Ebben a lakásban laktunk, ez volt az erkély, ez volt a kilátás, a szüleim itt kezdték meg a városi életüket, és innen mentünk aztán a városszéli erdő mellé, ahol kisgyerekként rettegtem a fáktól, a kazántól a pincében, a szobámtól. A kép valamikor a hetvenes évek végén készült. A panellakások, a távoli vonatfütty, az utcai világítás bederengő fénye éjjel, általában a város sárga fénye éjjel számomra a mai napig az otthont, a biztonságot és a békét jelentik. A történet természetesen kapcsolódik az előzőhöz, elrejtettem benne egy utalást, hogy miféle időbeli pozícióban lehet a kettő egymáshoz. Szabadversnek indult ez a szöveg is, de végül csak a tördelésben hagytam némi egyediséget. Füst Milánt nagyon szerettem főiskolás koromban, most már kevésbé értem hajdani rajongásomat, sok benne a manír a mai ízlésemnek, de ez az idézet, és a cím illik ide.
Ez a masszív templom, amelynek a hátsó/oldalsó traktusában volt az alsótagozatos osztálytermünk annak idején, mindig is olyan volt számomra, mint egy erőd. A hosszú májusi napközis délutánokon behallatszott a temetések rituáléja a termekbe a szomszédos hegyoldalról, most is, ha gyászindulót játszó rezesbandát hallok, álmosság, gyermeki biztonságtudat és valami békés csömör uralkodik el rajtam. A templom udvarának kerítése érintkezett a munkásőr laktanyáéval, ha a labda átszállt, rosszkedvű, szürke ruhás, pocakos emberektől kellett visszakérni. Aztán mindez eltűnt az időben, és ott álltam a templomban a lányom keresztelőjén, majd később ott dideregtem egy távoli rokon gyászmiséjén. Így megy ez. Sietek kijelenteni: minden hely és szereplő az S.-i történetfolyamban a képzelet szüleménye, egyezésük a valósággal csak az én fejemben létezik. Fontos lehet: a történet eleje erősen kapcsolódik az előző novellához. Illetve még annyit, hogy Juhász Ferencet nem tudtam innen kihagyni, mert ez a verse egy nagyon erős írás, és csak most tudtam meg a Réz Pál-könyvből, hogy honnan jön a "csütörtök", és szegény néhai Juhász Ferenc maga is egy korábbi kor maradványa volt itt, ebben a mostani időben, akár a templom, a gyászindulót játszó bányászzenekar vagy a labda a munkásőrök kezében.
A Hangulat tényleg létezik, lásd a képet, melyet a FB oldalukról kölcsönöztem. Számomra azért emlékezetes, mert annak idején, kamaszkoromban itt rúgtam be először úgy igazán, emlékszem, Debrői Hárslevelűt ittunk. Mellesleg itt láttam egy ismerősömet úgy végigszívni egy cigarettát, hogy közben nem vett levegőt. A történet főszereplője ismerős lehet - bár egyszer már leléptettem a színről, ennyivel még tartoztam neki. Az álpszichológus kuruzsló először az Őrjöngés című írásban bukkant fel az S.-ről szóló történetfolyamban. A sztori maga onnan jött, hogy olvastam egy cikket arról, hogy drogként hat ránk, ha tíz percig folyamatosan egy másik ember szemébe nézünk. A végszót pedig a haldokló Kurtz adta nekem Conrad túlértékelt regényéből, A sötétség mélyénből - az eredetiben természetesen azt hörögve, hogy "Horror, horror!".
Hozzászólás (0 Hozzászólások)Ennek az írásnak a végével nem vagyok elégedett. Alapvetően akkor volna jobb, ha lenne egy csomó háttértudásunk a pórul járt szereplő végső döntésének motivációjáról, hátteréről - de erre itt, helyhiány és némi lustaság miatt nem volt lehetőség. Az ipartelepről most még nincs fényképem, de az bennem van, hogy a kilencvenes években minden város ipartelep lázban égett, és ahol sokáig parlagon, füvesen-gazosan állt a gyáraknak, raktáraknak kijelölt terület, az a város vesztes volt, lúzer, szegény és szerencsétlen. Így járt S. is. A sztori másik eredője egy korábbi írásom, amit nagyon szerettem, és folyton vissza-visszatért gondolataimba (és ezért nem véletlen a szereplői névazonosság), mert az is elindul egy hétköznapi szituációból, és némi írásbeli gore után megérkezik valami nagyon más befejezéshez.
Hozzászólás (0 Hozzászólások)
Talán ez az írás jelzi leginkább, hogy milyen sok Hamvast olvastam a kilencvenes években. A nyelvezet, a gondolatmenet, a történelemből és a hagyományból való önkényes válogatás - mind őrá emlékeztet. Persze ez, ami itt van, egy torz, kiforgatott tradíció, melynek elemei összeállnak egy megszállott elmében, aki a fiktív naplót írja. Még annyi, hogy mindig is akartam Zrínyi Miklós (a költő) kapcsán egy jó szöveget írni, főképp amiatt, mert nagyon foglalkoztatott a halála, és a "mi lett volna ha" effektus, az a gondolatmenet, amihez hasonló King regénye, a 11/22/63. A képet, mely a mottóként használt hajdani cikk illusztrációja, egyszerűen imádom, úgy érzem, nagyon erős, nagyon kifejező illusztrációja a Város és az Erdő viszonyának.