Ugrókő

Annak idején elég sokat dolgoztam egy álpalóc, mikszáthos nyelv és narratíva megteremtésével. Ezt a stílust akartam felhasználni kísértethistóriákhoz, amelyek persze Mikszáth földjén, a  jó palócok világában játszódnak. A dolog sokáig foglalkoztatott, a kísérletekből később össze is raktam egy kötetnyit, "Rossz palócok" lett a címe. Kétezer körül nagy reneszánsza volt Mikszáthnak, Esterházy mellett mások is visszanyúltak az általa felemelt anekdotikus formához, de nálam nem ez volt a lényeg, hanem a kísérteties, a természetfeletti, a babona, ami átszövi a "Jó palócok" kötetet, ami szerintem a legjobb műve.

 

 

A Tütüs fia, Éliás Gyuri két dologban ütött az apjára: ugyanúgy megitta a magáét, és az állat, a bárány, vagyis a nyáj volt neki is a legfontosabb, első és utolsó mindegyik napjában. Mondják, mikor apja haldoklott, ő kiment a tanyára, mert a vezérkosnak kigyűlt a lába. Amint az öreg megtudta ezt, elmosolyodott, és kilehelte lelkét.

Ha Gyuri péntek este berúgott, nem volt, aki megálljon előtte a kocsmában, de egyébként is, józanul ugyanilyen nagyra tartotta magát. Nem csoda, hogy a falu legszebb lányát, a Deme Terkát nézte ki magának.

Azt mondják, őmiatta kezdett eljárni a templomba is. Terka az első sorban ült, arca kipirult, ahogy a szomszéd faluból „átjárós” öreg pap beszédét hallgatta, és látszólag ügyet se vetett a legény epekedő pillantásaira. Éliás Gyuri nem volt azonban olyan fajta, aki eltűri, ha levegőnek nézik – két hét misézés után elunta a dolgot, s a templomkapuban elhívta a lányt a városi farsangi mulatságra.

Terka dermedten állt vele szemben, mint őz az autó fényszórójának sugarában, mint aki nem érti a dolgot, pedig hogyne értette volna, mélyebb a női ravaszság az idő kútjánál is. Igent mondott hát, de azért este megkérdezte anyját, Gecse Borcsát, mehet-e.

Az asszony hallgatott egy fél percig, bámulta lányát vizenyős szemeivel, melyekről azt beszélték, megrontanak bárkit, elapasztják a jószág tejét, és ha kell, meggyógyítják a haldoklót is, aztán csak bólintott, mondván, nagylány már Terka, de gondolja meg, mit csinál, nem hallani jót arról a fiúról.

Bűbájosnak, boszorkánynak, rontó asszonynak hitték a faluban Borcsát világéletében, talán a lánya is csak azért lett olyan nagy templombajáró, hogy anyja nevét megtisztítsa. Ha boszorkány volt is, a jövőbe nem látott, mert éjfélig az ablaknál ült, várta az autót, hogy bekanyarodjon a ház elé, és csak akkor állt fel görnyedve, mikor a fényszórók átsöpörtek rajta. Nem akarta látni, hogy búcsúznak el a fiatalok, az már az ő dolguk volt.

Mikorra kikerekedett az idő, már az egész falu a párról beszélt, hogy milyen szerencsés ez a Terka, megfogta az isten lábát, de biztosan az anyja is besegítet, együtt bűvölték meg azt a fiút. Az pedig hogy megjavult, amióta eljár hozzájuk, a kocsmában se látni, nem veszi csikorgó gumikkal a kanyarokat a Telep szűk utcáin, nem perel a birtokszomszédokkal a szögesdrót miatt, ami felsebzi a drága bárányok hátát. A langyos levegővel házról házra szállt a hír, melyhez újabb és újabb szellőcske csatlakozott, hogy a Gyuri gyenge bárányhúst vitt húsvétra a lányos házhoz, hogy a patakparton enyelegtek a fiatalok, és bizony sáros lett a Terka kabátkájának a háta, s hogy a boszorkány egyre mogorvább a lánnyal és a fiúval is, mert nem tetszik ez így neki.

Még az utolsó lehetett a legigazabb, mert mindenki tanújává válhatott – aki azon a szombati délelőttön a boltba vásárolt –, hogy miképp szorította sarokba Borcsa az udvarlót. Gyuri sörért ment, mert este tartotta harmincadik születésnapját, ez a bűbájos meg csak odasomfordált hozzá, hogy már igazán eldönthetné, mit akar, csak a küszöbön toporog, vagy átlép rajta, mert ő ugyan előbb-utóbb megunja az udvariatlan vendégséget. Gyuri először nem is értette ezt a beszédet, aztán felderült, majd nyomban el is komorult arca, ahogy rájött, mit akar a másik. Küszködött magában, mit is feleljen erre, végül csak kimondta, hogy komolyan gondolja a dolgot. Nem tudom, így Borcsa, akarom-e a te nagy komolyságod. Merthogy semmi jót nem hallani a fiúról a faluban, tán másnál jobb helye lenne a lányának. Gyuri erre esküdözött, hogy megjavult, és ő már rendes és tisztességes életet kíván, mint a ló a tiszta vizet. Kosarában csörömpölt a tíz üveg sör, ezért az öregasszony alig hallotta szavait. Mindenestre abban maradtak, aznap este Gyuri józanul eljön hozzájuk, úgy, ahogy illik, vagy többé soha.

Így történt hát, hogy azon a langyos első májusi hétvégén meglett az eljegyzés. Az érintetteken kívül senki nem jósolt túl sok jót a fiatal párnak, mondván, kutyából nem lesz szalonna, bakancsból cipő, rossz, kegyetlen emberből szelíd férj. Az én galambom a legjobb ember a világon, dicsekedett azonban Terka barátnőinek, mikor kisétáltak gombászni a határba. Bóklászás közben a Medves egyik ormára értek, nagy, kinyúló mészkőnyúlvány magasodott a völgy fölé. Tudja-e Terka, kérdezte az egyik barátnő hamisan, hogy miről híres ez a hely. A menyasszony hallott már valamit rebesgetni, és ahogy alánézett a szörnyű mélységbe, összeszorult a szíve, mintha odalenn magát pillantotta volna meg a fenyőágakon fennakadva. Hiába jeleztek a többiek, a rossz lány csak el akarta rontani az örömöt, folytatva, mondván, innen, erről a szikláról, melyet a faluban az öregek csak Ugrókőnek neveznek, innen indultak a boszorkányok péntek tizenharmadika éjjelén a gyűlésre. Bolond beszéd, vonta meg a vállát Terka, és már ment is, mint aki csiperkét lát ott, föntebb.

Nyár közepén tartották a lagzit, a régi Bányakaszinóban. Hajnalig tartott a mulatozás, és majd mindenki a Gyurit leste, aki három helyett is ivott. Éjfélkor már nem állhatta az újdonsült anyós, ott termett mellette, ahogy az egyik oszlopnak dőlve nézte táncoló feleségét. Inkább elkérhetnéd. Bökött az asszony a lánya felé hegyes állával. Még valami baja lesz. Gyuri véreres szemmel pillantott rá, ugyan mi baja lenne, hörögte rekedten. Azt én nem tudom, csak aggódom miatta, folytatta a kárálást Borcsa. Nem akarom szenvedni látni az én egy szem lányomat. Gyurka ekkor már elértette a szót, a pohár kiesett kezéből, bora szétfolyt kettejük közt, ahogy az öregasszony fölé magasodott, hogy maga mit károg itt, mint a rekedt holló, inkább vesszen az összes bárányom, minthogy a lányának egy szál haja is görbüljön. Borcsa bólintott, úgy legyen, és ment a szakajtóért, hogy megszámolja mennyi jött be a menyasszonytáncból.

Bizony annyi pénzt adtak a gazdag Éliás rokonok, hogy rá két hónapra már új autót vett a Gyuri, szebbet és gyorsabbat a réginél. Olyan gyorsan ment az, mintha az időt akarná megelőzni, vagy még inkább, elérve egy sebességet, ami elképzelhetetlen, visszapörgetni a már elmúltat, a nyár, a tavasz, a hideg koratavasz előtti időkbe, mikor még nem volt se feleség, se morgó anyós, se könnyek, se vádló tekintetek. Nem állhatta Gyuri a női sírást, de kevésbé a csábítást, ha jöttek azok az arany pajtások, csak menni kellett, hajnalig inni, ki bírja tovább, dobálni a pénzt a nyerőgépbe, legalább itt legyen szerencséje, ha már azzal a morcos asszonnyal így alakult.

Másnap aztán jött a fejfájás és a bűntudat, és neki el kellett sajátítania a hízelkedés, a megbánás olyan új formáit, melyektől a gyomra csak még jobban felfordult. Hát még, ha az öregasszony árnya is megjelent az ajtóban, annak szeme, mint a vasvilla, szúrta fel az ő bűnös, dorbézoló szívét a vasárnapi ebéd felett. Csak tudta már mindenki, hogy nem boldogok a fiatalok, de legelőbb a bűbájos, az igéző, a bosszúálló anyós.

Őt meglágyítani már nem tudta semmivel a férj, de feleségénél könnyen kitanulta a módszert – a városba hordta vásárolni fejfájós másnapjain, hol Terka megvehetett mindent, amit csak megkívánt. Telt a nyájból. Estig eltartott, míg végigjárták az összes boltot, októberben már korán sötétedett, és Gyuri se figyelt úgy, nem csoda, hogy megtörtént a baj. Az úton egy őz szeme csillogott a fényszórójuk sugarában, és a férj túl élesen rántotta el a kormányt, és kétoldalt a fák túl sűrűn voltak, és a Terka se kötötte be magát, mert vágta a hasát a szíj – így ért véget az útjuk.

Az anyát Gyurka egyik barátja vitte a kórházba. Az öregasszony rá se nézett a véres fejű vejére, egyenest a lánya ágyához ment, ki még élt, de hogyan. Befonták a csövek és drótok, lekötözve, akár a halálraítélt.

Megölted a lányom, sziszegte odakinn a vénasszony, mire Gyuri elvörösödött, hogy ő megígérte, nem lesz semmi baja, meglássa, rendbe jön, azt mondják, egy-két nap múlva bizonnyal magához tér, de ez utolsót már csak a levegőnek mondta, mert a másik eltűnt odakinn a sötétben.

Hogy aztán mi történt, csak az öreg Komi zagyva beszédjéből tudjuk. Mások is látták leszállni a buszról az öregasszonyt, néhányan még a hegyoldalban is, ahogy az akol felé tart, de már olyan sötét volt, hogy senki nem mondta biztosra, ő volt-e az. A Gyuri embere az egyik karám sarkában aludt, nem ébredt fel, olyan bűvös, erős kábulatban álmodott, vagy csak a gazdájára ütött, mert pálinkásüveg volt a keze közt, mikor hajnalban végre felriadt a nagy csöndességre. Egy faluszélen lakó vénasszony hallotta a bégetést, fentről, az erdőből – a határban két vadász látni vélt állatokat, de kolompot nem hallott senki, mintha a vezérkos nyakából kiakasztották volna. Ki vezette akkor a nyájat?

Komi látta csak az út végét. Az Ugrókő fölött jött lefelé az erdőből, vállán terhével, merthogy ilyenkor merte csak lopni a fát, és előtte, mint fehér ár, átvágott a nyáj, legelöl lépdelt az öregasszony, hang nélkül, dühösen a szirt irányába, azon túl pedig a lenti sötétbe.

Másnap reggel Terka magához tért.

2009

palóc