Novellák

Van itt több minden a háttérben. Először egy olyan karakter volt a fejemben, aki előre látja mások sok halálát, ha megérinti őket. De nem tudtam megoldani, hogy miképp tett szert erre a képességre, meg amúgy is nagyon közel lett volna a sztori a Holtsávéhoz. Aztán bejött a képbe az Idétlen időkig és A holnap határa. Mind a kettő nagyszerű dolog, és a közös alapötletükben van még potenciál, amit remélem, sikerült használnom a saját verzióm megírásához. Végül hozzáraktam a Calderón idézetet, mert eszméletlen, hogy valaki majd 400 éve megírt egy ilyen történetet.

Sötét és hideg téli estéken recseg-ropog az erdő, a vadak menekülnek, fent, a égben szél kerekedik, földöntúli rikoltást és vad lovak horkantásait hordja. Ez az Éjféli Vadászat. Vigyázz, ne kerülj útjába, mert prédája leszel.

Az egykori www.kisertetjaras.blog.hu szerzőinek egyik legjobb anyaga következik. A két blogíró tragikus sorsáról a Sirom – Palóc mitológiában lehet tájékozódni. De az tény, hogy annak idején ők voltak a legnagyobb horrorrajongók…csak hát az a fránya Darwin-lény.

Az idei karácsonyi novella alapját az ítélet eszméje adja. Mindannnyian – beleértve még a legelvetemültebb embereket is – úgy érezzük, hogy van egy ítélkező tekintet bennünk avagy kívülünk, mely figyeli minden cselekedetünket, de talán még a gondolatainkat is. Ahogy Kant megfogalmazta: „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” Gyermekkoromban erősebbnek éreztem ezt szigorú tekintetet, a felnőtt létben elhalványult, de még mindig ott van. A mélyen, valóban vallásos ember valószínűleg istennel azonosítja. A novellában pedig egy átok fogja felnövelni erejét, félelemmé dagasztja, és végzetes cselekedetekre sarkallja a falu lakosait.
A kép egy olasz templomban készült, a rácsok és a szobor kettőse az elérhetetlenséget sugározta, de megható maga a Krisztus-figura is, mely esetlen, naiv, ám minden aránytalansága ellenére is emberien védtelen.

Ez a történet egy kifordított coming of age sztori, némi mögöttes állítással. Azt hisszük ugyanis, hogy az idő valamiféle érték, az egymásra halmozódó évek nemesítenek és többletet adnak a dolgoknak (így a személyiségnek is). Hát, ez nem egészen van így, elég csak megnézni, hogy néznek ki ma a piramisok. Az idő nem épít. Az a gondolat, hogy a gyerekkor valamiféle kezdeti állapot, amit az ifjúkor átalakít, mint lárvát a pillangó, és aztán az ember az érett felnőttkorban teljesedik ki, ez így nagyon is anyagközpontú – biológiai – megközelítés. A szent könyvek, és még a görögök is mind ellenkező irányú visszafejlődésként tekintenek a dolgok menetére: az aranykorból haladunk az ezüstkoron át a bronzkorig. Talán a keresztény üdvtan fordít ezen először radikálisan, ahol az élet- és világvégi történések teszik fel a koronát minden létezésre. E szószátyár bevezetéssel csak a nézőpontok sokféleségét szerettem volna jelezni, és élni azzal a szerény feltevéssel, hogy talán az eszmélődésünktől a kamaszkorunkig tart a legjobb része az életünknek.

Némi időbe telt, míg rájöttem, hogy a folk horror nyelvét beszélem legjobban. A kifejezésnek nincs jó magyar verziója, talán a „népies horror” lehetne használni, de ez elég béna. A főbb eszközök: elszigetelt, vidéki helyszín; fura helyiek, akik esetleg sötét kultusznak hódolnak; ismeretlen, erdők mélyén, föld alatt bujkáló lények. És a mindezekkel konfliktusos helyzetbe kerülő városi, értelmiségi, naiv és a racionalitáshoz a végzetükig ragaszkodó karakterek. Filmes példaként a The Witchet (2015) és Mindsommart (2019) tudnám hozni, szerintem az utóbbi miatt lódult meg az alzsáner mozis népszerűsége. Maga a fő tétel, az, hogy a természetbe vetettség riasztó, és az ősi, naturális környezet nem idilli, hanem valami alapvetően gonoszat rejt, nem újkeletű, szerintem a Robinson Crusoe is erre épít. Aztán a felvilágosodás máig ható természetkultusza elfeledtette ezt a tudást. A folk horror kifejezés kategorizáló fogalomként való első említése az 1973-as The Wicker Man című angol film kapcsán történt meg, és a szabályrendszere attól kezdve itt-ott (akár visszamenőleg is) tisztán felismerhető horrorfilmekben és -irodalomban egyaránt. És igen, az én könyvemben, a Sirom – Palóc mitológiában és számos egyéb novellámban is ott dolgozik a mélyben. Ösztönös egymásra találás volt ez, melynek újabb példányát itt lehet elolvasni.

Régóta szerettem volna egy trükkös történetet írni, ami némiképp az időutazás paradoxonját is használja. Aztán jött egy másik inspiráció is: a motorral néha elvergődök olyan helyekre az Erdőben, ahol tényleg nagyon ritkán jár valaki, és mikor megállok, előfordul, hogy ezekben a terekben gyanús motozást, távoli morajt vagy egy különösen nyugtalanító madárhangot hallani. Nem sokáig marad az ember egy ilyen helyen, ösztönösen benne van a továbbmozgás vágya. Ezt a fajta félelmet is beleszőttem a most következő történetbe.

Rendhagyó írás, ezúttal nem széppróza. Háttérszöveg a Sirom - Palóc mitológia novelláskötetemhez egy rövid esszé formájában. Kedvenc motívumaim lesznek itt átgondolva: Észak, palócok és az erdő - még egyszer, de nem utoljára. 

A jó horror kihagyásokkal (ellipszisekkel) dolgozik. Bizonyos dolgokat nem magyaráz meg, homályban tart, amit az olvasónak/nézőnek kell hozzáraknia, elgondolkozhat, filózhat rajta napokig – így a befogadás valóban közös munka lesz. Ez a nagyon hatásos eszköz Lichter Péter nagyszerű könyve (52 hátborzongató film, Scolar Kiadó 2021) alapján tudatosult bennem, bár ösztönösen lehet, már használtam korábban is. A mostani írásban az elliptikus technika és egy alternatív „rendszer nem váltás” alapozza meg a történet meseszerűségét, ami mögött felsejlik a horror, kb. úgy, ahogy a Grimm-mesegyűjtemény történeteinek jelentős része is sokkal durvább és és erőszakosabb volt eredeti verziójában. Az írás stílusa nyomokban Bodor Ádám hatást tartalmaz. E hommage ösztönös, hisz nem lehet elégszer kimondani, hogy Tar Sándorral együtt Bodor az 1989 utáni időszak legnagyobb magyar nyelvű novellistája, tőlük kettejüktől tanultam legtöbbet.

Egy szenvedélyes olvasó, aki egy tizennyolcadik századi gyilkosság tetthelyét, és az áldozat sírját keresi. A romantikus rémregény toposzai lesznek itt felhasználva és kiforgatva, de a tanulság örök: egyes sírokat okosabb nem bolygatni.