Novellák

1980. január 30-án Salgótarján környékén ködös idő volt várható, kisebb havazásokkal. Éjszaka a hőmérő higanyszála -5 fokig süllyedt. A Nap 16:41-kor tért nyugovóra, ami a hegyek közt nem mérvadó, mivel a félárnyékos téli alkonyat korábban érkezik e tájra, de nagyjából ezidőtájt indult el egy tízéves kisfiú az eresztvényi sípályáról az erdőn át hazafelé.

Elsőre furcsának tűnhet, hogy ilyen fiatal gyermek nekivág a rengetegnek, még inkább az, hogy délután is egyedül utazott fel busszal (a sofőr később emlékezett rá) zagyvarónai otthonuktól Eresztvényig, miután szüleinek kézzel írt cetleit hagyott hátra: „Anyu, Salgóra mentem”. (A salgói vár és az Eresztvény nevű korabeli síközpont nagyjából egy helyet jelölt a környék lakosainak szemében). A nyolcvanas évek elején jóval nagyobb volt a közbiztonságba vetett hit az országban, a pártállami sajtó a brutális gyilkosságokat, különös eseteket szűrte, tompította – így talán érhető a gyermek aznapi magabiztos önállósága.

A hazafelé vezető erdei út hét kilométeres, lefelé ereszkedő terepen vezetett. Számításba kell vennünk a vastagodó sötétséget, a ködöt és a több órás síelés okozta kimerültséget. Reggelig több centi hó hullott, elfedve a nyomokat.

A fiú soha nem ért haza.

A szülők másnap délután kettőkor jelentik az eltűnést. A keresését azonnal megkezdik, a megyei napilapban, a Nógrádban azonban csak három nappal később jelenik meg egy „Ki tud róla?” felhívás. Február elsején helikoptert és lovas határőröket is bevetnek. Ötödikén indítják a legnagyobb expedíciót: katonák, kutyák tíz négyzetkilométeres körben, 2,5 kilométeres széleségben fésülik át a tájat a húsz centis hóban. Február 13-án, szerdán újabb, sok résztvevős kutatás történik, ekkor persze már kevés remény van a pozitív végkimenetelre. Háromszáz rendőr, határőr, munkásőr és a budapesti forradalmi ezred tagjai járják az erdőt. A szakadó hóesésben, eljutnak Rónabányáig, ami fontos motívum lesz, ez a település is nagyjából hét kilométerre fekszik Eresztvénytől, ahonnan a fiú elindult (Eresztvény, a fiú szülőháza és Rónabánya egy háromszöget alkot a térképen). A sötétedés vet véget az akciónak.

Április 11-én kollégiumi diákok bevonásával folyik kutatás, majd ezt követően az újabb keresést már a hóolvadáshoz igazítják: április 18-án ismét katonák és határőrök járják a vidéket, ezúttal is eredménytelenül.

Időközben a hatóságok ellenőrzik az eltűnés környékén tartózkodó magán és vállalati gépkocsikat, sok száz bejelentést hallgatnak meg, szakemberek végignézik a volt bányaterületek légaknáit, és a nyomozók végigkövetik a családi, rokoni és baráti szálakat.

A rendőrség sajtóban megjelenő következtetése tehetetlenségről árulkodik: a fiú vagy eltévedt vagy baleset áldozata lett, „de valamilyen módon kikerült az átvizsgált területről”.

Ezek után nem meglepő, hogy a történet végkifejletéhez a hatóságnak nincs sok köze.

Április 30-án délután bejelentés érkezik a rendőrségre, hogy egy gyermek testét találták meg a korábban már keresési területként jelölt Rónabánya mellett, egy Mélyhajlás nevű részen. Valamiért a Nógrád erről csak öt nappal később, május 5-én ad hírt. A cikk többször leszögezi, hogy nem volt idegenkezűségre utaló nyom a helyszínen, és a boncolás is a kihűlés okozta halált támasztja alá. A hivatalos magyarázat tehát: a fiú eltévedt, letért az ösvényről, majd hosszas bolyongás után a Mélyhajlásban megállt pihenni, és a fáradtságtól elaludt.

A cikkíró mintha maga is értetlenkedne: „Csupán az hat zavarólag, hogy a sítalpat és a síbotokat nem találták a közelben”, de aztán később megnyugtatóan beszúrja, hogy a boncolás megkezdéséig azok is valamiképp meglettek. „Minden más híresztelés ellenére” az ügyet tehát balesetként zárják.

A kisertetjaras.blog.hu oldalra kívánkozik a történet, kár, hogy a szerzők már nem élnek. Nézzük csak, mit kérdezne Noémi és Bálint: miért vártak a szülők tizenhat órát, másnap délutánig a rendőrségi bejelentéssel? Hogyan lehet az, hogy Rónabánya környékéig többször elért a kutatási terület, mégsem találták meg a fiút? Miért várt a Nógrád májusban öt napot a megtalálás publikálásával? Mi ez az egész a hiányzó majd hirtelen meglett sífelszereléssel?

Nem tudom, milyen végkövetkeztetésre jutna a paranormális jelenségekre szakosodott egykori páros.

A most következő írás nem akarja megoldani az eset rejtélyes elemeit – amik egyáltalán nem biztos, hogy léteznek, lehet, csak a negyvenöt évvel ezelőtti múlt torzítása, a hiányos információk és a szakmai ügyetlenkedések okozzák bennünk a kérdőjeleket.

Ez a történet, amit az eset inspirált, jóval kisebb célt tűz ki maga elé. Emléket akar állítani egy nagyon bátor kisfiúnak, aki azon a január napon az alkonyatban egyedül nekivágott az erdőnek.

A történet kezdőmondatát a valóság adta. Pár éve olvastam Zoja Koszmogyemjanszkaja brutális történetét, illetve - sajnos - megnéztem a kivégzéséről és holttestéről a képeket. Az eseményeket magyar környezetbe helyeztem, hisz a Karancs völgyének is megvoltak a maguk mártírjai, akiket - mint Zoját - mára majd mindenki elfeledett. A Háború Isten ellen kötetben ennek az örök brutalitásnak a körforgását próbáltam megragadni, amit minden teremtett és teremtő lény érez egymás iránt, és amiből csupán látszólagos menedék a szeretet. A novella emellett kapcsolódik a Sirom - Palóc mitológia világához is, nemcsak a kisertetjaras.blog.hu említése és a főszereplő miatt, nem, hanem azért is, mert aki olvasta a könyvet, az az utolsó bekezdésben ismerős tájon találja majd magát.

Bár a Kísértetjárás blog immár öt éve megszűnt, a rövid idő alatt, míg létezett, nagyban hozzájárult a hazai horror- és paranormális irodalom és dokumentáció színvonalához. A blog két szerzője 2017-től 2020-ig járta az országot és rögzítette a különös jelenségeket, a helyi legendákat, a fura hiedelmeket. A kész anyagokat szöveges és audiovizuális formában publikálták a blogon és a Youtube-on. Több tucatnyi bejegyzésről van szó, melyek mindegyike szép magyarsággal, igényes szerkesztéssel és vágással készült. A szerzők halálával mindez eltűnt. Állítólag a szülők döntése nyomán került sor a törlésre. Ami a hagyatékból megmaradt, az az internet bugyraiban fellelhető szövegek, olvasóik által lementett majd újrapublikált cikkek formájában kering a köztudatban. Jelen írás a leghosszabb és legérdekesebb anyaguk, ami Noémi és Bálint nevét örökre a magyar horror élvonalába emeli. Halottak napja előtti publikálásával az ő emléküknek adózom.          

A kísértetjaras.blog.hu egykori publikációiból szemezgetünk ismét. A nádi leány a sikerültebb darabok közül való, ezt átérezni főképp akkor, ha hozzám hasonlóan valaki gyerekkorában gyakorta játszott elbűvölően nagy nádasban, melynek a közepén, mikor az ember mozdulatlanná dermedt, és hallgatta a szélben hajladozó szálak susogását, olyan érzés volt, mintha egyedül volna a világon. Könnyű volt ilyenkor azt hinni, hogy odakinn, a nád peremén túl a Gonosz ólálkodik. 

A fejérkői rom tényleg létezik, a története – Koskától eltekintve – nagyjából azonos az itt leírtakkal. A sztoriban vázolt üzleti vállalkozás is felmerült bennem idősödő szüleim okán. Nagyobb távlatban tekintve pedig annak idején, a kilencvenes évek végén egy TIT–tanfolyamon tényleg sokat agyaltunk azon, hogy lehetne Nógrádot felvirágoztatni, és arra jutottunk, csak a várak, a romantika által divatba hozott múltbamerengés és az erdők azok, amik itt vonzerőt jelentenének. Azóta eltelt több mint harminc év, én író lettem és elköltöztem, Nógrád pedig semmit nem változott, Észak és a történelem elfeledett hátsó udvara maradt. Talán jobb is így.

Ez a rövid részlet a világtörténet harmadik epizódja, mely a teremtés utáni kezdeti időkbe kalauzol.

Négy gyilkos és egy római veterán az egyiptomi éjben. Az, hogy mire jutnak egymással, az a mostani novella - és egy világvallás - tétje. Az írás a közelgő keresztény ünnepkörhöz kapcsolódik a maga módján. Fanatikus keresztényeknek nem ajánlott, a vallást rugalmasan megélők talán megmosolyogják. Egyéb húsvéti írás a honalpon: https://horrornovellak.hu/katalogus/husveti-fogalmazas

Van itt több minden a háttérben. Először egy olyan karakter volt a fejemben, aki előre látja mások sok halálát, ha megérinti őket. De nem tudtam megoldani, hogy miképp tett szert erre a képességre, meg amúgy is nagyon közel lett volna a sztori a Holtsávéhoz. Aztán bejött a képbe az Idétlen időkig és A holnap határa. Mind a kettő nagyszerű dolog, és a közös alapötletükben van még potenciál, amit remélem, sikerült használnom a saját verzióm megírásához. Végül hozzáraktam a Calderón idézetet, mert eszméletlen, hogy valaki majd 400 éve megírt egy ilyen történetet.

Sötét és hideg téli estéken recseg-ropog az erdő, a vadak menekülnek, fent, a égben szél kerekedik, földöntúli rikoltást és vad lovak horkantásait hordja. Ez az Éjféli Vadászat. Vigyázz, ne kerülj útjába, mert prédája leszel.

Az egykori www.kisertetjaras.blog.hu szerzőinek egyik legjobb anyaga következik. A két blogíró tragikus sorsáról a Sirom – Palóc mitológiában lehet tájékozódni. De az tény, hogy annak idején ők voltak a legnagyobb horrorrajongók…csak hát az a fránya Darwin-lény.