Novellák

Az egyik legkorábbi - felnőtt - írásom. A kilencvenes években, a főiskola alatt panelben laktam egy évig, már nem is tudom, hányadikon. Mivel kertesházban nőttem fel, nagyon furcsa, idegen és mégis vonzó volt ez az új életmód. Akkor született ez a szöveg - valami mély, zavaró egyesülés, összefonódás rekvizítíumaként. A befalazás több ismert műben szerepel - nekünk mindjárt itt van Kőműves Kelemen. Rémlik gyermekkoromból még egy fekete-fehér film is, a falbanjáró férfiról. A novella gyermekei talán azért ijesztőek, mert nem tudni, pontosan mi történt velük. Kérdés még, miért ilyen ez az épület, és talán némiképp túlzó a kislány higgadtsága is. Emlékszem, a nyíregyházi panelház aljában volt egy olcsó kifőzde, oda jártunk néha enni. Adtak sült vért is.

A Vylyan novellapályázatára készült írás, második helyet értem el vele, és egy karton bort kaptam érte 2009-ben. Tar Sándor-féle szociográfia lehetne, de a lényeg a monda történetének megidézése. Még mai szemmel is jó a ritmusa, és a cselekvéssorok, a párbeszédek kellően pergősek ahhoz, hogy a hiányosságokat eltakarják. 

Nagyon könnyed és komolytalan szöveg egy vámpírtámadás elhárításáról. Egy éve tanítottam, mikor írtam, ha jól emlékszem, csak úgy, szórakozásból, bár már kitűnik belőle az iskolai lét kapcsán érzett ingerültség. Nincs benne egyetlen komolyan vehető karakter sem. Az abszurd figurák motivációi még vadabbak. Van benne nyoma Baka István nagyszerűen egyenleten "A kisfiú és a vámpírok" című kisregényének, és a Hellraiser/Cronenberg féle testhorrornak is. Újraolvasva egészen meglepő a felcsillanó vidámság - ritka jelenség írásaimban. 

Még nem létezett az emo jelenség (és most már ismét nem létezik), amikor ezt a történetet írtam. A főszereplőnek igazából persze csak halálvágya van, és mindehhez megfelelő társaságot kap egy különös éjjelen, miközben a rádió szerint odakinn, az éjszakában szörnyű dolgok kezdődnek országszerte. A fő feszültség a régi dilemma - kik az igazi ellenségeink, a szörnyek avagy a társaink? A narráció ismét kísréleti, de valamiért ez a megszaktásos, ideges szerkezet nekem még mindig nagyon tetszik. 

Akkoriban igen sokat utaztam vonaton, és akaratlanul is fültanúja lettem mindenféle beszélgetésnek. Egy ízben két középkorú hölgyet hallgattam ki, egy kiállhatatlan és egy szelíden szenvedő hangot. Arra gondoltam, megírom őket, bele egy átlagosan rémes és egy szörnyű életbe. Azt még kivettem szavaikból, hogy tanárok, és továbbképzésre járnak a fővárosba. Talán azidőtájt újraolvastam Joyce-t - a tudatfolyamra utaló szekvenciák alapján.

Annak idején - a kilencvenes évek vége felé - Kőbányán dolgoztam, és hazafelé menet gyakran elgondolkoztam azon, hogy milyen módon, milyen stílusban esne meg itt egy vámpírtámadás. Persze a történet ennél posztmodenebb kíván lenni a folyamatos önmagára utalgatással. Szövegszinten talán túl bonyolulttá teszi a függő beszéd és a terjengős mondatszerkezet. Remélem, akad hozzá türelem. Én mostanában néha járok a kínai negyedbe, vagyis jó két évtized kihagyás után ismét Kőbánya földjére lépek. De mindig csak nappal.