Legfrissebb

Huszonhárom horrornovellát tartalmazó novelláskötet. Ajánlott a holdfényes, füstszagú, hideg téli éjszakáját Siromban tölteni.

Korlátozott darabszámban még elérhető a Libri boltjaiban és webshopjában, a Bookline-nál és a könyvet kiadó cég webáruházában:

https://shop.konyvmogul.hu/szabo-tamas-sirom-paloc-mitologia-konyv

Az egykori www.kisertetjaras.blog.hu szerzőinek egyik legjobb anyaga következik. A két blogíró tragikus sorsáról a Sirom – Palóc mitológiában lehet tájékozódni. De az tény, hogy annak idején ők voltak a legnagyobb horrorrajongók…csak hát az a fránya Darwin-lény.

Az idei karácsonyi novella alapját az ítélet eszméje adja. Mindannnyian – beleértve még a legelvetemültebb embereket is – úgy érezzük, hogy van egy ítélkező tekintet bennünk avagy kívülünk, mely figyeli minden cselekedetünket, de talán még a gondolatainkat is. Ahogy Kant megfogalmazta: „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” Gyermekkoromban erősebbnek éreztem ezt szigorú tekintetet, a felnőtt létben elhalványult, de még mindig ott van. A mélyen, valóban vallásos ember valószínűleg istennel azonosítja. A novellában pedig egy átok fogja felnövelni erejét, félelemmé dagasztja, és végzetes cselekedetekre sarkallja a falu lakosait.
A kép egy olasz templomban készült, a rácsok és a szobor kettőse az elérhetetlenséget sugározta, de megható maga a Krisztus-figura is, mely esetlen, naiv, ám minden aránytalansága ellenére is emberien védtelen.

Ez a történet egy kifordított coming of age sztori, némi mögöttes állítással. Azt hisszük ugyanis, hogy az idő valamiféle érték, az egymásra halmozódó évek nemesítenek és többletet adnak a dolgoknak (így a személyiségnek is). Hát, ez nem egészen van így, elég csak megnézni, hogy néznek ki ma a piramisok. Az idő nem épít. Az a gondolat, hogy a gyerekkor valamiféle kezdeti állapot, amit az ifjúkor átalakít, mint lárvát a pillangó, és aztán az ember az érett felnőttkorban teljesedik ki, ez így nagyon is anyagközpontú – biológiai – megközelítés. A szent könyvek, és még a görögök is mind ellenkező irányú visszafejlődésként tekintenek a dolgok menetére: az aranykorból haladunk az ezüstkoron át a bronzkorig. Talán a keresztény üdvtan fordít ezen először radikálisan, ahol az élet- és világvégi történések teszik fel a koronát minden létezésre. E szószátyár bevezetéssel csak a nézőpontok sokféleségét szerettem volna jelezni, és élni azzal a szerény feltevéssel, hogy talán az eszmélődésünktől a kamaszkorunkig tart a legjobb része az életünknek.