Hős születik

Azért az egyértelmű, hogy ez így nem irodalom. Amikor szövegekről beszélek, meg arról, hogy "összeraktam", "megcsináltam" egy anyagot, akkor tényleg valami durvább, esetlegesebb  matériára gondolok, mely a kimódolt és -finomult irodalmi közlésektől messze van. És messze van az erős, ütőképes, azonnal ható igazi magasirodalomtól is, amit ezer közül is megismer egy gyakorlott olvasó. Mégis - vélem és hiszem, hogy elegendő gyakorlás, munka és nyűg során bárki képes ezt a fajta kánont megközelíteni. Lehet, ötszáz oldalban csak egy bekezdés vagy egy mondat erejéig, egy párbeszéd töredékében vagy egy különösen jól sikerült hely rajzolatában, egy eltalált jelzőben, egy szépen csengő névben. Ám előbb-utóbb mégis sikerül, és ez feljogosítja az írót a továbbiakra. 

Rég meg akartam írni egy szuperhőssztorit. Az első ötlet bankrablás során, túszok közt játszódott volna, ám elvetettem. Ez, a lenti valamivel bonyolultabb. Az igazi az lett volna, ha az elkülönülő második rész rajzolva van, és lábjegyzetekkel, kommentekkel egészíti ki a képeket a saját magyarázatom. Ám nem tudok rajzolni.

A temetésen a férfinak eszébe jutott, hogy egyszer megkérdezte Szilit, ki a kedvenc képregényhőse.

Nem voltak sem barátok, sem rokonok, ám a férfi mégis illendőnek vélte, hogy egy szál szegfűvel megjelenjen a gyér csoport szélén, és végighallgassa a pap sokszor érthetetlen beszédét, majd mikor felbomlik és eloszlik a gyászolók, e néhány barát és rokon gyűrűje a friss sír mellől, csak álljon ott, a zuhogó esőben, esernyő nélkül, ügyet vetve a ballonkabátján, arcán, nadrágján végigcsorgó cseppekre.

Azóta ismerte Szilit, hogy ideköltözött, és elkezdte a nyelvet tanulni, mivel a tanára úgy vélte, az országos és helyi lapok olvasásával nagyban elősegíthető nemcsak a nyelvhasználati készség fejlődése, hanem az asszimiláció, a férfi körött élő nép ügyes-bajos dolgainak, szűk, korlátolt, de emberi világának mind teljesebb megértése is. Így a férfi lejárt a lakótelepi kisbolt mellé az újságoshoz, és hamarosan összeismerkedett a keskeny helyiségben, a pult mögött ülő fiatalemberrel, aki folyton rágózott, jobbját a rágás ütemére egy gumigyűrűvel erősítve, és előtte mindig egy-egy Marvel képregényfüzet színesedett a pulton, a kikészített apró, a pénztárgép és a lottószelvények tartója közti térben.

Mikor a férfi már jobban tudott beszélni e furcsa, mekegő és elkeserítően bonyolult nyelven, a Sziliként bemutatkozó fiúval az időjárásról, a háborúról vagy a benzinár emelkedéséről kezdeményezett társalgást, de sokáig, nagyon sokáig nem hozta elő ezt a képregényrajongást. Aztán ahogy egy késő tavaszi délutánon mégis rákérdezett, Szili megnyílt és valósággal tűzbe jött, elmondva mindent szenvedélyéről, sebesen pergő, összegubancolódó narrációban, melyben szóba került az otthoni, hatalmas gyűjtemény, a jelmezek, és fegyverutánzatok gyártása, és az országos, egyre színvonalasabb fantalálkozók is. Akkor beszélt a férfinak arról, hogy a hősök világa azért olyan szép és nagyszerű, mivel odaát a jó mindig élesen elválik a rossztól, és a rossz mindig megállítható.

Életében sok támadás érte, egészen kiskorától, de mikor húsz lett, elhatározta, hogy többé nem hagyja magát, kezébe veszi a sorsát, mint Batman, felnő a feladathoz, mint Superman és bosszúálló lesz, mint Amerika Kapitánya. Beiratkozott kung-fura, egy lőtéren órákat vett, és a kínai piacon beszerzett egy tőrt.

Elő is vette a pult alól, a férfi azonnal látta, hogy igazából szurony, AK-ra rögzíthető, hosszú döfőeszköz ócska másolata. A fiú kiéleztette, ezért a lottószelvényt könnyedén, egy suhintással szelte át a penge, de a féri tudta, hogy egy kabátgomb képes lenne kicsorbítani vasát. Nem szólt semmit, inkább tovább hallgatta Szilit, próbálva megérteni, amit a fiatalember az erőszakról, és az erőszak ellen felmutatható hősies ám kemény tartásról beszél, összesűrítve a sok panelt és klisét, melyek a szövegbuborékokból ragadtak meg emlékeiben.

Később, ahogy a férfi mind jobban bírta a nyelvet, képes volt kifinomultabb, rafináltabb és összetettebb kérdéssekkel feltérképezni Szili jellemét, múltját és lehetséges jövőjét. Nem mintha kíváncsi lett volna, rá, de kényszerű és magányos száműzetésében, a kilencedik emeleti panellakás erkélyén etetésre gyülekező galambokon kívül nem akadt más társa e szegényes és lapos helyen. A férfinak igazából persze nem a felhőkarcolók, a soha nem alvó Város nyüzsgése, a folyton felsikoltó rendőrségi szirénák zaja vagy a mindenféle helyről előpárolgó füst vagy gőz látvány hiányzott, hanem az a rejtelmekkel teli világ, mely életének első öt évtizede alatt körbefonta csupa izom és feszültség testét odaát.

Ahogy a reggeli lapvásárlások során elbeszélgetett Szilivel, ráébredt, hogy a fiú a megmérettetést várja, mely el kell hogy érkezzen minden Hős életében ahhoz, hogy lehetőségből, potenciálból valósággá váljon léte. Szilit a felgyülemlett sérelmek automatikusan mozgatták egy ilyen próba felé, melynek természetéről azonban sem neki, sem a férfinak nem lehetett még csak elképzelése se. Bármi megeshetett e valószínűtlen összefüggésekkel, a durvaság kirobbanó ötleteivel és a hétfői-keddi-szerdai napok unalmával összefércelt világban. Egy autóroncsba szorult terhes anya, idős hölgyet fenyegető suhancok, veszett dobberman által üldözött fiatal lány – a férfi úgy képzelte, ilyen kihívások kellenének a fiúnak, hogy végre beteljesíthesse sorsát, és a benne tomboló várakozó elégedetlenség kioltódjon.

Később, hetek, hónapok múltán ébredt csak rá a férfi, hogy Szili revansvágya az élet egésze, annak minden beváltatlan ígérete és csalódása ellen szól. A szaggatott, röstellkedő elbeszéléstöredékekből ekkorra feltérképezhette Szili múltbeli indokait, az elvált, nyugtalan és rideg anyát, a gyakran változó, többnyire durva és iszákos apapótlékokat, a képregények menedéket jelentő világát, mely miatt aztán nem volt képes az iskolában igazi kapcsolatokat kiépíteni, és tanulmányai eredményei is az átlag alatt maradtak, az állandó kirekesztettség okán képződő durcás, sértődött viselkedését, amely gimnáziumi éveire már-már kóros jelleget öltött, és a lakótelepi és iskolai korosztályi csoportok támadásainak állandó céltáblájává tették.

Bagatellizálva, keserűen viccelődve elmondott emlékeiből, melyben több volt a mélázó gyónás, mint a megbocsátó derű, kiderült, hogy voltak hetek, hónapok, mikor minden délután hazafelé bevárták és megverték őt a bandába tömörülő, sikeresebb és egyértelműen a rossz útját választó társai, kik olykor megelégedtek azzal, hogy csak megkergessék, máskor azonban alsónadrágra vetkőztetve, vagy pirosra festett hajjal bocsátották újára.

Szili jelleme ezekben az években, e sok sebtől és karctól valami egészen furcsa, de egységes és határozott hősi karakterré nemesedett. Tudta, hogy egyszer majd képes lesz megtorolni a rengeteg megaláztatást és bűnt, és mikor önálló, felnőtt életét megkezdte, és eljárt kung-fuzni, melyet persze egy tucatnyi alkalom után abbahagyott, vagy mikor megvette a tőrt, és felszíjazta a lottóiroda pultja alá, már e bizonyítás és bosszú első lépéseit tette meg. Aztán, ahogy telt az idő, a durvaság és erőszak csak nem akart ismét betoppanni életébe, ezért jobb híján zavaros és dicsőséges végkifejletű képzelgéseibe menekült.

A legjellegzetesebb lehetőség egy rablótámadás volt, melyet fantáziája a pult mögött eltöltött hosszú órák során a legapróbb részletig kidolgozott, így a férfinak már nagyon is valósághűen, minden eshetőséggel számolva tudta előadni, mi tenne, ha egyszer sor kerülne rá. A lakótelep szélén álló kis üzlethelyiség, mely az előtte húzódó szervízút okán kitűnő menekülési útvonalat kínált, korábban, Szili alkalmazása előtt jó pár rablás célpontja volt. A fiú úgy gondolta, a belépő maszkos támadó a nyitott pult felett egy pisztolyt fog fejéhez tartani, mire ő jobb kezével kioldja a kés tartó szíjat, míg baljával, elvonva a rabló figyelmét, kinyitja a kasszát, és elkezdi a papírpénzt a pultra rakni. Amikor pedig a támadó, ki feltehetően jobbkezes lesz, baljával a pénz felé nyúl, teste, és ezzel pisztolyos keze kilendül jobb felé, épp annyira, hogy Szili ezt egy ellenirányú mozdulattal megtoldva, kikerülhessen a lövés nyomvonalából, és az ugyanezzel a lendülettel alulról és jobbról indított, fordított c-t leíró vágással át tudja majd szelni a fegyveres torkát, a hangszalagok tájékán megnyitva a bőrt és a húst.

A férfi, mikor meghallotta ezt az elképzelt akciót, tűnődve vetette ellen, hogy a legtöbb szuperhős nem gyilkolja meg akarattal a gonosz ellenfelet, csak ha az elkerülhetetlen avagy ha az élete veszélyben van. Szili nem sokat mérlegelte az ellenvetést, kiábrándultan megjegyezte, hogy a való világban biztosra kell menni, nem hagyva esélyt egy búcsúlövésre vagy bármilyen más, a későbbi büntetőeljárásban negatív végkifejletet okozó könyörületességre, vagyis nem kell tanúkat és ellenvádlókat hagyni egy ilyen szituációban. Elsöprő, kegyetlen büntetésben lesz része annak, aki meg meri támadni őt, most, hogy felnőtt, és képes szembeszállni végre mindennel, ami megsérti személyét és lényét, és ebből, e szilárd döntésből, a halálos megtorlás eshetőségéből nem kívánt engedni. A férfi elfogadta ugyan ezt az álláspontot, de megjegyezte hogy igen sok bűnöző sanyarú életkörülményei, nélkülöző családja, munkanélküliség vagy egy súlyos betegség kezelési költségei miatt kényszerül a bűntett elkövetésére, és az ilyen indítékokat a büntetés során mérlegelni kell, vagyis a bűnnek és a megtorlásnak arányban kell állnia egymással, ha az indítékokat és a körélményeket is figyelembe vesszük.

Szili csak mosolygott e felvetésekre, majd rövid tűnődés után kijelentette, hogy minden helyzetben van választási lehetősége mindenkinek, az áldozatnak éppúgy, mint a bűnösnek, és azután, hogy a döntés megszületett, már viselnie kell ennek ódiumát egy életen át, a lehetséges összes következmény terhével együtt. A döntés tehát éppúgy a hős, mint a bűnöző azon pillanata, melyben felsejlik egész későbbi életének minden további lehetősége, márpedig az ilyen döntéseket tiszteletben kell tartani azáltal, hogy komolyan vesszük őket.

Egyiken sem tudhatták, hogy ez a furcsa és kétértelmű dialógus lesz az utolsó beszélgetéseik sorozatában, mivel a következő alkalommal már csak pár, töredékes, társalgásnak alig nevezhető szót váltanak.

Az évad záró jelenetsora a Kaméleon történetek egyik csúcspontja. Rajongói körök sokáig remélték, hogy a hős marad ebben a furcsa miliőben. A később felbukkanó Somos nyomozó alakja is rejtett magában tartalékokat. Ám az esemény, a rablótámadás és a halál lezárja a kelet-európai vonalat. Kaméleon hosszú hónapok száműzetése után nem kerülheti el sorsát. Felfedi kilétét, ítélkezik, majd visszatér New Yorkba.

A száznégyes kockán belépve az újságárus Fiúhoz, hősünk azonnal reagál a különös szituációra. Egy maszkos rabló fog apró fekete pisztolyt a sápadt eladóra. Kaméleon látja önmagát a rabló szemével: egy átlagos hivatalnok, ki csak a reggeli lapért jött. Álcája tökéletes, de reflexei azonnal működésbe lépnek. A következő képen engedelmesen felemelt kézzel a zöld fal elé áll, majd eltűnik. A rabló meglepett kiáltása kitölti az ezutáni kocka háromnegyedét. Rövid bevágásokban látjuk, ahogy az újságárus kihasználja a meglepetést, és lenyúl a késért, melyet a pult alatt tart. Kaméleon, immár egybeolvadva a fallal, figyelmeztetőleg szólni akar, ám az újságárus mozdulata megakad. Nem azért, mert a bűnöző ismét felé fordul. Három keskeny kép mutatja a fiú halántékán legördülő verejtékcseppet. Keze a kés nyelén, majd elcsúszik róla – meggondolta magát. A dilemma a sors elvállalásából fakad. Kaméleon korábban azt sugallta a fiúnak, hogy hősnek lenni hatalmas teher, másrészt felelősség és vakmerőség is. Az újságárus ebben a jelenettöredékben a hétköznapi életet választja – ezért, illetve korábbi nagyotmondásáért büntetést kap.

A következő kockában a megriadt rabló a falhoz ugrik, hogy kitapogassa az eltűnt Kaméleont. Ő azonban jobbra kerül, a háta mögé. Izmos karját a maszkos alak nyaka köré fonja. A dulakodásban eldördül a pisztoly, a golyó pont a szemben, a pult mögött kucorgó alak felé hasít. Szíve fölött pár centivel találja el az újságárust. A fiú hátrazuhan székével, és meglepetten bámulja az újra testet öltő Kaméleont. A hős egyetlen dühös mozdulattal kicsavarja a rabló nyakát.

Az ezt követő zárórész igen vitatott, sokszor elemzett jelenetté vált az életműben. Kaméleon a haldokló mellé térdel. Kezében ott a bűnöző fegyvere. A fiú feléje nyúl, véres, remegő kezével a hős arcát érinti, vörös csíkot húzva rá. Kaméleon elfogadja a jelölést. Indiánok harcba vonuló arcfestésévé válik a maszat, előrevetítve a következő történetfolyam bandaháborúit.

Aztán Kaméleon megkérdezi, önreflexív módon tudakolja a fekvőtől, hogy ki a kedvenc képregényhőse. A fikció bekapcsolása, ez a sajátos kikacsintás az egész Marvel világban viszonylag ritka pillanat. A fiú szólni, válaszolni akar, de a halál közbevág.

Kaméleon sokáig áll a test fölött, végül golyót ereszt a rabló hullájába, majd a pisztolyt az újságárus kezébe illeszti.

A trükk nem sikerül. Tudjuk, a következő, 43. számban megjelenik a különös, eltorzult világképű Somos nyomozó Kaméleon lakásán. Hősünk rájön, hogy a rendőr a Veszettek embere, ezért ismét menekülni kényszerül. Oroszország felé, indul, de rossz gépre szökik fel, mert az New Yorkba viszi. Várja őt a Város és Sors.

2010