Legfrissebb

A Cthulhu-mitológia magyar leágazása új csáppal erősödött: egy remek, jól megírt és nagyon is nemzeti történettel.

A Cinegore nyári cikke alapján szereztem be a Patonai Anikó Ágnes művét, ami nem volt könnyű feladat: kereskedelmi úton nem érhető el, viszont egy ingyenes linket végül sikerült kikotorni az interneten, ahol tölthető az e-pub verzió. Ez egy kedves gesztus, bár szívesen fizettem is volna pár ezer forintot a történetért, ami képes egy régi műfajt, a tudományos szórakoztatást is újraéleszteni. Az események sodrából ugyanis folyamatosan kiwikiztem a Bolyaik, és a kortárs, kevésbé ismert, másodvonalbeli karakterek életrajzát, hogy ellenőrizzem, valójában mi történt velük.
A szerző láthatóan ismeri a korszakot, ha jól gondolom, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa, és érdeklődési vagy kutatási területe a reformkor. Nem véletlen hát, hogy e különös évtizedek történései adják az alapot elbeszéléséhez, melyet aztán egy nagyon is jól ismert, emberentúli tényező alakít és formál csápos nyúlványaival.
A jól olvasható, szépen megírt, nagyjából egyenes vonalú, 163 oldalas regény azonnal beránt az intenzitásával és a valóban érdekes karaktereivel: a különc matematikus Bolyai, egy túlérzékeny pesti drámaíró, a vívódó Rózsa Sándor és persze Petőfi és az ő rejtélyes halála mozgatja előre a sztorit, de mellettük, mögöttük végig ott van a Nagy Öregek egykori szolgája, egy szökevény, lázadó shoggoth. Utána kellett néznem, mert már rég foglalkoztam Lovecrafttal, hogy a mitológiájában ez a lény egyfajta építőmester, mindenes, amorf, nyúlványokból és szemekből álló protoplazma.
Nagyjából így jelenik meg a történetben is először, egy bányabejáratnál kerül Bolyaihoz, és sajnos ez az egymásra találás kevésbé kidolgozott. Én erősebbnek ítéltem volna, ha a matematikus geometriai kutatásai révén jön be a sztoriba (és világunkba), egy rejtett és elfeledett, nem eukledészi síkról származik át hozzánk – ez Bolyai kapcsán adta volna magát. Számos olyan rész van később is, ahol a narratív megoldásnál lehet, találnánk jobbat, de persze az írónő választásai is működnek. Jól érzékelhetően az az általános regényszervezői elképzelése, hogy a reformkor és a szabadságharc furcsa és megmagyarázhatatlan karaktereit és eseményeit akarta felfűzni egy szálra, azt sejtetve, hogy mindezek mögött egy, az embert őrületbe taszító entitás ügyködött. Ez sok helyen működik, de van, ahol nem érteni a kapcsolódást (ilyen rész például Rózsa Sándorék tombolása az erdélyi faluban, ami a valóságban is megtörtént esemény).
A szerkezet keretes, melyben az özvegy Szendrey Júliának meséli el egy ismeretlen nő a férje halálát, melynek szemtanúja volt. A titokzatos idegen karaktere érdekes, de kevésbé van felépítve a háttere. A „női honvéd” léte már önmagában is hihetetlen – noha bizonyra volt rá példa –, szerepeltetésének fő oka talán az, hogy az írónőt mint kutatót érdeklik a korszakban betölthető női szerepek skálája.
A regény szerkezetét egymásra pakolódó és kapcsolódó narrációk rakják össze, néha e lány, néhol Bolyai, máskor a shoggoth mondja el az eseményeket.
Ezek közül erős részek az idegen lény szenvtelen pusztítását, groteszk gondolkodását leíró jelenetek, de az egyértelmű csúcspont a segesvári csata ábrázolása, melynek hátterében zajlik egy másik, kozmikus ütközet is a shoggothok és a Nagy Öregek közt. A szabadságharc utáni irodalom törekvései idéződnek meg ebben a párhuzamban: Vörösmartyval az élen az alkotók azt sugallták, hogy a magyarság egy valóság- és emberfeletti közdelem hősévé vált 1848-49-ben, a szabadságért vívott univerzális, metaforikus háború részeként.
Ezen túl még a történet elején kibontott Bolyai-jellemrajzot emelném ki a mű erényeként, mivel a figura nagyon érdekes, több időt is elöltöttem volna a társaságában, de a shoggoth otthagyja őt, cserébe a vándorlása indítja be, irányítja aztán a történetet.
Amiből kissé kilógnak a kevésbé megalapozott részek, vagyis a mese sokszor vázlatossá válik, odavetett megjegyzésekből kellene mögé építeni magunknak valamiféle magyarázatot. Ilyen például a már említett honvéd lány háttere, története, motivációja, vagy katonatársának, István lelkésznek a meséje a csillagok mögött rejtőző fenyegetésről, ami sejteti, hogy a pap a Cthulhu-mítosz ismerője, de nem tudjuk meg, hogy miképp jutott ismereteihez, vagy ilyen a betyárok támadását követő vad, esztatikus kántálás, ami ugyancsak lovecrafti elem, de nem értjük, hogy miért csinálják, hisz esetükben semmiféle kötődésük nincs a Nagy Öregekhez. Vannak jelenetek – így Petői éjjeli udvarlása, Bolyai párbaja –, amiken érződik, hogy ugyancsak valamiféle ismeretterjesztő szándékkal szövődtek a műbe, mivel nem igazán építik a történetet, Petőfi esetében legfeljebb árnyalják a karaktert, noha még így is a költő figurája marad a legvázlatosabb a regényben.
Ha túllépünk ezeken, még érdemes szemet hunyni a helyesírás apróbb hibái (főképp vesszők elhagyása) felett is, melyek legalább egy esetben (156 oldal fogja/foglya) az értelmezést is nehezítik.
A jó szerkesztő a (szó)ismétléseket is kigyomlálta volna, tipikusan olyan esetek ezek, amikor az író beleszeret saját kifejezésébe, így például legalább háromszor olvashatunk a „harci szekerek által felszaggatott” utakról, de máshol a „motyó” vagy egyéb szavak jelennek meg szomszédos mondatokban. Van, ahol e jelenség érthető, ahol az ismétlés többlettartamot nyer, egyfajtai balladai/eposzi eszközként (például a honvédekre tűző kegyetlen, éles napfény) sulykolva a környezeti, hangulati elemet.
A stílus egyébként szép, néhol meglepő és emlékezetes („ropogva nő a fű” az elesett honvédek vérétől). A korabeli nyelvhasználatot nem követik le a dialógusok – ez szerintem kihagyott ziccer –, a karakterek nagyon is mai, modern magyart beszélnek, ennek hozadéka a könnyű olvashatóság. Furcsa, hogy néhol az elbeszélő rész vált át régies magyarra („setét”, „verdesék”).
Ezek a technikai, kisebb esetlenségek alapvetően nem rontják el az olvasmányélményt, ezért ez az egyedi, különös történet mindenképp ajánlott a műfaj rajongóinak, főképp hogy ingyen elérhető, és mert – fent kifejtett érdemein túl – kiválóan megvalósítja a szórakoztatva ismeretterjesztés eszméjét, mivel jó pár reformkori és 1848-49-es érdekességet megismerhetünk általa a horror zsánerébe burkolva. Petőfivel szólva tehát: „Szabadság, Cthulhu! / E kettő kell nekem”.
Link az e-pub verzióhoz:
https://theblackaether.com/wp-content/uploads/2024/05/Patonai_Aniko_Agnes_-_Branstetter.epub