Ismét egy koronavírus ihlette írás, ígérem, ez az utolsó. Azt gondoltam, hogy olyasvalakiről írok, akit nagyon is el tudok képzelni, és akinek az élete nem érdekes, csak az, ami utána jöhet. Alapvetően mindig idegenkedtem az E/1 elbeszélői módtól, főképp ha teljesen más karakterbe kell helyezkedni. Úgy vélem, hogy nagyon elcsúszhatnak a dolgok, ha például egy férfi egy nő szemén keresztül látja a világot, vagy ha egy fiatal író egy öregember karakterét képzeli el. A nem igazán jó elbeszélői hang művivé és megcsinálttá válik, ezt legszebben és legelegánsabban a magyar irodalomban Esterházy kerülte el Csokonai Lilinél, de például Dragománnak a Máglyában bemutatott teljesítménye is igen meggyőző.
Hozzászólás (0 Hozzászólások)
2021 tavaszán - sok más emberhez hasonlóan - egyszerűen csak elegem lett. A Járvány alatt betartottam minden szabályt, eleget tettem minden kötelezettségnek, talán az egy kovásznevelgetést kivéve, mert ha nincs kemencéd, akkor sok szerencsét a kenyérsütéshez, szóval teljesítettem a kötelességem, de akkor már elegem volt az egészből. Nem akartam arra kinyitni az internetet, hogy a virológus szakértők, akik másfél éve celebkednek a hírportálokon, épp mikorra jósolják az x-edik hullámot. Nem érdekelt az antarktiszi vagy a maláj variáns. Nem izgatott már, hogy melyik ország épp hány napra zárja le magát hermetikusan Boccaccio Firenzéjének képzelve magát. Egyszerűen elég volt a vírus elleni harcmező végtelenségéből. Ezért írtam egy novellát az utolsó mutációról.
A zombifilmekben - hála Romeronak - soha nem a zombik az érdekesek, hanem a túlélők közti konfliktusok, interakciók. Mániákusan az a vizsgálat tárgya, hogy mi tesz minket emberré a krízishelyzetben. Amikor majd megindul a mostani események szépirodalmi, filmes feldolgozása, akkor bizonyára az idealizált válaszreakciók, az egyéni hőstettek, a személyes áldozatvállalás és önfeláldozás kerül előtérbe - és mi élvezettel nézzük majd ezeket narratívákat, mert bennünk lesz az az érzés, hogy igen, ott voltam, átéltem a négy fal közt az egészet. Feltételezzük ezen események tisztító hatását, okos emberek arról beszélnek, a dolgok meg fognak változni, az élethez való hozzáállásunk más lesz. Mindezen reakciók már most kínosak és nevetségesek. Ha az ember tanulna a korábbi történésekből, legyen az háború vagy gazdasági összeomlás, ha folyamatosan ezek alapján menedzselné az életét, akor most a létező világok legjobbikában élnénk. Bár, jobban meggondolva, vannak olyanok, akik jelenleg is ott élnek. Róluk szól ez az írás.
A kép a siroki várnál készült, de a történetet a hollókőihez helyeztem. Ennek azanyagnak folytatását már régóta meg akartam írni, évek óta izgatott, merre tart a lány útja, miután elhagyta szüleit. Azt tudtam, hogy egy újabb erődbe kell kerülnie, egy másik Héttoronyba, és hogy ismét valamiféle áldozat lesz ebben az új életben. A happy end utáni dolgokról akartam írni, amikor azt gondolnánk, hogy minden jóra fordul, és hosszú ideig ilyen is marad - de az élet nem ilyen, sőt, sokszor még a hamis biztonságérzetet is megtagadja tőlünk, és a maga módján ez a tény nagyon nyugtalanító.
Másrészt egy gondolatkísérlet is a novella, amelyet Mel Brooks indított el bennem, aki a Zombi túlélő kézikönyvben endúró motort javasol tökéletes közlekedési eszközként, továbbá a folyamatos mozgás mellett teszi le a voksát. Úgy vélem, a legtöbb ember a Z-nap után ösztönösen egy jól védhető helyre húzódna be - inkább, mint egy szupermarketbe, nem? -, és mivel észak szülötte vagyok, mi más lehetne ez a hely, ha nem egy vár?
Hozzászólás (0 Hozzászólások)Az egyik korai és igen fontos írásom. 2009-ben írtam - a Járványügyi álmok című novelláskötet nyitó darabjaként -, de még mindig frissnek és erősnek érzem minden bekezdését. Ez a szöveg még itt, ebben a környezetben is nyers, vad, tabudöntögető és provokatív. Technikailag baromi nagy újításnak véltem akkoriban, ahogy az egyes bekezdések úgy kapcsolódnak, hogy a utolsó mondatban lévő gondolatot felkapja, és más vonatkozásba helyezve folytatja a következő bekezdés. Egyedül a zárásban lévő jelenet, az apa bukása az, ami mai szemmel kicsit túl sok, zsúfolttá teszi érzelmileg a sztorit, de igazából indokolja a lány furcsa és torz világlátását és passzivitását. Azóta elkészült a novella folytatása is, a lány és a fiú sorsát egy elbarkádozott vidéki várban, Hollókőn vittem tovább.
Hozzászólás (0 Hozzászólások)