Egy törött izzó

Sűrítés. Ha egy ilyen rövid terjedelemben dolgozol, ez az egyik legfontosabb eszköz. A következő történetben például legalább négy konfliktusszál fut egymás mellett. Irma alakja az előző történetből indul, és ez a sztori annak egy verziója, ugyanaz a ragaszkodás, szeretet és önzés munkál benne, ami a gyilkos szülőkben. Az, hogy most anya-lánya viszonylatban zajlanak az események, talán akaratlanul is annak eredménye, hogy amikor írtam, épp befejeztem egy Franzen-regényt, ahol ugyancsak ilyen kapcsolatból bomlik ki az egész történet. Neki persze van 585 oldala a részletezésre. Nekem nincs más eszközöm, csak a sűrítés. 

Salgótarján, anya

A fiú szobája

fiuszobajaNem sokkal azelőtt, hogy ezt írtam, a piac előtti parkolóban majdnem beletolattam egy mögöttem szötymörgő nyugdíjas autójába. Az anyósülésen a feleség vörös fejjel kiabált rám. Nem innen jött ez az írás, de sokat gondolkodtam a két kisöregen, akiknek nagyon is ismerem a típusát. Lassan leromló ház, bizalmatlan vagy rossz viszony a szomszédokkal, a kultúra teljes hiánya, rengeteg tévé, nacionalista, szűk látókörű, kirekesztő politikai gondolatok, magány, alacsony érzelmi intelligencia, igénytelenség az élet minden terén, bezárkózás, bezárkózás, bezárkózás. Egykori Hamvas-rajongóként jó régen írtam egy esszét Északról, mely ezt a típust kitermelte, de jól tudom, nemcsak Északhoz kapcsolódik a jelenség. A "kispolgár" nem is jó szó rá, mert a "polgár" szó feltétélez valamiféle elkötelezettséget a minőség iránt, de itt erről szó se lehet, legfeljebb perifériálisan, az élet bizonyos töredékeinek vonatkozásban. Például hogy tökelétesre füstöljük a kolbászt. A történet lazán kapcsolódik a szomszéd házról szóló novelláhozMaga a cím Virigina Wolf regénycíme, a mű egy fiatalemberről szól, Wolf a végén hosszú oldalakon mutatja be meglehetősen unalmasan a kiürült fiúszobát - a hőst közben elnyelte az első világháború. Mi, renegátok akik hátrahagytuk a Várost, a szülőket, a rokonokat, a barátokat még csak nem is egy nagy háború, hanem nagyon is individuális indokok alapján, mi is mind ott ragadtunk egy picit gyerekkorunk szobáiban.  

Salgótarján, szülő

Éljen május elseje!

majusegyHatodikosok voltunk, amikor Csernobil elszállt, és tényleg kivezényeltek minket ugyanúgy május elsején, mintha mi sem történt volna, és tényleg csepergett ránk a langyos eső. Alsó tagozatban apám gyakran elkért az iskolából ezen a napon, és akkor a cégével vonultunk fel, azt nagyon szerettem, egyfajta privilégium volt, a színes kép erről szól, az egyik kis tökfej én vagyok. Aztán a felső tagozatban ez már nem működött, nagyon szigorúan vették a dolgot, kötelezően ott kellett lenni, meg a szüleim sem voltak lázadó típusok - csak én rühelltem az egészet, ugyanúgy, mint a kötelező tömegsportot. Soha nem tudtam, kik állnak a város közepére épített vörös tribünön, nem is érdekelt. Ez a történet elemelkedik a késő kádári kor piszkos kis realitásától, és elmeséli, milyen gonosz dolog állhat azon a tribünön, mi a maximuma ennek a gonoszságnak. Valamennyire kapcsolódik hozzá, felvezeti a dögkútról szóló írás. A sztori sokáig érlelődött bennem, és aztán a születésnapomon leültem, és sietve megírtam egyben, direkt kapkodósra véve a hangvételt.  A másik képről annyit, hogy ez is a városban, egy május elsejei felvonuláson készült, de nem tudom mikor, még talán a születésem előtt, a távolban népi táncosok, és a mozgó, futó alakok miatt nagyon érdekesnek találom a kompozíciót, illik a novellához, kicsit olyan, mintha a Kennedy-gyilkosság egy kiragadott pillanata lenne.

Végezetül annyit, hogy nagyon szeretem ezt az írást, főképp a "minden elveszett, de egy végső, heroikus önfeláldozással talán megfordíthatjuk a dolgokat" hangulatát, ami - lássuk be - a szerethető giccs eszköze.

sátán, Salgótarján, végítélet

A Gyár éjjel

acelgyarEz a történet az előző párja, verziója. A helyszín most a másik nagy gyárkomplexum, az Acélgyár, mely hajdan uralta a város köré épült mitológiát. A kép esős délelőtt készült, pár hete, és az épület és környéke rajta pont olyan, mint bármelyik gyártorzó Ózdon, Miskolcon, Kazincbarcikán. Ezt minden hamis nosztalgia nélkül mondom - esztétikailag persze borzalmas a helyzet, de gazdaságilag nem tudom, mit lehetett volna tenni, lett volna-e más út. A Városi Gorillákról már régebben is hallottam, de a Lipótmezőről szóló anyaguk annak idején nagyon megfogott, nagyon erős hangulata van annak a helynek most, ami átszüremlik a felvételeken - micsoda horrort lehetne ott forgatni! -, meg persze a fejemben volt, hogy a betörés tényén túl azért van valami bátorság abban is, hogy egy ilyen elhagyott helyre mennek, ahol ennyi őrület és szenvedés ivódott a falakba. És mindez elmozgatott a történet fő szála felé, hogy talán ezekben a nagy gyármonstrumokban is maradt valami az 50-es évek munkaversenyeiből, azokból az emberekből, akik a kádári ügyeskedő szakik korszaka előtt valóban a belüket is kidolgozva hittek egy magasztosabb célban.    

Salgótarján, gyár, szocializmus

Szellem a palackban

gyar szoborVas, szén, üveg - ez a három dolog emelte fel S.-t, és ezek is okozták a bukását. Az Üveggyárat, amiről a történet szól, a városiak csak Öblösként emlegették, mert ez ugye benne volt a nevében: Öblösüveg gyár. És persze volt Síküveggyár is...Nekem sok közöm nem volt hozzájuk, az Öblösnél volt egy diszkó a kilencvenes években, ott voltam egyszer vagy kétszer, egy ismerősöm apja pedig üvegfúvó volt, de erről vele soha nem beszéltem. A történet alapja E.T.A. Hoffmantól jött, jobban mondva, saját, homályos Hoffman-emlékeimből. Azt hiszem, "Az arany virágcserép" messze nem annyira jó könyv, mint ahogy a középiskolás tananyag áradozik róla, Szerb Antal leírása Hoffmanról "A világirodalom történeté"-ben sokkal érdekesebb, mint az életmű maga. Most újraolvasva, találtam nála egy idézetet, Heinétől veszi, ő mondja Hoffmanról, én meg szeretném kisajátítani: "Egész műve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben."  A képen az üvegfúvóknak emléket állító szobor látható, a jobb szélén, a távolban a hajdani üveggyár romos épülete, közepén az a nyílás olyan, mint egy aknavető nyoma. A romantikusok imádták volna a látványát.

Salgótarján, gyár

Dögkút

dogkutDögkút - szótár szerint: verem elhullott állatok tetemének. Nyelvújításkori lenne a szó? Furcsa összetétel, mert a kútból alapvetően kiveszünk valamit, így nekem itt a jelentés és a használat élesen elkülönül. Volt egy dögkút a város feletti, a házunk mögötti erdő mélyén, de most, hogy elmentem oda, már nem találtam, csak egy hatalmas farakás volt a helyén (rákerestem: 2005-ben az EU-s szabályozás miatt bezárták az összes dögkutat az országban). A dögkút igazából nem egy érdekes dolog, bár én sosem értettem, hogy kik jelölik ki a helyét, aztán meg hogy a népek honnan tudják, hogy hol van. Nekünk eszünkbe se jutott volna, hogy oda elcibáljunk egy állatot. Az egyik kutyát az erdőben ástuk el, pár nap múlva ki is forgatta valami, így a részeit mésszel leöntözve temettük vissza. A másiknál már tanultunk az esetből, a kertben, a kerítésen belül földeltük el. Itt, ebben az írásban a dögkút mellé behoztam még egy egy másik elemet is, a Lucifer zuhanása keltette nyílást, mely persze rossz dolgok forrása lesz. A város pedig, amit elhagynak lakói, és gyermekei csak temetni járnak vissza (berakni valahova az elhalt testeket) - maga a valóság, nemcsak egy allegória.

Salgótarján

Sikta

SiktaBeszélnünk kell a bányákról. S. és környékének történetét nagyban meghatározzák, ahogy a nagyapám történetét is - talán már írtam itt, hogy bányász volt egész életében. A föld alatti, iszonyat kemény meló szövődményei és persze a talpas Kossuthok miatt halt meg nem sokkal a rendszerváltás után. Sajnálom, hogy akkoriban, mikor még lehetett, nem faggattam ki a régi dolgokról. Ő már csak részben látta a bányák bezárását, de nagyon sok ember a megyében végigélte ezt a folyamatot, és persze az ő világuk összeomlott. Én legközelebb a bányamúzeumban jutottam a témához, de persze ott már az egész nagyon művi, ugyanakkor érdemes elmenni, ha az ember a környéken jár, nyitva van vasárnap is, az idegenvezetést régi szakik csinálják változó színvonalon, jó egy órás túra, és odalent tényleg másnak tűnik a világ. Alapvetően tehát semmit nem tudok a bányákról, de azt hiszem, beszélnünk kell arról, mi van lent, a sötétben, a mélyben.

Salgótarján

Pléh öcsi

plehocsiPléh öcsinek hívtuk, gyerekként valahogy mindig azt gondoltam, onnan, abból az irányból jöttek a partizánok, ahol ő is állt a hegy tetején, a város fölött, alumínium, monumentális emlékmű, egy partizán öltönyben, kezében a dobtáras géppisztoly, néz Pásztó vagy Hatvan vagy Budapest felé. A nyolcvanas években, kisgyerekként tiszteltem a szobrot, de alig tudtam valamit a környék partizánharcairól, meg voltak mindenféle akadályversenyek is, melyeket pocakos munkásőrök szerveztek. Később hallottam valakitől, hogy Nógrádi Sándor-féle csoport mindig részeg volt, és a németek ezért tudták olyan gyakran sarokba szorítani őket. Nógrádi narrációjában itt lehet olvasni a harci eseményekről, én úgy látom, igazából nem sok vizet zavart a működésük. Nagyszüleimnek hiszek, akik látták a falujuk feletti hegyoldalt feketélleni az orosz gyalogságtól. Ekkora embererőnek nem lehetett ellenállni, ez a hatalmas tömeg űzte ki a németet a környékről - a partizánok hozzájárulása az eseményekhez igen csekély lehetett. Visszatérve a szoborra: a rendszerváltás után eltüntették, egy szoborparkba száműzték, pedig szerintem a város szerves része volt, egy colour locale, melyet meg kellett volna hagyni a helyén. Mindegy is. Elképzeltem, hogy Nógrádiék előtt volt egy igazán kemény és céltudatos partizánegység, amely egy fagyos éjszakán az ellenfelére akadt. Innen jött az alábbi történet.  

Salgótarján, Predator

Szellemek utcája

erkelyEbben a lakásban laktunk, ez volt az erkély, ez volt a kilátás, a szüleim itt kezdték meg a városi életüket, és innen mentünk aztán a városszéli erdő mellé, ahol kisgyerekként rettegtem a fáktól, a kazántól a pincében, a szobámtól. A kép valamikor a hetvenes évek végén készült. A panellakások, a távoli vonatfütty, az utcai világítás bederengő fénye éjjel, általában a város sárga fénye éjjel számomra  a mai napig az otthont, a biztonságot és a békét jelentik. A történet természetesen kapcsolódik az előzőhöz, elrejtettem benne egy utalást, hogy miféle időbeli pozícióban lehet a kettő egymáshoz. Szabadversnek indult ez a szöveg is, de végül csak a tördelésben hagytam némi egyediséget. Füst Milánt nagyon szerettem főiskolás koromban, most már kevésbé értem hajdani rajongásomat, sok benne a manír a mai ízlésemnek, de ez az idézet, és a cím illik ide.

kísértetek, pap

Babonák napja

templomEz a masszív templom, amelynek a hátsó/oldalsó traktusában volt az alsótagozatos osztálytermünk annak idején, mindig is olyan volt számomra, mint egy erőd. A hosszú májusi napközis délutánokon behallatszott a temetések rituáléja a termekbe a szomszédos hegyoldalról, most is, ha gyászindulót játszó rezesbandát hallok, álmosság, gyermeki biztonságtudat és valami békés csömör uralkodik el rajtam. A templom udvarának kerítése érintkezett a munkásőr laktanyáéval, ha a labda átszállt, rosszkedvű, szürke ruhás, pocakos emberektől kellett visszakérni. Aztán mindez eltűnt az időben, és ott álltam a templomban a lányom keresztelőjén, majd később ott dideregtem egy távoli rokon gyászmiséjén. Így megy ez. Sietek kijelenteni: minden hely és szereplő az S.-i történetfolyamban a képzelet szüleménye, egyezésük a valósággal csak az én fejemben létezik. Fontos lehet: a történet eleje erősen kapcsolódik az előző novellához. Illetve még annyit, hogy Juhász Ferencet nem tudtam innen kihagyni, mert ez a verse egy nagyon erős írás, és csak most tudtam meg a Réz Pál-könyvből, hogy honnan jön a "csütörtök", és szegény néhai Juhász Ferenc maga is egy korábbi kor maradványa volt itt, ebben a mostani időben, akár a templom, a gyászindulót játszó bányászzenekar vagy a labda a munkásőrök kezében.

Isten, pokol

13. oldal / 26

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része nélkülözhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem fogja tudni használni a webhely összes funkcióját.