Novellák

Nem igazán értem a különféle erőltetten összeszkábált álneveken publikáló magyar szerzőket (mondom ezt én, aki korábban egy francia vicomte nevét használtam az interneten), akik előszeretettel helyezik a cselekményt Észak-Amerikába, vagy más angolszász területre. Magyarországon rengeteg fura karakter és helyszín létezhet és létezik, még csak nem is kell nagy fantázia megteremtésükhöz. Elhagyott falvak, lezárt bérházak, a halálra ítélt tanyavilág - csak hogy néhány példát említsek. A hazai horror ezeken a helyeken születhet újjá (ahogy feltámadt a magyar krimi a 30-as évek Budapestjének díszletében Kondornál). Szereplőnek pedig itt vagyunk mi magunk, és a köröttünk élő átlagos vagy extrém figurák - például egy annak idején nagyon népszerű intézmény, a fénymásolószalon dolgozói.

Ezt Salinger halála után írtam, de azt hiszem, az alapötlet Borges Alefjéhez köthető. A halálhoz sok mindent nem lehet hozzátenni. Ez már csak így megy, míg itt leszünk, mi, élők. Ugyanakkor nagyon megérint, ha olyasvalaki távozik, akire íróként felnézek (Vonnegut, Eco, Esterházy - gyors leltár). Persze, a szövegeik tovább dolgoznak és működnek, és ez így van jól. Salingernél némiképp problematikus volt a személyiség, legalábbis a Maynard-könyvből ez derül ki, ám mi, igazi olvasók nyilván ösztönösen leválasztjuk a hétköznapi embert a teremtőről - biztos, ami biztos alapon. Az írás végét újraolvasás után ki kellett javítonom: túl semlegesre sikerült annak idjeén. Ez a változat sokkal gonoszabb lett.

Mindig kedveltem az áltörténelmi, historizáló elbeszéléseket. Voltakép az egész történelmi múlt olyan, mint egy csodás novellaalapanyag, melynek tényeit szabadon variálhatjuk, kényünk kedvünk szerint felhasználva saját fikciós világunk építéséhez.

Az ihlető hely egy szálló volt, mely a tiszacsegei Vay-kastélyban működött a 2010 körüli években, meglehetősen szeszélyes színvonalon. Egy különös, zavaros nyárvégi éjszakát töltve a majdnem üres épületben, megéreztem azt, micsoda erő és lehetőség rejlik az ilyen ősöreg helyekben. Úgy vélem, megfelelő lelkiállapotban félelemként is átélhető e tapasztalat. Persze az egészet elhoztam onnan, a Hortobágyról, mert én inkább az Ipoly melletti tájban tudom elképzelni ezt a történetet, ott, ahol Észak hatása igazán belemar az emberbe. 

2010-ben, mikor ez az írás született, ezt írtam bevezetőként: "Talán elmondhatjuk, hogy ezt az influenzás apokalipszist is megúsztuk, ahogy az összes korábbi pandémiás riogatást az elmúlt években." A madárinfluenzára gondoltam, melynek kapcsán annak idején nagyon komoly intézkedések születtek, de nem lett belőle nagyobb baj. Akkor még nem is sejtettük, hogy mit hoz majd 10 évvel később a 2020-as esztendő.

Az sztorim egy élőhalott járvány után játszódik, alapját, a "vasba bújt ember"-t feldolgoztam már egy helyütt, a "Járványügyi álmok" című novelláskötetem egy darabjában ("A hős").

A lenti sztori a kifordított klisé, és egyfajta kettősség által működik. Utóbbi alatt a reál és a humán világlátás váltogatását értem. A lány regényértelemezői tevékenysége, és a srác folyton számolgató, tervezgető, geometrikus látásmódja próbálja felépíteni a történet menetét. Így együtt érdekes pár lettek. Nyilván fontos lenne tudni a  részleteket, mi történt, honnann szerzik a cuccaikat, mi a helyzet az emberiséggel, de az akció, amit látunk, elszigeteltségében és hősises elszántságában megáll önmagában is.

Amit talán szebben meg lehetett volna itt csinálni, az a fény, az elemlámpa sugarának a szerepe. Jobbára ugyanis ez és a főszereplő különös képesség irányítja a sztorit. A spanyol miliő utalás és tisztelgés a zseniális Rec és a kevésbé jó Rec 2. filmek előtt. Ez a mű volt a 2009-es év utolsó írása. Abban az évben 43 novellát publikáltam a blog.hu-n, egy kikerült a főoldalra is, 1500-an olvasták/kattintottak rá - ez volt talán a legnagyobb írói sikerem, elérésem. Nagyon produktív év volt tehát 2009, de így visszatekintve, újraolvasva ezeket az írásokat, színvonal és technika szempntjából egy fejlődési út első harmadában voltam akkoriban.

Tizennégy éves korom óta a karácsony mögött ott van A ragyogás. A téli szünetre kaptam kölcsön, egy felnőttől, aki bizonytalan volt a következményeket illetően. Míg olvastam, sokszor havazott, mint ahogy ma este is szakad a hó. Ahogy haladtam vele, egyre jobban féltem, de nem tudtam letenni, és végül a történet megette az egész karácsonyomat, a szünetemet, az ajándékokat - talán az életem is. A lentinek mindehhez kevés köze. Csak egy alternatív karácsony estének a meséje. Aki tudja, honnan loptam a zárszót, annak nagy ünnepi üdvözlet.

Néha próbálok magyarázatot kitalálni a kísértetek, vámpírok, farkasemberek létére. Bár a horror nem az a magyarázgatós műfaj, olykor érdemes bekapcsolni a „jé, ez így is lehet” érzést. Az alábbiak tehát egyféle olvasatként működnek a szellemvilág jelenségeihez. A zárókép a japán horror egy klasszikus motívuma, bár én mozgóképen először egy thai, szellemfotós filmben láttam. Maga a konyhai szitu, és a lélekelemező nő karaktere pedig egyértelműen a Mátrix legerősebb jelenetére hajaz, mikor Neo meglátogatja az Orákulumot…

A holtak visszakényszerítése az életbe a legtöbb feldolgozásban érzelmi döntés következménye. Frankensteintől a Re-Animátorig, Orpheusztól a Kedvencek temetőjéig a hiány okozta fájdalom lesz a mozgatórugója a végzetes tettnek (Shelley persze kilóg, hisz ott eredendően a tudományos becsvágy is jelen van). Az alábbiakban egy teljesen más kifutású történetben írtam meg a sztorit. Jó régi novella, tele egyszerű, rövid mondatokkal, ismétlésekkel, sűrítéssel. A primitív szövegvilág nyilván az E/1–es narráció miatt van, de szerintem jól ellenpontozza a zakatoló cselekményt.

Ez a palóc horror régi dolog számomra. Még Mikszáth kapcsán jött elő bennem, hogy valamiképp végig lehetne járni azt, amit ő csak elkezdett a "Jó palócok"-ban. Ott csupán sejtetésként, színezőelemként jelenik meg a természetfeletti, de nem kap hangsúlyos szerepet. Ezért éreztem mindig valamiféle hiányérzetet mondjuk a Bede Anna elolvasása után...Így aztán logikusan jött a gondolat, hogy palócként, és úgy is, mint aki gyermekkorát a palóc vidék szívében tölötte, újra kellene írni a "Jó palócok"-at, vagy még inkább: megírni horrorként, csak a természetfölöttire fókuszálva. Így született meg a palóc mitológia ciklus.