Az író és a vadász

Hát itt aztán összefonódik egy csomó dolog szépen. A előző postban emlegettem a Hungarocon nevű sci-fi találkozót, melyen egyetlen alkalommal vettem részt Salgótarjánban a kilencvenes évek közepén (?). Emlékszem, a művelődési ház előtti főtéren épp divatbemutató volt, így hamar kifordultam az egyik ufómagazin szerkesztőjének hagymázas előadásáról, és inkább a folyosókon rohangáló, lengén öltözött vagy öltözködő modelleket néztem. Fiatal voltam és tiszteltem a sci-fit. Tudom, hogy sokan a rendezők közül beleraktak ezekbe az összejövetelekbe apait-anyait, de valahogy az egész nem állt össze bennem. Ugyane napon találkoztam Preyer Hugóval, sört ittunk a nagyszerű Bódi Ildikó társaságában. Hugó nem sokkal ezután távozott e világról - a róla, emlékére elnevezett novellaversenyt emlegettem az előző postban. A lenti anyaggal is indultam rajta, még 2007-ben. Ezt a művet pont a Hugóval való találkozás, a Hungarocon hangulata, és a fantaszikumban élő és létező, elvakult író karaktere rakta össze. És még két érdekesség - csak most veszem észre, hogy a vadász egy csészealjat forgat a csattanó előtt kezében. Másrészt az író által elmesélt egyik történetcsíra (a földet egy titokzatos űrhajóból idegenek figyelik, akik csak azért nem pusztítanak el minket, mert beleszerettek a sci-fibe) egy korábbi novellám vázlata. Ez a novella az első publikációm: a régi Galaktika utolsó számában jelent meg, még 1993-ban.

sci-fi, Salgótarján

Erdőmélyi tűz

Ez az írás a Preyer Hugo emlékére évről évre kiírt novellapályázatra készült 2010-ben. Annak idején minden évben elhatároztam, hogy nem küldök novellát e megmérettetésre, aztán mégis. A pályázat fő szervezője az Avana Egyesület. Az eredményhirdetés maga nyár közepén, végén szokott lezajlani a Hungarocon nevű sci-fi találkozó keretein belül. Egyébkén a Hungarocon hangulata ihlette egy korább itt közölt, "Az író és  vadász" című írásomat.

A történet igen kedves számomra, sőt, idén az egyik legjobban kedvelt volt abban az évben. Nyelvileg, tartalmilag erősnek érzem a mai napig, bár tény, nem horror és nem sci-fi, de talán elfér itt. 

erdő, mitológia

A fészer

Vannak olyan lehetőségek a horrorban, amikor az olvasónak, nézőnek kell inkább dolgoznia. Ezekben a történetekben az üres helyek, a fehér foltok működnek: az alkotó kihagy fontos információkat, melyeket aztán a szöveg feldolgozója kénytelen létrehozni, kitalálni, elképzelni. Ez a sejtetés azért is jó, mert az, ami alakot nyer, általában nem olyan izgalmas, mint amit nem tudunk/merünk megrajzolni. Ráadásul így jó pár kevésbé logikus elemet se kell kifejteni (itt például: mit keresett a lány és a mobilja a fészerben?, végül is ki hívta a családvédelmiseket?), mert ez már a sztori hiányainak a pótlójára hárul, vagyis olyan koherens magyarázatot kell kialakítania magának arról, hogy mi van a fészerben, mely minden egyes elemet szépen a helyére rak a történetben.

szörnyek

A hóhér sorsa

Ez az írás inkább történetiségében emlékezetes számomra. A laptop billentyűzetén megírtam, aztán javítás, újraolvasás nélkül el kellett utaznom. Két napig járt rajta a fejem, hogy milyen jó és érdekes lett. Aztán, mikor hazaértem, gyakorlatilag alig bírtam elolvasni, mert a laptopon ritkán írok, a billentyűzet nagyon érzékeny, és a betűk összefolynak a gépelésem alatt. Mikorra kijavítottam a szöveget, nagyon nehezen értelmezve az egyes mondatokat, szavakat, már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez az eredeti anyag. Vagyis volt egy ideális, a múltba tűnő szövegváltozat - és van a lenti.

Egyébként ismét Borges ihlette a sztorit. Borges írja, hogy Nietzsche írja...valahogy így jutottam el az örök visszatérés tanához, amit beleszőttem. Régebben sok hasonló ál-Borges történetet kieszeltem, de ezek kevésbé sorolhatók a horror kategóriájába. Az itt következő viszont főszereplője és annak mestersége okán felkerülhet ide is. 

történelem

A leghosszabb éj

Ezt már szerintem megírták, legalábbis Borgesnél van egy-két hasonló történet árulásról és csalásról. Korábban úgy véltem, ez a verzió sokkal hősiesebb és emberibb, mint a hivatalos, amit több millió példányban olvasnak ebben a pillanatban is. Itt nincs semmiféle (szó szerint vett) deus ex machina, csak egy szörnyű éj, amikor a legkeménybb döntést kell meghoznia tizenhárom férfinak. Aztán volt, hogy arra gondoltam, ez a változat egy rémes blaszfémia, a hit megcsúfolása. Most azonban, némi töprengés után, megint úgy vagyok vele, hogy az írás nagyon is a hit mellett szól, a mindent elsöprő, mindent felemésztő vallási meggyőződés formába öntése.   

Isten, Jézus

Tar Sándor utca

Úgy volt, hogy a második szakdolgozatom belőle írom. Akkor már melóztam, és igazából nem volt olyan sok időm, ezért inkább átdolgoztam a Bodor Ádámról készültet. Pont akkor robbant ki az ügynökös dolog, nekiestek rendesen. Aztán jöttek a kiszivárogtatott részletek a nemi beállítódottságáról (mely végzetét okozta, mint zsarolási pont), a fölösleges és otromba vita az ÉS-ben - valahogy minden olyan kicsinyessé vált körötte. Majd a várható és reményvesztett halál. Abban a pillanatban megindult a felejtés, mert az emberek nem szeretnek ilyen kemény és őszinte dolgokat olvasni az életükről, illetve a lent állók életéről. Az emberek többségében még mindig benne van az a  romantikus képzet, hogy a szegénység nemesít, acélozza a lelket, erősíti a jellemet. Ez persze hazugság, és Tar mindenkinél jobban ábrázolta, igazából milyen romboló ereje van a mélyszegénységnek. 

Próbáltam átvenni a szabad függő beszédet tőle, "A mi utcánk" kötet miniuniverzumának hangulatát, az egyénített, mégis olyannyira hasonló karakterrajzokat. Az egész köré egy abszurd szituációt raktam, mely persze allegória. A felállított vesztőhely önmagában pompásan kifejezi azt, hogy miképp vélekedik az ország egyik láthatatlan része a másik láthatatlan részről. Itt tartunk ma, vagyis ugyanott, mint tíz, húsz éve, ezer éve. Még mindig Tar Sándor utcájában vagyunk.

Salgótarján, Örkény, akasztás

A lánc vége

Vannak családi történetek, melyeket meg lehet írni, vannak, melyekről jobb hallgatni, és van a kettő közt is egy jó csomó sztori, mint például a lenti. Az biztos, hogy nagyanyám lánykorában - még a második nagy háború előtt - pajtásaival kivitte a falu feletti erdőbe elvadult házőrzőjüket, egy behemót nagy korcsot, és...de ez már maga a novella alapja, ezért nem mesélem tovább. Gyerekkorom óta többször meghallgattam a történetét, és biztos vagyok benne, hogy ez volt élete egyik legrosszabb emléke, szörnyen bántotta, ami az állattal történt. Önmagában az esemény nagyon földhözragadt, egyszerű és hirtelen lefolyású lehetett - ahogy a rossz, rémes dolgok általában. A lenti írás végkifejlete persze teljes mértékben a saját kitalációm. Időben eltoltam az események dátumát, majd egy kissé átvariáltam a szereplőket is. Ráadásul az egész isteni narratíva ad neki egy olyan távolságot, mely miatt mindez már nem rólunk, nagyanyámról vagy az - egyébként általam kitalált - többi szereplőről szól, hanem úgy általában a kegyetlenségről, legyen az gyermeki, állati avagy felnőtt.

palóc, kutya

Baleset után

Nagyon sok mindent most nem akarok írni elöljáróban, főképp azért, mert a környezetemben, múltamban legalább három-négy érintett volt. A szüleim és jómagam is karamboloztunk, ki súlyosabb, ki könnyedebb módon. Bár minderre nem sokat gondoltam, míg csináltam a szöveget, csak a végén jutott eszembe a dolog. Közvetlen ihletőként legfeljebb annyi, hogy mentünk felfelé, Vác irányába a gyorsforgalmin, és feltűnt az a rengeteg koszorú. Aztán beindult az agyam. A szituációt meg egyértelműen Nabakovtól loptam. Az adomány című kötetében van két vagy három, hasonlóan nagyon megtévesztő beszélgetés.

kísértetek

Az első királyság

Néha tényleg jó szépirodalmat olvasni, ha ír az ember, mert termékenyítőleg hat a képzeletre (ami nem = a lopással!). Néha meg, főképp ha hosszabb dolgokat csinálok - egyszerűen rányomja a bélyegét a saját szövegre egy erős irodalmi anyag. Bernhardt vagy Kafka vagy egy Vonnegut könnyen elfojthatja a saját stílust. A versekkel más a helyzet. Verseket mindig hasznos olvasni, főképp modern költőket, mert a nyelvi radikalizmus felrázhatja saját - adott esetben -, kissé avíttasabb és konzervatívabb prózai szövegalkotásunkat. Saemus Henaeynek elérhető magyarul egy remek gyűjteményes verseskötete. Érdemes beszerezni, mert nagyszerű, és itt nemcsak a Nobel-díj előtti leborulás szól belőlem, hanem az, hogy van valami ősi és barbár a képeiben, valami északi, sötét és idegen.

történelem

A szekrény

Azt kérhetném az olvasóktól, amit Déry  "A befejezetlen mondat" elején: ne mérjék szűkre az időt. Eddig három-négy oldalas anyagokat tettem közzé, de a lenti egy igazi novella, ötszörös terjedelemben. A "Járványügyi álmok" kötetembe készült, de külön is érdemesnek vélem publikálni.

Ismét Mikszáth, de itt mint mellékszereplő jelenik meg. Aztán Maupassant. "A horla" című novellája egyértelműen benne van a sztoriban, több szinten is. Kamaszkoromban olvastam, nem értettem egészen, de tetszett. Az alapszituáció meg az, amit mindig is újraírok: valakik felmennek északra, találnak valami szörnyűséget, és vagy megmenekülnek vagy nem. Itt azért is kellett a magas karakterszám, mert a nagyívű sztorihoz méltóképp ki akartam dolgozni a főszereplőket. Szemes még így is elég van helsinges lett, de társai viszonylag egyedieknek tűnnek. Nem törekedtem viszont történeti, nyelvi valósághűségre, a szöveg legfeljebb közelíti a Mikszáthéoz hasonló, korabeli narrációt, stílust.  

palóc, falu, Mikszáth

21. oldal / 28

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része nélkülözhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem fogja tudni használni a webhely összes funkcióját.