Talált gyermek

rengetegAz összes bántalmazott nőnek vagy férfinak ajánlom ezt a novellát. Sietek hozzátenni: a csodavárás, az igazságos sorsban való hit nem lesz elég. Mindig nehéz lesz, de tenni kell a mérgező környezet ellen, ami a sorsunkat elferdíti, sőt, ki is siklatja. Ugyanakkor hiszem, hogy e környezet kialakulása ellen az egyetlen ellenszer a kultúra – ezért vannak a szövegben irodalmi és egyéb hivatkozások. A kakas például, amit Aszklépiosznak fel kell áldozni, itt magát a jó sorsot idézi meg, az istenek és szolgáik, a jó szellemek által védelmezett életutat egyengeti. A mitologikus világban mindig van segítség a legnagyobb sötétség, a legnagyobb baj idején. A mi világunk nem ilyen. Itt csak magunkra számíthatunk.

 

 

Az, hogy nagynéném életét az erdő mentette meg, szinte majdnem bizonyos. Ám ezt az állítást csak úgy tudom némiképp alátámasztani, ha előadom az egész történetet. Mind minden elbeszélés, ez is számos logikátlanságat és esetlenséget tartalmaz, és némiképp töredékes is lesz. Tekintettel arra, hogy a mai kor embere két-három oldalnál hosszabb szövegre nem képes figyelni, ezért kevesebb mint húszezer karakterbe kell beszorítanom mindazt, amit erről az eseménysorozatról el akarok mesélni, ami, lássuk be, formailag némiképp olyan, mint azok a fazekak, amelyekbe a törökök a csecsemőket rakták, hogy eltorzítsák majdani gyermektestüket, és később e kis korcsokat mutatványként hordják végig Európa piacain.

A teljes novella teljes terjedelmében a Sirom - Palóc mitológia kötetben olvasható, több, a honlapon nem publikált írással együtt. 

Elérhető a Librinél: 

https://www.libri.hu/konyv/szabo_tamas.sirom.html

a Bookline-on:

https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=sirom

továbbá a Libri boltjaiban.

erdő, mitológia, Sirom

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része nélkülözhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem fogja tudni használni a webhely összes funkcióját.