Novellák

Ez egy hosszabb, sci-fi alapokon nyugvó novella. Maga az alapötlet, a hetedik faj, a Darwin-lény, a szuperragadozó lehetősége még több írásomban is felbukkan, és persze nem az én ötletem. Apró motívumokat nagyon szeretek ebben a történetben, ezek szerintem jól öregedtek, ilyen péládul a skizofrén számítógép viselkedése, vagy az, ahogy a kényszereleszállásnál a hajó megóvja az utasokat. Igazi hard sci-fi, amit a kilencvenes évek óta nem raktam össze, mióta a régi Galaktika - melynek utolsó két számában én is megjelentem - megszűnt. 

Ez az írás annak idején amatőr pályázaton első helyezett lett. Csak egy működőképes, gyors, könnyen emészthető horrort akartam írni, egy szégyentelenül és teljes mértékben szórakoztatni akaró darabot. Most, így újraolvasva, feltűnő a filmes jelenetezés, és a feszültség építkezése, mely ugyancsak a zombifilmek paneljeit tükrözi. A katonák közti konfliktus, párhuzamosan fokozódik az élőholt tanyalakók támadásának intenzitásával. Rémlik, hogy amikor írtam, egy fekete-fehér Jancsó film járt a fejemben, hosszú fahrtokkal. Érdekes lett volna, ha Jancsó, Romerohoz hasonlóan a maga társadalomkritikáját nem a Szegénylegények, hanem egy pusztai környezetben játszódó horror keretein belül mondja el. 

Persze Kafka és a Mimic. Valójábban a Mimic alapját adó novella járt a fejemben, mikor ezt írtam. Akkoriban nagyon sokat voltam hosszú délutánokon át otthon, egyedül, olvasva vagy csak tengve-lengve a kilencedik emeleti üres lakásban. Valahogy mindig borús, kellemetlen novemberi idő volt odakinn. A másik alap, ami hozzájárult a novella keletkezéshez, az egy gyulladt szőrtüszű volt a combomon. Hetekig kínlódtam vele, végül csúnyán megduzzadt, gennyedzett, műteni kellett. Kellemetlen, durva, de nem fájdalmas érzés volt, ahogy kivágták, rémlik, közben azon tűnődtem, ilyen lehet, mikor az embert vadállatok tépik szét, és ő közben az adrenalintól és a sokktól csak ugyanennyit érez. Furcsa idők voltak azok.

A fő kérdés, hogy a főszereplő lány megteszi-e. Egy van határvonalon van, játszik az ötlettel, azzal, mely mindenki fejben megfordul legalább egyszer az életben. Elég sűrű szövésű szöveg. Bizonyára van benne valamennyi önéletrajziság is. Ezekben a korai novellákban nagyon nagy szerepet kap a karakterek lelki élete, a gondolkodásfolyamuk - tulajdonképp ez viszi előre a történetet. Képzeletükben folyamatosan túllépnek a normális világ határain, és szörnyű, indulati akciókban találják magukat. Ugyanakkor - mivel tele vannak splennel és az elvesztegetett élet fájdalmával - a mérhetetlen szomorúság végül szerintem kioltja bennük a valódi cselekvés lehetőségét. 

Az egyik legkorábbi - felnőtt - írásom. A kilencvenes években, a főiskola alatt panelben laktam egy évig, már nem is tudom, hányadikon. Mivel kertesházban nőttem fel, nagyon furcsa, idegen és mégis vonzó volt ez az új életmód. Akkor született ez a szöveg - valami mély, zavaró egyesülés, összefonódás rekvizítíumaként. A befalazás több ismert műben szerepel - nekünk mindjárt itt van Kőműves Kelemen. Rémlik gyermekkoromból még egy fekete-fehér film is, a falbanjáró férfiról. A novella gyermekei talán azért ijesztőek, mert nem tudni, pontosan mi történt velük. Kérdés még, miért ilyen ez az épület, és talán némiképp túlzó a kislány higgadtsága is. Emlékszem, a nyíregyházi panelház aljában volt egy olcsó kifőzde, oda jártunk néha enni. Adtak sült vért is.

A Vylyan novellapályázatára készült írás, második helyet értem el vele, és egy karton bort kaptam érte 2009-ben. Tar Sándor-féle szociográfia lehetne, de a lényeg a monda történetének megidézése. Még mai szemmel is jó a ritmusa, és a cselekvéssorok, a párbeszédek kellően pergősek ahhoz, hogy a hiányosságokat eltakarják. 

Nagyon könnyed és komolytalan szöveg egy vámpírtámadás elhárításáról. Egy éve tanítottam, mikor írtam, ha jól emlékszem, csak úgy, szórakozásból, bár már kitűnik belőle az iskolai lét kapcsán érzett ingerültség. Nincs benne egyetlen komolyan vehető karakter sem. Az abszurd figurák motivációi még vadabbak. Van benne nyoma Baka István nagyszerűen egyenleten "A kisfiú és a vámpírok" című kisregényének, és a Hellraiser/Cronenberg féle testhorrornak is. Újraolvasva egészen meglepő a felcsillanó vidámság - ritka jelenség írásaimban. 

Még nem létezett az emo jelenség (és most már ismét nem létezik), amikor ezt a történetet írtam. A főszereplőnek igazából persze csak halálvágya van, és mindehhez megfelelő társaságot kap egy különös éjjelen, miközben a rádió szerint odakinn, az éjszakában szörnyű dolgok kezdődnek országszerte. A fő feszültség a régi dilemma - kik az igazi ellenségeink, a szörnyek avagy a társaink? A narráció ismét kísréleti, de valamiért ez a megszaktásos, ideges szerkezet nekem még mindig nagyon tetszik. 

Akkoriban igen sokat utaztam vonaton, és akaratlanul is fültanúja lettem mindenféle beszélgetésnek. Egy ízben két középkorú hölgyet hallgattam ki, egy kiállhatatlan és egy szelíden szenvedő hangot. Arra gondoltam, megírom őket, bele egy átlagosan rémes és egy szörnyű életbe. Azt még kivettem szavaikból, hogy tanárok, és továbbképzésre járnak a fővárosba. Talán azidőtájt újraolvastam Joyce-t - a tudatfolyamra utaló szekvenciák alapján.

Annak idején - a kilencvenes évek vége felé - Kőbányán dolgoztam, és hazafelé menet gyakran elgondolkoztam azon, hogy milyen módon, milyen stílusban esne meg itt egy vámpírtámadás. Persze a történet ennél posztmodenebb kíván lenni a folyamatos önmagára utalgatással. Szövegszinten talán túl bonyolulttá teszi a függő beszéd és a terjengős mondatszerkezet. Remélem, akad hozzá türelem. Én mostanában néha járok a kínai negyedbe, vagyis jó két évtized kihagyás után ismét Kőbánya földjére lépek. De mindig csak nappal.