Gyerekként borzadva néztem ezt a képet. Egy IPM-ben jelent meg, a nyolcvanas években, és totálisan félreértettem. Azt gondoltam, hogy a film főszereplői e két fura lény, e két szörny, de az angol sci-fiben, az 1967-es The Sorcerers-ben e jelenet valamiféle tragikus végkifejletet ábrázol. Mindenestere a kép bizonyára hatott arra a félelemre, amit valóban átéltem, amkor én magam jártam le a pincébe tüzet rakni. A pince és a szén csak egy stáció volt azokban a végeláthatatlanul hosszú téli délutánokban, amikor egyedül voltam az üres, nagy házban. Gondolom, minden gyereknek vannak saját félelmei, de úgy vélem, az érzékeny lelkivilágom és a nagyon is aktív fantáziám miatt engem többszörösen sújtott a rettegés ezekben az években. Talán ezért is vagyunk most itt.
Novellák
2020-ban és 21-ben a karantén, a home office vagy egyszerűen csak egy újabb, viszonylag idősen eltöltött egy év sok régi emléket hozott elő a múltamból. Embereken, jeleneteken és főképp történeteken tűnődtem, melyeket a rájuk leginkább fogékony korban, tízenévesen olvastam. Például elég sokáig kerestem "Az Erő" című regényt a neten, amit folytatásokban közölt a Galaktika, és olvasva annak idején megrohant az érzés, hogy ilyet írnom kell. Meglepve tapasztaltam, hogy film is készült belőle a hatvanas években - elég rosszull öregedett. Igazság szerint végül emiatt nem mertem újraolvasni, mivel féltem, hogy mai szemmel gyengének, esetlennek, egyszerűnek látom majd. A mostani novella is egy korabeli emlékből táplálkozik - ez is egy Galaktikában megjelent írás volt, egy fiúról, aki az erdőben egy hatalmas harci gépet, egy robotot talál, ami csupa rozsda és patina, de még működik, és képes megindulni a gonosz (?) ellen. Innen jött a Lovag alakja, akit láttam magam előtt ereje teljében is, őrt állni az istállóskői barlang előtt, míg királya, IV. Béla odabent pihen vagy tanácskozik főembereivel, az erdőben pedig közelednek az üldöző tatár csapatok.
Veronika imája Pazzi Szent Mária Magdolna "Negyven nap" című művéből átvett idézet.
A képen pedig egy középkori rejtély, a csiga ellen harcoló lovag - igencsak elterjedt - motívuma. Egy elmélet szerint a csiga a halált, a kérlelhetetlen elmúlást jelképezi.
Hozzászólás (0 Hozzászólások)
Azelőtt, hogy ezt írtam, újranéztem a The Witch: A New-England folktale című horrort. 2015-ös, annak idején körülrajongott mozi, ami szépen öregszik, mai szemmel is nagyon hatásos ahogy a természetfeletti és a korabeli, nyers és tradicionális világ keveredik benne. Milyen jól meg lehetne ezt csinálni a mi történelmünk kapcsán is: a török hódoltság utáni újratelepítés idejére datálva például, amikor a bécsiek zavart értetlenséggel olvassák a délvidékről érkező, vámpírtámadásokról szóló jelentéseket...Persze a film kapcsán is saját Nógrád-mitológiám jutott eszembe. Hogy a családunk egy része valóban hitt a boszorkányokban, hogy mennyire féltem gyerekként a házuk mögötti erdőtől, és hogy legfontosabb rémálmomban egy patás férfi állt a kertünkben.
Úgy érzem, a legtöbb hatásos mű titka az egyszerűségében rejlik, és szerintem ez igaz a horror esetében is: nem azért működik, mert primitív és primer vágyakat elégít ki, hanem azért, mert a szörnyű dolgok mindig nagyon egyszerűen mennek végbe a való életben is. A lenti történeten sokat tűnődtem, és számos módosítással jutottam el a végleges formáig, főképp kihúzások árán. A lényeg ugyanis az elbeszélői pozíció lett (nem a "mit mond?", hanem a "ki mondja?"), minden érdekessége ebből fakad - ám időbe telt, míg erre rájöttem.
(Kiegészítés: a hamarosan megjelenő Palóc mitológia kötetben is olvaható lesz, több, a honlapon nem publikált írásssal együtt.)
Hozzászólás (0 Hozzászólások)
Ez tipikusan karácsonyi történet, a karácsonyra varó ráhangolódás, vagy bármely ünnep meg- és átélése kapcsán hordozza azt az üzenete, hogy álljunk meg, és gondoljunk azokra, akik ilyenkor is dolgoznak, odakinn vannak, járják az utakat és kéresik a pénzt a megélhetéshez, a betevőt, mely során például kísérteteket kérdeznek ki arról, hogy hova rejtették még életükben a pénzüket.
Egyrészt ez a 2020-a legjobb írása a saját értékítéletem szerint. Ennek fő oka a narrációs technika, aminek a trükkje csak a végén derül ki (tulajdonképp ez a csattanó), nagyon büszke vagyok rá. Másrészt a történet magva valóban megtörtént, noha másképp. Valóban ültem 1994 környékén egy paplak lépcsőjén, és valóban felbukkant egy gyönyörű cigánylány, aki a kollégáit kereste, akikkel a templomnál dolgozik. De csupán ennyi történt. Szólnom kell még a képről. A telkünk. Ez nekem Észak. A kilencvenes évek elején vettük. Míg nagyanyám bírta, gyönyörűen művelte, persze mi is jártunk ki szorgalmasan. Aztán minden megváltozott, a szüleimnek már elég volt a családi ház saját kertjével bajlódni, és a telek magára maradt. Az elmúlt tíz év az erdő győzelméről szólt. Évente kétszer igyekszem levágni a füvet, de a fák és a bokrok mind jobban eluralkodnak, a terület visszahódítása zajlik. Szegény Térey írt hasonló folyamatról, bár nála végül a család eladja a telket, és az művelésbe kerül. Északon az erdő vesz majd vissza mindent.