Az idő egy radír, tisztára töröl mindent - hogy ezt a bombasztikus kijelentést megértsük és átérezzük, el kell menni egy öregotthonba, ott is arra a részlegre, ahol számkódos ajtón keresztül lehet csak belépni, és ott kell tölteni valamennyit az időnkből. Írástechnikailag releváció számomra ez és az ezt megelőző néhány szöveg, például a siromi pletykák egymásba fonódása, ugyanis azt hiszem, csak most, az ötven felé találtam meg azt a saját hangot, amit talán nem egyszerű olvasni, és ami a külső leírás, a párbeszédek és a belső lelkivilág külső ábrázolásából áll össze. Lényegében az objektív idő és a szubjektív, belső időérzet kevercséről van szó, és persze ez nem új dolog az irodalomban, az új talán az, hogy mindezt egy-egy hosszúra nyúló mondaton belül próbálom megvalósítani. Azt hiszem ez a fajta narráció, jó ritmusérzékkel egy nagyon dinamikus, ugyanakkor kellően elégikus szövetet alkot, és ha a pozíciókból való ki-be lépegetés nem válik fárasztóvá, akkor még képes visszaadni részben azt is, hogy miképp történnek meg az események valójában az időben.