Novellák

"A Járványügyi álmok" című kötet (lásd az Antológia menüben) záró darabja. A kötetben minden történet egy fertőzés sújtotta, poszt-apokaliptikus Budapesten játszódik, ahol a hajdani lakosok egyik része bujkálni kényszerül a járványban megbetegedett másik rész elől. Itt, ebben az epilógusban már elhagytuk a fővárost, és a menekültek további, szomorú sorsa a téma.

Egy korai írás. Volt egy gyenge pillanatom, és elfaxoltam az ÉS-be(!). Pár nap múlva felhívtam az olvasószerkesztőt. Alapvetően nem volt elutasító...de. Felhívta a figyelmem pár hibára. Udariasan elbeszélgettünk, majd letettük. Azóta nem faxolok írást senkinek. Már faxot sem használ senki. A központozás némiképp nehézzé teszi az olvasását, hisz sok helyen összefolyik a narrátor belső monológja a lány szövegével, de úgy vélem, hogy kellő lendülettel olvasva nem megy az érthetőség kárára.

Mindig is érdekesnek találtam az a szituációt, amikor gonosz, kemény, sokat látott férfiak vagy nők igazi szörnyekkel akadnak össze. Az "Alkonyattól pirkadatig"-ban ez kiválóan működött, bár ott persze az egész elment egy vicces, könnyed irányba...Ebben a jelentben egy ilyen véletlen találkozást képzeltem el. Újraolvasva is úgy vélem, jól működnek a dialógusok, egészen pergő a beszéd - akkoriban még írtam forgatókönyveket.

Ellenőriztem, hogy McCarthy Úton című regényének filmváltozata 2009-es, rá egy évre jött ki a magyar fordítás. Nagyon erősen érezni a film hatását ebben az írásban. A narrációról pedig A könyvtolvaj jut eszembe, nagyjából az is korabeli. Amúgy a keletkezéstörténet a szokásos, kis magyar reality szépreményű íróknak: a Galaktika 2008-ban hirdette meg "Hőhatár" című pályázatát, igen szigorú megkötésekkel (pl. hatezer karakter) bonyolult regisztrációs eljárással. Decemberre ígértek az eredményhirdetést - a  többi néma csönd. Januárban küldtem egy érdeklődő emailt, mire jött a válasz, hogy nagyon elfoglaltak. Most utánaézve látom, nem nyertem. 

Van itt némi Bodor Ádám-utánérzés, de nem annyira feltűnő. Aztán a befejezés alapján eszünkbe juthat egy annak idején népszerű horrorfilm franchise is. De egy csalódást keltő olvasmányélmény volt az írás fő inspirálója. Van úgy, hogy mást kapunk egy könyvtől, mint amit vártunk. Így voltam annak idején a Farkas az asztalnál című Burroughs könyvvel. Igazából nem volt semmi baj a művel, de valamiért teljesen másra számítottam, mint ami kikerekedett belőle. Talán főképp a zseniális cím miatt. Számomra ez a szószerkezet egyértelműen egy mesebeli szörnyűséget, baljós, kegyetlen kimenetelű családtörténetet sugall. Ezért írtam meg aztán az alábbi novellát - a saját olvasatomat.

Ez egy nagyon rövid és tömör írás.  Azért szeretem, mert bár a főhős nem követ el semmit, mégis visszataszítóbbnak tűnik, mint a valódi gyilkos. A Torza nevet más helyen is felhasználtam már. Nagyon fontosak a szövegben a képek, a felvillanó ábrák, kivágások. Ezek jó esetben rímelnek is - így a gyöngy a spermával, a halott, megerőszakolt teste a fiúk zuhanyjelentével, a balta pedig az ollóval. Azt hiszem Torza világa működőképesen rémísztő. Egyébként ismertem egy volt kollégiumi nevelőtanárt, mesélt a dologról ezt-azt. Gyötrelmesebb munkát nehezen tudok elképzelni.

Kordokumentum. 2008 szeptember környékén írtam, amikor kezdett tényleg komolyodni a helyzet. Emlékszem, volt egy nagy helyiség az irodaházban, ahonnan mindenkit kiköltöztettek. Nem tudtuk miért. Aztán kiderült, hogy egy új csoport alakul a gazdasági válság okozta hitelek bedőlése kapcsán. Pár hét múlva letévedtem arra a szintre, a hely tényleg akkora volt, mint egy kosárpálya. Elhűlve megálltam az ajtóban. A terem tele volt egyelőre üres asztalokkal. Rengeteg asztallal. A csoport alatt mi általában maximum 5-6 főt értettünk. Akkor értettem meg, hogy milyen nagy a baj, nem a bank szempontjából, mert az nem érdekelt, hanem hogy úgy általában. És persze nemsokára megkezdődtek a kirúgások is a cégnél, néha pont ott zajlott a dolog, ahol mi ültünk, a szomszéd irodában - jött a delikvens, bement, aztán kijött, és köszönés nélkül - néha sírva - elment. Így ment ezt 2008-ban. 

Ez egy hosszabb, sci-fi alapokon nyugvó novella. Maga az alapötlet, a hetedik faj, a Darwin-lény, a szuperragadozó lehetősége még több írásomban is felbukkan, és persze nem az én ötletem. Apró motívumokat nagyon szeretek ebben a történetben, ezek szerintem jól öregedtek, ilyen péládul a skizofrén számítógép viselkedése, vagy az, ahogy a kényszereleszállásnál a hajó megóvja az utasokat. Igazi hard sci-fi, amit a kilencvenes évek óta nem raktam össze, mióta a régi Galaktika - melynek utolsó két számában én is megjelentem - megszűnt. 

Ez az írás annak idején amatőr pályázaton első helyezett lett. Csak egy működőképes, gyors, könnyen emészthető horrort akartam írni, egy szégyentelenül és teljes mértékben szórakoztatni akaró darabot. Most, így újraolvasva, feltűnő a filmes jelenetezés, és a feszültség építkezése, mely ugyancsak a zombifilmek paneljeit tükrözi. A katonák közti konfliktus, párhuzamosan fokozódik az élőholt tanyalakók támadásának intenzitásával. Rémlik, hogy amikor írtam, egy fekete-fehér Jancsó film járt a fejemben, hosszú fahrtokkal. Érdekes lett volna, ha Jancsó, Romerohoz hasonlóan a maga társadalomkritikáját nem a Szegénylegények, hanem egy pusztai környezetben játszódó horror keretein belül mondja el. 

Persze Kafka és a Mimic. Valójábban a Mimic alapját adó novella járt a fejemben, mikor ezt írtam. Akkoriban nagyon sokat voltam hosszú délutánokon át otthon, egyedül, olvasva vagy csak tengve-lengve a kilencedik emeleti üres lakásban. Valahogy mindig borús, kellemetlen novemberi idő volt odakinn. A másik alap, ami hozzájárult a novella keletkezéshez, az egy gyulladt szőrtüszű volt a combomon. Hetekig kínlódtam vele, végül csúnyán megduzzadt, gennyedzett, műteni kellett. Kellemetlen, durva, de nem fájdalmas érzés volt, ahogy kivágták, rémlik, közben azon tűnődtem, ilyen lehet, mikor az embert vadállatok tépik szét, és ő közben az adrenalintól és a sokktól csak ugyanennyit érez. Furcsa idők voltak azok.