Ez az írás inkább történetiségében emlékezetes számomra. Laptop billentyűzetén megírtam, aztán javítás, újraolvasás nélkül el kellett utaznom. Két napig járt rajta a fejem, hogy milyen jó és érdekes lett. Aztán, mikor hazaértem, gyakorlatilag alig bírtam elolvasni, mert a laptopon ritkán írok, a billentyűzet nagyon érzékeny, és a betűk összefolynak a gépelésem alatt. Mikorra kijavítottam a szöveget, nagyon nehezen értelmezve az egyes mondatokat, szavakat, már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez az eredeti anyag. Vagyis volt egy ideális, a múltba tűnő szövegváltozat - és van a lenti.

Egyébként ismét Borges ihlette a sztorit. Borges írja, hogy Nietzsche írja...valahogy így jutottam el az örök visszatérés tanához, amit beleszőttem. Régebben sok hasonló ál-Borges történetet kieszeltem, de ezek kevésbé sorolhatók a horror kategóriájába. Az itt következő viszont főszereplője és annak mestersége okán felkerülhet ide is. 

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

Néha tényleg jó szépirodalmat olvasni, ha ír az ember, mert termékenyítőleg hat a képzeletre (ami nem = a lopással!). Néha meg, főképp ha hosszabb dolgokat csinálok - egyszerűen rányomja a bélyegét a saját szövegre egy erős irodalmi anyag. Bernhardt vagy Kafka vagy egy Vonnegut könnyen elfojthatja a saját stílust. A versekkel más a helyzet. Verseket mindig hasznos olvasni, főképp modern költőket, mert a nyelvi radikalizmus felrázhatja saját - adott esetben -, kissé avíttasabb és konzervatívabb prózai szövegalkotásunkat. Saemus Henaeynek elérhető magyarul egy remek gyűjteményes verseskötete. Érdemes átolvasgatni, mert nagyszerű, és itt nemcsak a Nobel-díj előtti leborulás szól belőlem, hanem az, hogy van valami ősi és barbár a képeiben, valami északi, sötét és idegen.

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

Itt most két dolgot érdemes kiemelni. Egyrészt azt, hogy az ötlet egy viszonylag egyszerű alapon nyugszik: idegen tér és kor türemkedik be a mi világunkba, és ez hozza működésbe a rémületet. Ennek a jelenségnek a kiváltója itt Lovecrafthoz kapcsolódik, de nem ez a lényeg a történetben. Hanem a másik fontos elem – a szellemi útkeresés társas és magányos mivolta. Egy tudós, ösztönző baráti kört ábrázolok, olyat, melyben nekem igazából soha nem volt részem, noha nagyon is vágytam rá. És benne van ennek a körnek a felbomlása, mely során egyesek felnőnek, és elkezdenek felnőtt dolgokkal foglalkozni, míg mások maradnak a képzelet, a hit és a féktelen tudásvágy elszigetelt tartományaiban. 

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

Ez most egy áltörténelmi sztori. Még 2007-es, két pályázatra is elküldtem, nem nyert semmit. Akkoriban még semmit nem tudtunk a Trónok harcáról, de érzek némi rokonságot, noha itt alapvetően egy keleti birodalom belharca indukálja a cselvetések sorozatát. Főképp a bérgyilkos alakjában rejlő lehetőségeket, illetve a tánc, a szexualitás és a gyilkolás összefonódását szeretem benne. Azt hiszem, hogy a hangok, mozdulatok, gondolatok, melyek e három műveletet kísérik, nagyon hasonlíthatnak egymáshoz. Az ábrázolt világ ihletője talán - jó húsz év távlatából - a "Dűne" olvasmányélménye volt. A befejező utolsó mondat, illetve szituáció viszont minden reménytelensége ellenére az egyik kedvenc zárlatom.

Tags: , ,
Hozzászólás (0 Hozzászólások)

A történet alapja az 1725-ös kisolovai szerb vámpírtámadás, melyről még Ráth-Véghnél olvastam először. Ebből, a hivatalos szervek által is jegyzőkönyvezett mészárlásból nagyszerű forgatókönyvet lehetne írni, egy posztmodern, fekete-fehér, kosztümös mozihoz, melyben a literszámra ömlő vér mindenféle árnyalatban színezné meg az osztrák katonák ruháit...Tervbe van, hogy egyszer össze is rakom, addig is itt van előtanulmányként a lenti verzió. Próbáltam benne egy reális magyarázatfélét találni a korabeli vámpirizmushoz, úgy, hogy a sztori vége mégis beletorkolljon az irodalmi verzióba. Alapvető gondot a narráció, a nyelv illetve a narrátor gondolkodásmódja okozott. Végül elvetettem azt, hogy valamiféle régies nyelvváltozatot használjak, mivel egy belső monológról/visszaemlékezésről van szó. 

Hozzászólás (0 Hozzászólások)

4. oldal / 4