Legfrissebb

A "ciklus" kifejezést jóval lazább értelemben használom annál, ahogy azt például Adyról szóló tanulmányainkban megismerhettük. A hat nagy ciklus tulajdonképp hat olyan témakör, mely foglalkoztat. Végigkísérik életemet valamiképp, és úgy vélem, az írásaim alapjaivá váltak útközben. 

Természetesen vannak besorolhatatlan írások is. Az összes novella a Novellák és a Katalógus menüpont alatt érhető el. Itt csak azokat gyűjtöttem ki egy-egy ciklus alá, melyek az én érzékelésemben és keletkezéstörténetileg egy közös halmazt alkotnak.

Az ERDŐ

Az e ciklus mögött rejtőző ősképhez Észak nem annyira áthatolhatatlan, nem is érintetlen - és végképp nem gyönyörű - rengetegét lehet képzelni. Domináns fajta - főképp a dombokon és a falvak környékén - most már az akác, de feljebb már van fenyő, tölgy és bükk is. Az erdő egyszerre varázslatos és félelmetes. Gyerekként, amikor erdő mellé költöztünk az új családi házunkba, rettegtem tőle. Kamaszként az erdőbe menekültem a nagy világfájdalmammal, vagy egyszerűen csak cigizni. Az Erdő maradt mára az egyetlen rejtély lehetősége az életünkben. Az Erdőben kontrollálhatatlan, emberen túli dolgok rejtőzhetnek - ezért olyan izgalmas, és ezért írok róla.

Az ÉSZAKI MITOLÓGIA

Vagy inkább: Palóc mitolgia -  egy nagyobb lélegzetű gyűjtemény címe. Ide sorolom azokat a novellákat, melyek a palóc, népi hitvilággal kapcsolódnak, vagy szereplőik, lényeik, hiedelmeik abban gyökereznek. Minden, ami ide tartozik, a nagymamámól jön. Annak idején, miután meghalt, ezt írtam: "Egy olyan hagyományról beszélek, amit nehéz elmagyarázni annak, aki nem volt a közelében. A múlt bejegyzésben a középkorról írtam, és nagyjából az ő világlátása olyan messze volt a ma emberétől, amennyire egy középkori emberé lehetett. Ez a világlátás, ez a mitologikus létezés, amelyhez vissza-visszatértem − még az utolsó években is, amikor már csak önismétlőn és a sérelmekre fókuszálva nyílt meg előttem −, kiskoromtól kezdve véglegesen elbűvölt. Azt hiszem, azért kezdtem el írni, mert gyerekkoromtól rabja vagyok annak, ahogy a nagyi gondolkodott a dolgokról, a látható és láthatatlan valóságról köröttünk. Ebben a mitologikus létezésben a vallás a babona és a létezés kemény tényei mosódtak össze, elválaszthatatlanul fonódtak egymásba 94 éven át. Amikor kisgyerekként beléptem a mitológiájába, döbbenten láttam, hogy így is lehet. Hogy olyan dolgokban lehet hinni, amiről addig csak mesékből hallottam. A vallásos rész, az éjszakai imák, a nappal dúdolt dalok, a nagy Jézus kép a hálószobában nem váltak el a boszorkányban, tüzesemberekben, bányabéli lényekben való hittől, hanem mintegy kiegészítették egymást. Az éjszaki látogató csontos kezével az alvó oldalába markol, vagy rátelepszik mellkasára, aki ettől furcsa, hátborzongató hangokat ad ki. Sosem olvasott az incubusokról vagy succubusokról, mégis leírta őket visszaemlékezéseiben. A támadás alatt ki kell mondani bizonyos dolgokat, és akkor az éjjel kísértő boszorkány reggel megjelenik a házunkban. Sem irodalmi, sem tudományos ismeret nem volt mögötte, egyszerűen ebben hitt, ebben élt, látta ezeket a dolgokat. És ott voltam én, aki már olvasta a Drakulát, amikor egy nyáron felfedeztem, hogy a kulcslyukakat fokhagymával kente be. A faluban név szerint ismerte a boszorkányokat. A szemük árulja el őket. A háború előtt egyszer az uradalmi kocsi megállt a falu közepén, s csak amikor az egyik ilyen szemű asszony kivett egy fűszálat a küllők közül, csak akkor indult el. A másik ránézett a tehénre, s annak elapadt a teje. Ha a természetfeletti nem valami egzotikum, nem kikapcsolódás, nem egy könyv, egy film, hanem a mindennapjaid része, keserű, rettegett tapasztalt, akkor az megszűnik természetfeletti lenni. A mitológia lesz az életed. A babona és a vallás a világod formálói. És végül nem marad semmi, amitől félnél, még a végén se."

SALGÓTARJÁN

Tizenkilenc éves koromig voltam aktív lakosa. Gyerekként, nyáron persze a falu volt a másik fontos helyszín, de - ahogy mi, helyiek hívjuk - Tarján a maga nyolcvanas évekbeli világával legalább olyan fontos szereplője eszmélődésemnek - vagy méginkább: élethosszig tartó elvarázsolódásomnak. Mondhatnám, hogy szeretve gyűlölt szülőföld, meg szűkebb pátriárka, de inkább csak olyan földhözragadt asszociációk jutnak eszembe, hogy hegyek mindenhol, füstszagú köd, a rozsdás buszok, a Garzon két tornya, hideg és hó, a szürke színek és a barna színek, a rosszkedvű emberek, a cigarettázó emberek, a sehova nem tartó emberek. Valószínűleg minden, általunk lakott helynek megvan bennünk a maga sajátos lenyomata, de ha a mostani, fővárosi lakókörnyékre gondolok, akkor ezt össze se tudom hasonlítani azzal a súlyos, tömény, nehéz és nyomorúságában is valamennyire megkapó hatással, amit ez a város gyakorolt rám.

JÁRVÁNYÜGY

A nagy világjárvány (COVID-19) előtt jóval, 2008 körül írtam egy novellafüzért Járványügyi álmok címen. Mindegyik történet kiindulópontja a civilizációnk pusztulása volt. Az egyes novellák ikonikus vagy kevésbé népszerű budapesti helyszínekhez kapcsolódtak, például a Vörösmarty térhez, az újpesti víztoronyhoz, Csepel paneltömbjeihez, az Andrássy úthoz. Később az emberi külső vagy belső végzetes átalakulásait feldolgozó műveket is ide soroltam, aztán pedig a világunkat megfertőző inváziós történeteket is. A fő, központi összetartó elem, hogy az életünk kisiklik egy külső, erőszakos körülmény miatt, és olyan durván, visszafordíthatatlanul korrumpálódik a létezés, hogy már ez önmagában egyfajta dermesztő félelmet kelthet. Nem mondom, hogy próféta voltam, de a munkám miatt, mely szorosan kapcsolódik a 2020 előtti világ utazásmániájához, érintve és érdekelve voltam abban, hogy a normalitás minél tovább fennmaradjon, és ezért évek óta rettegtem attól, hogy az összeomlás valami oknál fogva mégis bekötvetkezik. Vagyis, miközben írtam ezeket a történeteket, mindig is sejtettem, hogy a járvány el fog jönni, és hogy rémálmaim valóra válnak. Épp ezért mondhatom, hogy a 2020-ban kibomló eseményeket egyfajta elégedett döbbenettel figyeltem, hisz én ezt már valóban megírtam, megjósoltam és elképzeltem, persze jóval színesebben, tragikusabban és nagyszerűbben, dehát a bukás az általában kicsinyes és szürke. 

ISTEN

Valószínű, hogy sokan blaszfémiaként azonosítanák e ciklus írásait. Nem ez vezérelt megalkotásukban. Tisztelem minden ember vallási meggyőződését, nem ítélem el a vallásgyakorlást - amíg az nem akar engem korlátozni valamelyik szabadságjogom gyakorlásában. Úgy vélem, isten ideája az egyik legérdekesebb az emberi történelemben. Amikor témaként használom, azt a hatalmas potenciált látom benne, ami eszünkbe jut őrá gondolva. Nagyon szeretem, hogy istennek rendkívül sok arca és megjelenési formája, hangulata, érzelme és vágya van. A legtöbb novellában az erős, büntető, sőt olykor életidegen, a teremtéssel szembefordult isten jelenik meg - ennek oka az, hogy drámai hősként ez a karakter mozgatható leginkább. A ciklust szabadon értelmezve használom, tulajdonképp a vallásos témájú, főképp a kereszténységen alapuló, de azt semmiképp sem pontosan megidéző történetek tartoznak ide.

TÖRTÉNELEM

Történelemtanár vagyok, tanítottam is hat évet. Annak idején, a főiskolán és a közoktatásban nem rajongtam túlzottan a tárgyért. Csak a kétezres évektől kezdve érzek mélyebb érdeklődést főképp a középkor, a Rákóczi-szabadságharc, Mohács, a Dózsa-féle felkelés, a tatárjárás vagy a középkori élet sajátosságai iránt. A történelmi tanulmányokat fikciós műként olvasom. Az emberi tragédiák, a szélsőséges helyzetek, a krízisek érdekelnek. Nem hiszem, hogy ezekből lehet tanulni, sokkal inkább az van mögötte, hogy a valószínűtlen és kiszámíthatatlan történések nagyon jó dramaturgiai mintákat adnak. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a nagy elbeszélések fő szervezője a véletlen, inkább úgy fogalmaznék, hogy a véletlen tragikuma ellen küzdő ember az egyik legszebb idea, a sorssal való hősies, reménytelen szembefordulás az egyik legérdekesebb téma, ami persze nagyon könnyen átfordul giccsbe. Hogy jön ehhez a horror? Nos, aki kicsit is elmerült az emberi nem történelmében, annak ezt nem kell taglalnom.

SZÖRNYEK

Kétfajta szörnyfelfogás létezik a horrorban: a szörny eredetileg egy kívülről jövő fenyegetés, életidegen, torz képződmény, mely beszüremlik a világunkba és helyet követel benne. Erre az őskép Drakula alakja. Londont hódító küldetése klasszikus megfogalmazása annak, hogy a normalitás korlátai közt élő polgári társadalom fantázia híján mennyire nem tud mit kezdeni egy ilyen jellegű támadással. A másik szörnytípus transzformáció révén, belülről tör a felszínre, az eredeti személyiséget torzítva, elnyomva vagy el is pusztítva. A bennünk élő gonosz - közhelyesen így szokták megfogalmazni lényegét. Természetesen itt Mr. Hyde az első irodalmi karakter, és Jack "A ragyogás"-ból a csúcspont. Az átalakulás persze néha fizikai behatás miatt indul meg, én ezért ehhez a típuhoz sorolnám a zombikat, farkasembereket is.