Négy jegyzet a Boszorád nevű helyről

Négy ülésben írtam meg ezt a történetet, és mindegyik részben más és más elbeszélői stílussal próbálkoztam. Az események katalizátora egy olyan jelenés, melynek létezését már több korábbi szereplőm feltételezte, itt eleinte inkább anyagtalan fenyegetésként tűnik fel, de idővel testet ölt. Szeretném ezt a szörnyeteget - mert a mi szemünkben a nálunk hatalmasabb létező óhatatlanul is szörny - a magaménak, saját kreálmányomnak tudni, a teremtő pozíciójának minden következményével együtt. A cím némiképp emlékeztet a Három óriásplakát... című film címére, ez pusztán véletlen. A történet helyszíne ismét Sirom, pontosabban a Sirom feletti rejtélyes erdő, ahol az ilyen típusú történek kezdődni szoktak, és ahol véget is érnek.

Első jegyzet

„A régi öregek azt mondták, hogy ha a Boszorád felől fúj a szél, akkor csukd be az ablakot.

Mi? Ja, hát a Visló oldalában egy hasadék, azt hítták Boszorádnak. Sűrű bozót van benne, meg meredek is, kocsival nem nagyon lehet kimenni oda. Aki a Visló tetőre akar menni, az nem arra jár, de mondjuk az az út lenne a legrövidebb, de nem arra mennek az emberek, mert senki nem szeret arra menni. Még a gombászók, még azok is elkerülik, szerintem ott biztosan sok gomba van, mert a gomba szereti az árnyékot, és azért ott vannak nagy fák, ha a szélesi útról kinézel, amikor majd mész a városba, akkor látni, hogy tele van nagy szálfaegyenes tölggyel. Jól látni a hasadékot is, mert ott sötétebb az erdő, a keresztapám, isten nyugosztalja, mindig aszonta, hogy a Boszorád olyan, mint egy öregasszony pinája, olyan a hegyen, a hegyoldalban, már elnézést, de majd akkor ezt töröljétek.

Szóval ez igazából egy erdőrész, és régebben az úré volt, még a háború előtt, de nem is bánta senki, mert az emberek nem jártak oda, meg az uraság se nagyon foglalkozott vele. A Vislóra igen, gombászni, hullott fáért, az is az úré volt, de engedte, csak vadászni nem lehetett, így mesélte az apám. Na, ő mondta azt is, hogy még legény volt, amikor történt ez az eset, a két háború közt, és később azt is mondták, hogy azok az emberek az első háborúban légsokkot kaptak, azért történt velük az a dolog, ezzel magyarázta a jegyző meg a tanító, de mindenki tudta, hogy nem emiatt volt, hanem mert kimentek a Boszorádba.

De hogy szép sorjába haladjunk, apám úgy mesélte, hogy egy nap a kocsmába bejött az úr intézője, hogy embereket keres a Boszorádba, gazolni, kitakarítani az erdőt, mert hogy felmérnék azt a földet. Tele van állítólag a Boszorád hasadékkal, réssel, és hogy azt gondolták, gáz vagy nem tudom, mi van odalenn, ezért jöttek volna szakemberek, megnézni a földet. Nem szólt senki, gondolhatod, amikor ilyen rossz híre volt annak az erdőnek, gondolhatod, hogy nem tülekedtek az emberek, de ekkor az intéző megmondta, hogy mekkora napidíjat fizet, és erre már néhányuknak viszketni kezdett a tenyere, az apám is gondolkodott rajta, hogy ő bizony beáll, mert a babonás mendemondákkal szemben a pénz kézzelfogható dolog, és ha jól emlékszem, úgy mondta, télvégén volt, amikor nem akadt munka, az üzembe, a városba csak később vették fel a férfiakat, szóval jó lett volna az a kis pénz neki, ifjú házasnak. De végül aztán valamiért nyugton maradt, ám hárman elszegődtek, az egyik, Gecse Józsi, még cimborája is volt, a másik, a Nyurgesz, aki afféle tréfacsináló fiatalember volt, még anyámnak is udvarolt egy ideig, a harmadikra már nem emlékszem, az valami felvégi ember lehetett. Megalkudtak, hogy egy hét alatt elvégzik, áldomást ittak rá, és másnap már ki is mentek a Boszorádba.

Hát mondanom se kell, várta mindenki, mi fog történni, azt apám hallotta is, hogy a Nyurgeszt az anyja sírva kérlelte, ne menjen oda, de az csak nevetett rajta. Az apám mesélte, hogy látta őket a Szervét házuktól, ahogy jöttek haza sikta után, már sötétben, és tudta, hogy valami baj van, mert úgy jöttek, aszonta, mint valami temetési menet, egymás után, lehajtott fejjel, behúzott vállal. A kocsmában meg is kérdezte a Gecse Józsit, hogy milyen volt odafenn, az erdőben, de az nem szólt semmit, csak sóhajtozott nagy búsan, így apám annyiban hagyta a dolgot. Másnap is kimentek, és harmadnap is, de a negyedik napra a felvégi ember már beteget jelentett, azt mondták később, csak színlelt, mert délután meg fát vágott az udvarban, elég abból annyi, ketten maradtak a munkára a Gecse és a Nyurgesz. És az apám úgy mesélte, hogy esténként mind a kettő egyre komorabb volt a kocsmában, már nem is szóltak egy szót se, nem is beszélgettek, ez azért volt furcsa, mert a Nyurgesz mindig vidámkodott, ugratta a többieket, de most semmi, mint amit elvágtak, csak ültek a sarokban, ketten, egymással se beszéltek, csak lestek maguk elé, azt mondta apám, rossz volt nézni.

Noda csak letelt a munka, szombatra kész lettek, jelentették az intézőnek, hogy rendben van az erdő, jöhetnek az urak, aki meg azt mondta, hogy nem jön ide senki, lemondták, mert inkább arrébb kutakodnak, a Mátra aljában, szóval hiába dolgoztak majd egy hétig, de a pénzt az megkapták, a Gecse disznót vett belőle, Nyurgesz nem tudom mit kezdett vele, de sokáig egyiken se örülhettek neki. Mert az volt, hogy előbb a Gecse, aztán a Nyurgesz is megbetegedett, de nem úgy, hogy rosszul lettek, vagy bármi látszott volna rajtuk, hanem fokozatosan, egyre szomorúbbak lettek, és nem volt kedvük semmihez, apám azt mondta, Gecséékhez el is ment, amikor szóltak, hogy baj van, és hát látta, hogy ott fekszik az ágyban, néz felfelé a plafonra, mint aki lát ott valamit, az egész család otthon volt, az apja is ott volt, és siratták, mint aki már meghalt, és az anyja azt mondta, rajta van a rontás, mert kiment  a Boszorádra. Később hívtak papot is, aki elbeszélgetett Gecsével, de sokra nem jutottak, akkor már alig evett, lefogyott, azt mesélte apám, hogy a végén már úgy nézett ki, mint egy csontváz, és olyan sárga volt, mintha viaszból lett volna. Az utolsó napokban még meglátogatta, bár nem szívesen, mert rossz érzés volt odamenni. Gecse felesége átköltözött az anyjáékhoz a gyerekkel, most már üres volt ház, a szomszédasszony engedte be, és azt mesélte, olyan savanyú, furcsa szag volt bent, mintha egerek vagy nem is tudom mik éltek volna abban a házban. A Gecse ugyanúgy feküdt, a mennyezetet nézte, és nem szólt semmit, hiába kérdezgette apám, mi a baj, fáj-e valami, csak hallgatott, de a végén, amikor kifelé ment, amikor már az ajtóban állt, megállította, és azt mondta neki, hogy van egy asszony odafenn a Boszorádon, vigyázzon, ha meglátja valaha azt az asszonyt, fusson, ne nézzen a szemébe. Másnap meghalt, azt mondták éhen halt.

Mi? Hogy a Nyurgesz? Hát annak is sora volt. Az másképp történt. Az még tovább élt pár hetet, de ugyanolyan vége volt, csak az nem feküdt, hanem járt mindenfelé. Nem tudott egy helyben megmaradni, ment a városba, begyalogolt egy nap kétszer is, noha egy óra az út gyalog át a Kiserdőn, azt mondták rá, megbolondult, mert a városban nem csinált semmit, csak elindult vissza. Ha otthon volt, akkor meg a határt járta, apám is látta fenn a Kövesd tetején, a Csepjésben találkozott is vele, megszólította, hogy mi van vele, ki akarta kérdezni, de a Nyurgesz csak ment, meg se állt, mint aki keres valamit, nézett maga elé, le a földre, azt mondta apám, olyan volt, mint a bolondok, látszott, nincs nála rendben valami, mintha keresett volna valamit, úgy ment, mint egy kutya. De aztán rossz vége lett ennek a menésnek, mert bejött egy nagy hideg, emberemlékezet óta nem volt olyan hideg, azt mesélte apám, főképp éjszaka és hajnalban.

Senki nem látta akkor már napok óta a Nyurgeszt, aki akkor már egyáltalán nem volt az a vicces fiú, a falu nevettetője. Az az egy biztos, hogy azt a hideget nem bírta el a szervezete. A mezőn találták meg a Megyesár felett, ahol legeltetni szokták a tehenet. Egy fának dőlt, és a falu felé fordult, úgy fagyott meg, azt mesélték, hogy le tudták hozni, olyan merev volt, hogy nem kellett taliga, két ember megfogta a fejénél és a lábánál, és úgy hozták, akár egy fatörzset, az apám kint állt a házuk előtt, látta, azt mondta, ugyanolyan sárga volt, mint a komája, a Gecse, amikor meghalt, a szeme még mindig nyitva volt, az eget leste, és az apám ugyanazt látta benne, mint a Gecséében, hogy félt.

Gondolhatod, hogy ezek után nem szívesen ment ki senki a Boszorádba. Ott meg visszanőtt a bozót, amit ezek kiirtottak, az erdő egészen elvadult, mert nem gondozta senki, később aztán az uraság elmenekült, amikor jött a háború, és aztán a kommunisták alatt már senki nem foglakozott az erdővel, lejjebb vágták a fákat néha a Zsidró-völgyében, de feljebb nem mentek, mert túl meredek volt a hegyoldal a traktornak. Azóta se járt ott senki, én azt mondom, nem is szabad odamenni, mert még a szélnek is más a szaga, ha a Boszorád felől fúj, nemhiába mondták a régi öregek, hogy olyankor be kell csukni az ablakot.”

Anna leállította a kazettát. A fiú az ágyon hevert, a plafont bámulta, és hirtelen a lány úgy érezte, a jövőt látja, balsejtelem lepte el szívét, de aztán elhessegette magától, mert tudta, ez együtt jár a dologgal, mindig ez van, ha olyan helyre mentek avagy olyan dokumentumot néztek, ami érzelmileg hatott rájuk. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte aztán csöndesen.

A teljes novella teljes terjedelmében a Sirom - Palóc mitológia kötetben olvasható, több, a honlapon nem publikált írással együtt. 

Elérhető a Librinél: 

https://www.libri.hu/konyv/szabo_tamas.sirom.html

a Bookline-on:

https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=sirom

továbbá a Libri boltjaiban.