A világjárvány óra rosszabbul alszom, innen jött az alapötlet. Nem hiszem, hogy a vírus az oka, inkább az öregedés. Éjjelente sokszor felébredem, úgy érzem, legalább fél tucatszor. Reggel fáradtan kelek, a tagjaim sajognak, a szemem ég. Sokáig kerestem az okát mindennek, a matrac, a kései fekvés, a rossz levegő - ilyen dolgok jutottak eszembe. Aztán szép lassan, nem megvilágosodásszerűen, hanem inkább egyfajta szomorú beletörődéssel elfogadtam a tényt. Hogy ez már mindig így lesz. Hogy tehetek bármit, nagyon nem fog változni a helyzet. Mert mindennek az oka az idő, és az, hogy a testünk múló időbe van vetve (bárcsak megtalálnám az idevágó idézetet "A hang és a téboly"-ból!). Aztán elképzeltem, milyen oka lehetne annak, ha hirtelen senki nem tudna elaludni a bolygón, pontosabban kitaláltam egy fikciót e mögé a tény mögé, egy borzalmas magyarázatot, mely nem ad lehetőséget a menekülésre.
ERDŐ
JÁRVÁNYÜGYI ÁLMOK
PALÓC MITOLÓGIA
ISTEN
GYÖNYÖRŰ SZÖRNYEINK
SALGÓTARJÁN
RÉGI ÁRNYAK
Van olyan írásfolyamat, amikor nem gondolok a képzeletbeli olvasóra, amikor elmerülök egy olyan világban, amit nagyon kedvelek. De a legtöbb esetben ott van a fejemben egy virtuális olvasó, akit nagyrészt persze magamról mintázok meg. A szövegalkotás tehát kétféle okból létezhet: áthelyeződni egy vágyott környezetbe, erre kitűnő példa Dugdelpuszta története - másrészt olyat írni, amit én is szívesen olvasnék. A virtuális olvasó természetesen olvasott olvasó, rendelkezik magyar és világirodalmi alapokkal, némi filozófiai, történelmi ismerettel, felületesen képben van a főbb vallásokat és szentkönyveket illetően, és jártas a mitológiában. A most következő történet, mely a „palóc mitológia” ciklus egy darabja, főképp ez utóbbira épít, egész pontosan Aktaión tragédiájára. A főszereplőjét ihlető személy sajnos már nincs velünk. Az írás célkitűzése a hosszadalmas felvezetés és a csattanó kontrasztjában az, hogy a hétköznapiból elemelkedjünk az isteni világba, ami egyszerre gyönyörű és brutálisan vad (rád nézek, Nietzsche). Ugyanakkor az elképzelt, optimális olvasó biztató jeleket fog felfedezni arról is, hogy a hétköznapiságban rejtetten ott lapul a végtelen és örök szépség.
Ez az írás több forrásból táplálkozik.
Az alapszituáció megvilágosodásszerűen jött, mikor valamelyik este, a szomszéd szobában anyám félve/féltve rászólt apámra, hogy ne aludjon el. Apám mostanában valóban rengeteget alszik, és a szíve is…de a lényeg, hogy hirtelen előttem termett egy pár, aminek a férfi tagja nem merülhet álomba, mert akkor meghal.
Aztán ott van az epheszoszi alvók legendája, amiről először Danilo Kisnél olvastam (a novellát kissé vontatottnak éreztem).Később rájöttem, hogy a történet magva egy vándormotívum, melyet mesékben már gyerekként is hallottam.
Harmadrészt nekem is megvan a magam alvója: egy ízben, a kilencvenes évek közepén Hatvan után, talán Apc környékén egy fiatal férfi azt kérte, hogy x-be érve keltsem fel. Amikor megálltunk x állomásán, elkezdtem rázogatni a vállát, egyre kétségbeesettebben, szólongattam is, később a kalauz is csatlakozott, de egyszerűen nem tudtuk felkelteni. Leszálltam, mivel én is x-be tartottam, de ő a vonaton maradt, és azóta is többször eszembe jutott, hogy talán még mindig alszik valahol.
Végül, és ez a legfontosabb, az idő valóban lassabban haladt gyerekoromban (amikor még a középkorban éltem, lásd, a novella eleje), jobban mondva időn kívül éltem akkor, vagy egy másik ritmusú időben – ám aztán persze felnőttem.
Hozzászólás (0 Hozzászólások)éve
könyv
novella