kurucokSzilágyi István nagyszerű és méltatlanul elfeledett történelmi regényében, a Hollóidőben van egy jelenet, ahol a főhős belefut két hajdúba, akiknél egy levágott török fej van, de nem is ez a lényeg, hanem a két katona plasztikus és dermesztő leírása, az, hogy Szilágyi technikailag tökéletesen képes bemutatni, ezáltal elhitetni velünk, hogy ezek az emberek tényleg mindenre képesek voltak. Évek óta velem van ez a szövegrész, és nagyjából innen datálnám a vágyat, hogy jó lenne egy kuruc korban játszódó regényt írni, amelynek a fókuszában a vámpírhittől feltüzelt falusiak, bécsi vizsgálóbizottság, katonák és a pestis állna. A novella nem e regény része, hanem egy önálló történet, melynek keretét párszor megírtam már - idegenek érkeznek egy faluba, és ottlétüknek rossz vége lesz. A "feltámasztó ember" karaktere ugyancsak szerepel már máshol. A nyelv, melyet használok egy stilizált, ál-korabeli nyelv, némi Apor Péter olvasás után alakítottam ki. Elég sokáig tartott megírni így a szöveget - de roppantul élveztem.

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

hajtasAmikor kamaszként nyaranta munkásokkal dolgoztam építkezéseken, megdöbbentett, mennyire mániákusan beszélnek a  nőkről és a szexualitásról. Még az idősebb, nyugdíjból bedolgozó szakik is folyamatosan megjegyzéseket tettek az utcán haladó lányokra, hangsúlyzva saját, töretlen potenciáljukat. Később ezt az attitűdöt értelmiségi táraságban is tapasztaltam. Ha körbenézel az utcán, megfigyeled a reklámokat, a minket körülvevő képeket, a festményeket  a múzeumokban, elolvasod a 2000 legfontosabb regényt és a líra javát, és aztán esetleg foglalkozol Schopenhauerrel - könnyű belátnod, hogy a világunkat a nemiség akarata irányítja. És akkor az internetről még nem is beszéltem. A legtöbb problémát a szexualitás okozza, a rabszolgái vagyunk a faj fenntartásának - vagy az erről való képzeteknek. Elgondoltam azt, ahonnan mindez eredt, a történelem előtti, a teremtés utáni vad és nyers időt, melyben mindez eldőlt. Az élet még apró hajtás volt ekkor, tele távlatokkal - az ember benne pedig egy kísérlet, remény, lehetőség.  

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

Hamuból por, énekelte 2018-ban Severija az akkori tavasz általam legszéthallgatottab zenéjében (a tévésorozat, amiben elhangzik, felejthető), és töredékeiben megértettem a dal szövegét, és eszembe jutott, hogy mennyire fölös minden írói törekvés. Erről egyébként a Ghost Story című filmben van egy nagyon jól megírt monológ, ahol valaki egy házibuliban Beethoven kapcsán fejtegeti az alkotó és egyébként minden emberi cselekedet mulandóságát. Ezt kellett volna észben tartanom, mielőtt beneveztem annak idején egy novellapályáztra, de valamiért - nosztalgikus okokból, vagy a viszonylag nagy összegű nyeremény vagy a lehetetlen téma, mint kihívás miatt - megtettem. És nem nyertem semmit. Nincs ezzel semmi baj, annak idején, tanárként megélhetési pályázó voltam, rengeteg novellát és forgatókönyvet küldtem mindenfelé, és nyertem is velük pár százezer forintot - akkori, kora 2000-es évekbeli árfolyamon mérve nagy összegeket - szóval megértem a sikert és a kudarcot is. De a kudarc akkor és ott megint ráébresztett arra, hogy ez nem jó irány. Nem azért, mert úgyis minden megy a levesbe (zu Staub), hanem azért, mert amíg itt vagyunk, nem irányítottan, hanem a saját utunkon kell előre menni, a saját témáinkhoz kell ragaszkodni, abból lehet igazán valami értékes. Ettől függetlenül felrakom ide a szöveget - bár nem tekinthető horrornak. Előtte érdemes elolvasni hozzá az egykori pályázati kiírást, hogy kiről szól tulajdonképp.

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

sotetudvaronItt kezdődtek a rossz dolgok. Hallottunk már ilyenről, és akkor - mivel mással esett meg - viccesnek találtam. De akkor már itt volt. Nálunk. Nem tudtuk őt meggyőzni, hogy nincs ott senki. Minden racionális érv lepergett róla. Hiába volt nevetséges az egész feltételezés, hogy valaki éjjelente az udvaron ólálkodik, és órákon át figyeli az ablakát - nem érdekelte. Látja. Hiszi. És fél. Az idegen férfi motoz, motyog, különös jeleket vés a párkányra. A párkányon persze nem  volt semmi. Szívem mélyén megértettem őt. Gyermek lett ismét, és emlékszem még, amikor éjjel rettegtem kimenni a vécébe, mert szinte láttam a farkasember vicsorgó fejét az ablakban. A vécé ablaka hat méter magasan volt - de ez nem számított a félelmemnek, ami máskor meg, a "Cápa" elolvasása után az ágyamban fekve rohant meg, noha hatszáz kilométerre volt a legközelebbi tenger. Csakhogy én kinőttem ezt a félelmet, ő viszont akkor kezdett visszaöregedni bele, és innen  már nem volt visszaút. Más nem maradt, más eszközöm - írtam köré egy történetet.

Hozzászólás (0 Hozzászólások)