leanyBizonyára Poe novellájának, a Ligeianak a legutóbbi olvasata visszhangzott bennem, mikor eszembe jutott a halálból üzenő feleség képe – mely e történet központi eleme (ügyeljünk arra, hogy a kiábrándító csattanó némiképp megkérdőjelezhető). Bár az is igaz, hogy a siromi hiedelmek, illetve a falu képének rajzánál már megvolt a másik fő motívum – a holtak lelkei pár napig a test körül időznek – melyet most továbbgondoltam. Ehhez jött még a rajongás, amit a klasszikus szociográfiák írói, a fehér inges, öltönyös, szenvedélyes, a nép igazságáért sok mindent feláldozó harmincas évekbeli írók iránt érzek. Főképp a Cifra nyomorúság az, mely oly kíméletlenül, részletesen és pontosan szól a palócokról, hogy nem tudom elfogódottság nélkül olvasni, meghatottsággal, mellyel iskolázatlan, szegény sorsú, sokat szenvedett őseim iránt érzek, akiknek neveit is alig tudjuk, és akik tűnnek már inkább gyermekeinknek, ha figyelmen hagyjuk az idő áramlási irányát.  

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

kunyhoA képet egy őszi napon, futás közben készítettem, egy elhanyagolt mezőn. Egy kunyhó fala adja a festés hátterét. A kunyhó vaslemezekből áll, és úgy gondolom, nem a hajdani lakosa készítette a graffitit. Azért a múlt idő, soha nem láttam odabent senkit. A keskeny csapásról ugyanis, ami elvisz a bódé mellett, belátni az ajtó nélküli nyíláson a belső térbe, amit koszlott matrac, nejlondarabok és ruhamaradványok kusza halma tölt ki. Rossz érzés volt benézni, és még rosszabb lett volna közelebb menni, noha előfordulhatott volna, hogy a lakója bajban van, és segítségre lett volna szüksége. Ha úgy adódott volna, nem biztos, hogy lett volna merszem bármit is tenni. Ez a kunyhó jutott eszembe, amikor néztem 2021 telén a negédes karácsonyi reklámokat, melyekben a multik akkori, legújabb témája (mert a COVID elleni összefogás már nagyon elkopott) a magány volt, és hogy legyünk szolidárisak az idős, egyedül karácsonyozó emberekkel. Elképzeltem ezt a kunyhót a hideg éjszakában, a sötétben, azt, hogy valaki, aki tényleg pokolian magányos, odabent várakozik, és persze nem jön senki. Erről kellene szólnia a televíziónak éjjel és nappal. És erről szól a most következő novella is. 

Hozzászólás (0 Hozzászólások)