Írói eszmélésnek nem nevezném, de gyerekkoromban már volt egy olyan esemény, mely valóban nagy hatást gyakorolt rám - a napközis tanárom és szüleim első döbbenete, mikor hatodik tájékán megírtam a korai, rossz kis horrotörténeteimet.

Igazából az eset mindig is tüske maradt bennem. Meg mumus is, mert a napközis tanár a gyerekpszichológust emlegette apámnak. Hetekig úgy éreztem, stigmával élek. És az értetlen támadások miatt valóban egy lendülettel elégettem azokat a lapokat, amelyeken összeírogattam a hosszú és unalmas délutáni szabadfoglalkozásokon.

Ezt a tüskét írtam az alábbiakban ki magamból.

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

Valamelyik hétvégén újranéztem éjjel a 2004-es Holtak hajnalát. Főképp az első tizenöt perce működik a filmnek, míg a változás kibontakozik és ráront az élők világára. Rémálmaim voltak utána, a rosszabbik fajtából, mikor azt gondolod, az álom valóságos, és az általad ismert világnak egyszer és mindenkorra vége. Most végiggondolva - az egész "bújjunk el egy bevásárlóközpontban" váz a filmben nem is annyira a fogyasztói társadalom kritikája (na jó, lehet, a Romero-féle verzióban az volt, de szerintem ott nagyon is szájbarágósan az), hanem inkább annak a vágynak a szublimálása, hogy a túlélők úgy akarnak tenni, minta semmi se változott volna. A régi világ díszletei enyhíthetik a világvége tényét. Ezért olyan erős ez a történet - mert végül a bevásárlóközpont is elesik, és ezzel képletesen, allegorikusan az emberi történelem egy szakasza zárul le. Mint itt, két részben előadva.

Tags: , ,
Hozzászólás (0 Hozzászólások)

A narrátorral, nézőponttal való játék mindig érdekes, főképp ha zombi témához társul. Ezt nagyjából a The Walking Dead című sorozat második évadja környékén írtam, akkor még lelkesen vártam hetente az új epizódokat, most már azt se tudom, hányadik szezon fut. Akkoriban már elolvastam az összes részét képregény formátumban, nagyon tetszett, persze a sorozat nem ért fel rá, de valamennyire lekötött. Érdekes, hogy pár év alatt, na jó, egy évtized alatt hogy megváltozik az ízlés. Gyerekként meg voltam győződve, hogy világéletemben csak sci-fit fogok olvasni, egyszerűen nem érdekelt semmi más. Most jó, ha egyszer az évben kezembe veszek fantasztikus irodalmat. Mindezt nem nevezném fejlődésnek. Talán inkább olyaséle elközömbösödésről van szó, mint amin az írás főhőse keresztülmegy?

Tags: ,
Hozzászólás (0 Hozzászólások)

Ez tualjdonképpen egy eredettörténet az ebben a novellában szereplő gonoszhoz. Az első másfél oldal könnyen megvolt, ott voltak a sátorban ezek a furcsa, féltörténelmi karakterek, aztán valahogy elapadt a dolog. Közben meg mindvégig a Hős című film járt  fejemben, aminek a csattanója ugye az, hogy miképp akarja megölni az uralkodót az, akiről nem is sejtettük. De én nem akartam ezt a sztorit újrázni. Helyette elvittem a lovecrafti irányba, hogy onnan aztán visszakanyarodjunk egy nagyon is egyszerű megoldáshoz.

Hozzászólás (0 Hozzászólások)