Tények és lehetőségek a gyarmati beteg ügyében

Az őrült és a normális világok valóságának egymásra vetülése a horrorban majd mindig arra fut ki, hogy az előbbi valamilyen módon igazolódik, megjelenik, tárgyiasul az utóbbiban. Ilyen például Lovecraft sátáni festőjének sztorija, ki metróbéli fantáziaszörnyeket visz vászonra - majd eltűnése után megtalálják műtermében a szörnyekről készült fényképet...Ez az egyszerűbb megoldás, bedobni egy tárgyat a mi valóságunkba csattanóként. A lentiekben próbáltam egy kissé ravaszabb és durvább végkifejletet összerakni. Szeretem még ebben az írásban a három nő vaskos alakját, a gyarmati reggelt, és az apokaliptikus terv egyszerűségét. 

Tény, hogy 1999 hideg januárjának egy szombatján Kovácsné Ágika és Sándor Edit jegyet váltottak a Vác-Balassagyarmat vonalra, hogy meglátogassák a gyarmati elmegyógyintézetben kezelt kolléganőjüket, az egykori főmérnök asszonyt.

Lehet, hogy a kupéban az ünnepekről, bejglireceptről vagy a pocsék szilveszteri műsorról társalogtak. Talán Ágika ábrándosan rajzolgatott a gyorsan lerakódó ablakpárába. A fülke alig melegedő terét aztán nemsokára ismét kénytelenek voltak a kinti hidegre cserélni. Cipőik végigkopogták a szombati kora délelőttöt, egészen a megállóig. A busz szinte azonnal jött, felszálltak, és leültek, mindjárt a sofőr mögé.

Tény, hogy a pályaudvar mellől az elmegyógyintézetig, melyet sárgaháznak, bolondokházának is hív a köznyelv, nyolc és fél perc az út autóbusszal. Ez alatt a két nő megbeszélhette, hogy mire számíthatnak odabenn.

A családtagoktól tudták, hogy a főmérnök asszony nem veszélyes, sőt, doktora két hete gyógyultnak minősítette, de ő mégsem akart távozni. A rendőrségi eljárást, mely a gyújtogatás miatt indult, lezárták. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy főmérnök asszony okozta a hatos csarnokban november tizenkettedikén fellobbanó tüzet, hatmillió forintos anyagi kárt okozva ezzel a cégnek. A vádemelésre még várni kellett.

Mikor leszálltak a buszról az épület előtt, mely nem is volt sárga, egy varjú károgta el magát a fejük felett. Ágika szerint Vác óta követte őket, de Edit fel se nézett a madárra, csak megcsóválta őszbe csavarodott, keskeny kis fejét, és a kapu felé indult.

A rádiót hallgató portás szívélyesen útbaigazította őket azzal, hogy a főépület recepcióján tudnak majd bejelentkezni a látogatásra.

Tény, hogy a recepción tíz óra harmincettőkor regisztrálták Ágikát és Editet, mint belépőket. Megadták igazolványszámaikat, és látogatásuk célját. A beteg, akihez jöttek, a háromszáztizenhatos szobában feküdt. Egy kávészagú nővérke kísérte át őket a bal szárnyba, fázósan összehúzva magán kötött pulóverét. Csak odabenn, az épület kongó folyosóin szólalt meg, vacogó ajkakkal bizonygatva, hogy a főmérnök asszony az egyik legnyugodtabb beteg. Igaz, emellett roppant gyanakvó is: nem hajlandó beszélni csak a férjével, a főorvos úrral és a rendőrséggel. Lehet, hogy Ágika és Edit is hiába jött.

Mikor kinyitotta a háromszátizenhármas ajtaját, és félreállt, a két nő a háta mögött először nem mozdult. Aztán Edit, az idősebb lépett be előbb a szobába. Ő ismerte régebb óta, majd harminc éve a főmérnök asszony.

Tény, hogy a beteg az ágy szélén ült, és kifelé bámult rácsos ablakán. A szobából a park fáira lehetett látni. Amikor a nővérke vidáman odaszólt neki, hogy látogatói jöttek, meg se moccant. Ágika tanácstalanul körbefordul a szobában.

Tény, hogy csak egy keskeny vaságy, egy nagyobb és egy kisebb szekrény, két szék és egy szemetesvödör volt a helyiségben. Hatbordás radiátor ontotta pattogva a meleget. A nővérke behajtotta az ajtót, és a résen át búcsúzóul még annyit mondott, hogy kifelé majd szóljanak be a recepcióra.

Edit közelebb húzott egy széket a mozdulatlan beteghez, leült, Ágika pedig ott maradt az ajtónál.

A főmérnök asszony ekkor végre elfordult az ablaktól, és kijelentette, hogy már várta e látgatást. Még senki nem jött a cégtől, épp ideje volt.

Erre Ágika szabadkozni kezdett, hogy korábban is akartak jönni, amit Edit azzal toldott meg, hogy igen, de sok volt a munka, mert. Elharapta a mondat végét.

Az ápolt ráemelte, nagy, súlyos és szürke tekintetét. Tépett szélű viharfelhők úsztak pupillája körül, miközben megkérdezte, pótolták-e a leégett csarnok készletét.

Ágika mondta a háta mögül, hogy igen, Edit pedig megtoldotta: a lengyelektől. Mire a főmérnök asszony felsóhajtott, és hirtelen élet költözött arcába. Jó, nagyon jó, bólogatott, majd felállt, megmutatva fehér kórházi hálóingbe bújtatott hatalmas testét a másik kettőnek. Göndör, barna haja rendezetlenül terült szét vállán, hurkavastagságú ujjain repedezett köröm sárgállt.

Kijelentette hogy idebenn leszokott a dohányzásról, és fogyott is valamelyest. Ágika elismerően bólogatott.

Tény, hogy még így is a főmérnök asszony volt a legnagyobb termetű ápolt az elmegyógyintézetben valaha kezelt női betegek sorában. Általában az utcán is megfordultak utána, nemcsak magassága, hanem súlyos, ám arányos, izmos termete miatt is. Ha férfi lett volna, a főmérnök asszony favágóként kereste volna kenyerét. Így viszont egy gabonaimport-exporttal foglalkozó cégnél dolgozott. Egészen addig, míg.

Ekkor Edit hirtelen megkérdezte, minden bevezetés nélkül a közepébe vágva, hogy miért tette. Miért gyújtotta fel a hatos csarnokot, elégetve több mázsa búzát, a cég raktárkészletének tizenkét százalékát?

Ági felszisszent, a főmérnök asszony pedig az ablakhoz lépett, és tekintetével követte az egyik ágra röppenő varjú feketeségét. Amikor megszólalt, a hangja mély és komor lett, mintha sziklasírból zengene.

Azt mondta, hogy minden egy új importőrrel, a német Live Gmbh-va kezdődött. És azzal, hogy megrendelték tőlük a próbaszállítást. Veress, az ügyvezető igazgató tárgyalt a németekkel, de szakmai angolosként ott volt ő is mindig a konferenciabeszélgetések alatt. A telefonból, mint valami ősöreg kígyó kúszott elő a csúnya német-angol beszéd, a Live vezetőjének hangja. Borsódzott tőle a háta, és homályos megérzéstől hajtva elhatározta, utánanéz ennek a csapatnak, mert elég nagy tapasztalatai volt a beszállítók terén, de a Live-ról még nem hallott.

Itt a főmérnök asszony szünetet tartott, és elszakadva az őt figyelő varjú látványától, megfordult Ágika felé, hogy magyarázólag hozzátegye. A Live, mint sok egyéb csúcstechnológiás beszállító, főképp fajtanemesítéssel foglalkozó cég. Fő profiljuk a dúsabb terméshozamot produkáló, és a szárazságot jobban tűrő őszi búza.

Ágika bólintott, majd nekidőlt a falnak, kezeivel táskája csatját babrálva.

És, mi derült ki róluk. Érdeklődött könnyed hangon Edit, mire a főmérnök asszony figyelmesen végigmérte, majd így folytatta.

Semmi. Az égadta világon semmit nem talált róluk, se a nemzetközi cégjegyzékben, se a kutatói szaknévsorban, de még a nemesítők európai listáját is lekérte faxon a budapestiektől, ám abban se volt Live nevű cég. Mikor közölte aggályait Veressel, az csak legyintett. Egy német céggel nem lehet svindli. Legfeljebb majd megnézet egy mintát a laborral. Ám a főmérnök asszony tudta, hogy nem fog semmit ellenőriztetni, mert a főnök, ahol lehetett, ott spórolt. Mivel rosszérzése nem hagyta nyugton, rájárt Veress nyakára, és annyit elért nála, hogy először csak keveset, próbatételt rendeljenek attól a szörnyű, öreg hangtól. Közbe megérkezett a Live sajtódokumentációja is. A főmérnök asszony saját költségen rendelte meg egy fővárosi cégtől. Az összeállítás szerint a szinte semmiből gründolt, tikos tulajdonosok által irányított Gmbh a német gabonapiac legdinamikusabb szereplője lett az utóbbi két évben. Nemcsak a felvásárlásokkal, hanem szabadalmi bejegyzésekkel és fajtanemesítésekkel jutottak el oda, hogy hamarosan már Európa majd minden országába importáltak új, különlegesen ellenálló mintakollekciójukból.

A főmérnök asszony összerezdült, mint akit a hideg rázott ki. Edit előrenyúlt, és megfogta a kezét, közben megkérdezve, mi a baj. A másik csak a legyintett, majd csöndesebben folytatta. Ágikának közelebb kellett jönnie, hogy hallja.

Az anyag, amit kapott, fénymásolt, stencilezett formában érkezett. Egy lap a földre hullott, és ahogy felemelte – a beteg itt ismét szünetet tartott, miközben arcán átsuhan valami ismeretlen kifejezés –, és a fénybe tartotta, valamiért másképp, visszafelé olvasta a német cég nevét. Így jutott el a „gonosz” szóhoz. És ekkor döntötte el, hogy ő maga vizsgálja meg a szállítmányt.

A következő héten, ahogy befejeződött a rakodás, egy maréknyit hazavitt a zsebében. Még a privatizáláskor sikerült megszereznie a téesz kutatólaborjából a nagy felbontású elektromikroszkópot, ami eddig ott állt a garázsban a kocsi mögött. Néha a gyerekek szórakoztak vele, rovarlábakat, lepkeszárnyakat vizsgálgatva, de most végre hasznát látta ő is. Egyetemi gyakorlataiból még emlékezett, hogy kell metszetet csinálni. Aztán vacsora után kiment garázsba, és az üveglapot a mikroszkóp tárgylemezére tette.

A főmérnök asszony elhallgatott, és leroskadt ágyára, melynek rugói fájdalmasan felnyikorogtak súlya alatt. Két, nagy, durva kezét tehetetlenül széles ölébe ejtve morzsolgatni kezdte ujjait. Aztán bűntudatosan felnézett Editre, aki várakozóan hallgatott

Ott csücsült a mag közepén, a mintában, mondta ki a főmérnök asszony, mire kolléganője értetlenül felvonta szemöldökét. De meg se kellett kérdeznie, a nő folytatta: egy démon. Apró, szakállas kis figura, szarvakkal, hegyes fogakkal. Izgett-mozgott, mint egy kukac, arra várva, hogy elültessék, és sokszorozódjon, learassák, kicsépeljék, megőröljék, hogy még jobban sokszorozódjon, majd megsüssék és megegyék, így kerülve bele a testünkbe, fertőzve meg mindannyiunkat milliárd és milliárd formában és alakban a gonosszal.

A főmérnök asszony kifulladva elhallgatott. A két látogató némán várt, de úgy tűnt, nem lesz folytatás, mire Ágika megkérdezte. Tehát ezért gyújtotta fel a főmérnök asszony a raktárt, mire az tehetetlenül bólintott. A tűz az egyetlen ellenszer az ilyesmire, ezt még az olyan ősöreg kommunista is tudja, mint ő, motyogta félmosollyal maga elé. Kár, tette hozzá, hogy emiatt nem maradt egy szemnyi bizonyíték sem. A metszet is eltűnt a garázsból. A többi hamuvá lett a raktárral együtt. Így persze senki, se a rendőrök, de még a tulajdon férje se hiszi ezt az egészet.

Edit nézte ezt a hatalmas testet, a nő nyakán lüktető eret, vastag talpú papucsba bújtatott lábait, majd megköszörülte torkát.

Érdekes történet, mondta aztán, főképp annak fényében, hogy mi történt Veressel.

A főmérnök asszony felkapta fejét, miért, mi történt? Mire Edit könyörtelenül folytatta: a németek, a Live-tól karácsony előtt kihívták síelni az Alpokba. Üzleti tárgyalások is lettek volna, de Veress a harmadik nap a nyakát törte egy kék pályán.

A főmérnök asszony erre egészen elsápadt. Ez nem lehet, mondta, közben megfordult, mert mögötte Ágika kíváncsian kinyitotta a ruhásszekrényt. Ott volt benne a főmérnök asszony nercbundája, kötött sálja és sapkája, hűségesen várva az indulást.

És akkor most mi van a céggel? Kérdezte a beteg ismét Edittől, aki hátrébb húzódott a székével. Megvették, dobta oda aztán a válaszát, és a főmérnök asszony már tudta, de azért megkérdezte. Kik, mire Ágika mondta hátulról, hát a Live.

Csönd ült közéjük, jó harminc másodpercig. Akkor ti most az ő alkalmazottjai vagytok, suttogta a főmérnök asszony, azonnal fel kell mondanotok, tette hozzá. És.

Nem tudni, mit akart még mondani, mert Ágika hátulról a nyakába dobta a sálat, Edit pedig elölről nekiugrott, az ágyra döntötte, és bőrkesztyűs kezeivel lefogta csuklóit, majd a mellkasára térdelt, míg Ágika a padlóra feküdt és teljes súlyával húzta, vonta lefelé a sál két végét, így maradtak, ívben kifeszítve keresztbe az ágyon azt a hatalmas testet, míg a főmérnök asszony arca lilult, a lába kapálózott, próbálta, fel vagy oldalra dobni magát, de a kórházi koszttól túlságosan legyengült, míg két kolléganője nagyon is jó erőben volt, mert készültek, edzettek erre az alkalomra, Edit például az utolsó két hétben éjjelente tíz kilométert futott, Ágika pedig lent, a pincében emelgette a krumpliszsákokat.

Most, a padlón elterülve számolt száznyolcvanig, míg meg nem érezte, hogy feje felett a nyak feszülő ellenállása alábbhagy, és ekkor kézfejére forró nyálcsöpp vagy -hab csurrant. Elengedte hát a sálat, és felkönyökölve az ágyra belenézett a lila, húsos arcba, majd ujja hegyével kuncogva megbökte a főmérnök asszony összeharapdált, véres, kilógó nyelvét.

Edit már az ablak előtt állt, kifelé bámult a varjúra, várva még valami utasítást, de egyébként is tudták, mit kell még tenniük.

Tény, hogy a főmérnök asszonyt csak ebédkor találták meg. A hivatalos vizsgálat szerint sáljával kötötte fel magát a radiátorcsőre.

Tény, hogy a rendőrégi jegyzőkönyv alapján Edit és Ágika is azt vallotta, hogy mikor elbúcsúztak tőle, derűsnek és kiegyensúlyozottnak tűnt. A látogatás alatt szóba került sok minden, természetesen a tűzeset is. A főmérnök asszony alig emlékezett valamire a dologból, de abban mind a két kolléganő biztos volt, hogy megbánta, amit tett.

2010