Novellák

Még nem létezett az emo jelenség (és most már ismét nem létezik), amikor ezt a történetet írtam. A főszereplőnek igazából persze csak halálvágya van, és mindehhez megfelelő társaságot kap egy különös éjjelen, miközben a rádió szerint odakinn, az éjszakában szörnyű dolgok kezdődnek országszerte. A fő feszültség a régi dilemma - kik az igazi ellenségeink, a szörnyek avagy a társaink? A narráció ismét kísréleti, de valamiért ez a megszaktásos, ideges szerkezet nekem még mindig nagyon tetszik. 

Akkoriban igen sokat utaztam vonaton, és akaratlanul is fültanúja lettem mindenféle beszélgetésnek. Egy ízben két középkorú hölgyet hallgattam ki, egy kiállhatatlan és egy szelíden szenvedő hangot. Arra gondoltam, megírom őket, bele egy átlagosan rémes és egy szörnyű életbe. Azt még kivettem szavaikból, hogy tanárok, és továbbképzésre járnak a fővárosba. Talán azidőtájt újraolvastam Joyce-t - a tudatfolyamra utaló szekvenciák alapján.

Annak idején - a kilencvenes évek vége felé - Kőbányán dolgoztam, és hazafelé menet gyakran elgondolkoztam azon, hogy milyen módon, milyen stílusban esne meg itt egy vámpírtámadás. Persze a történet ennél posztmodenebb kíván lenni a folyamatos önmagára utalgatással. Szövegszinten talán túl bonyolulttá teszi a függő beszéd és a terjengős mondatszerkezet. Remélem, akad hozzá türelem. Én mostanában néha járok a kínai negyedbe, vagyis jó két évtized kihagyás után ismét Kőbánya földjére lépek. De mindig csak nappal.