Lány a kádban

Könnyed, de hosszabb vámpírtörténet több részben. A jazz, jó öreg, old school jazz járt a fülemben, miközben írtam. Forróság, Las Vegas külvárosa, egy szerencsétlen fekete díler és a halott lány a kádban - így vágunk bele.

1. A kádban

Lou ott ült a szállodai szoba csöppnyi kádjában, ölében a lány összeégett testével, és miközben az élet kegyetlenségén és igazságtalanságán tűnődött, egyfolytában a megfeketedett, összetöpörödött fülekbe suttogta mantráját: – Ne halj meg, kérlek, ne halj meg!

Bár, ahogy jobban belegondolt, talán jobb lett volna, ha a lány belehal a mennyei tűzbe – így a zsaruk megmentenék őt, Lout Vladko bosszújától.

Mindenki tudta, hogy a szerbet nem így hívják, de senki nem merte megkérdezni az igazi nevét. Azt beszélték, valami tábornokét vette föl, valamelyik európai háborúból. Tény, hogy mikor a banda felbukkant Vegasban, még a kétezres évek elején, már így mutatkozott be az osztóknak. Azelőtt az oroszok, azelőtt pedig a dígók terítették az anyagot a kisdílerek részére, akik aztán továbbadták az igazi, keményvonalas felhasználóknak. Lou, aki tizenkét éve élt a szerencse városában, ismerte mindegyik bandát, tudta, kinél meddig mehet el, ki mennyire veszélyes – és most kifinomult ösztönei azt súgták, rajta már csak a börtön segíthet.

A lány megmoccant, felnyögött, és kiszabadította teste alá szorult bal karját. Lou elnézte a hússal egybeolvadt fehér ing pernyéit mellén és hasán, majd fújt egy nagyot. A lányon nem is volt más ruha, csak ez a férfiing, amit az az átkozott hagyott rá, az, aki kora reggel lelépett egy sárga Porscheval, köszönés és fizetés nélkül. És vitte magával Lou heroinját.

– Nagy bajban vagyok a barátod miatt, drágám, legalább olyan nagy bajban, mint te – motyogta az idős takarító a lány kormos fülébe, majd lenézett a combok közti kiborotvált területre. – És még csak vissza se tudnád helyette fizetni nekünk a dolgot – jegyezte meg keserűen. A lány combjai, ahol a napfény igazán érte őket, és feszülő hasalja, sőt, még az izéje is, feketére és hólyagosra égett. Látszott, a lány nem fog már semmit csinálni nőként ebben az életben, még ha túl is éli a dolgot.

Lou fogta a zuhanyfejet, és ismét megnyitotta a hideg vizet, majd végigpaskolta vele a lány testét, mely az övén hevert. A csaj felsóhajtott, és mintha szeme is kinyílt volna egy röpke másodpercre. Ez az arcába hulló hosszú haja miatt nem látszott rendesen. Lou félrehúzta a hajcsomót, melynek égett szőr szaga volt, és az épen maradt finom ívű arcba bámult. Igen, a nap nem érte a csinos kis pofit.

– Elmehettél volna táncosnak – nyögte Lou. – Vagy krupiénak. Vegas egy csomó lehetőséget nyújt egy ilyen szép kislánynak – magyarázta egyre keserűbben – De neked össze kellett állnod ezzel a szeméttel. Hát most nézd meg, mi lett belőle – motyogta végül.

Öt napja érkeztek a városszéli lepukkant kis motelba, a lány és pasija, egy örökké komor és napszemüveget viselő magas férfi. A fickó azonnal levette, hogy a takarító és mindenes Lou speciális szolgáltatásokat is nyújt a hotelvendégeknek. Előbb csak egy kis füvet vett, aztán kokót.

– Tudja, a szex miatt – kacsintott, de nem mosolyodott el, így olyan volt az arca, mintha titkolna valamit. Aztán a harmadik nap továbblépett – bevásárolt hernyóból is. Lou tesztként előbb eladott neki öt grammot – az ürge rendben fizetett. A következő este, miközben a szobájukat porszívózta, megütögette vállát. A lány pont itt, eben a kádban zuhanyzott, miközben beszélgettek.

– Akarsz gyorsan pénzt keresni, öreg? – kérdezte az idegen, Lou pedig volt olyan bolond, hogy akart. Odaadta a készletei felét az ismeretlennek, aki megígérte, hogy egyetlen éjszaka kiszórja a Belvárosban a cuccot, valami exkluzív partin. Lou veszélyérzete kihagyott, csábítóbbnak és egyszerűbbnek tűnt a dolog, mint a lepukkant szállóvendégek közt, vagy kint, a parkolóban a kurváknak és a kemény függőknek árulni. Lou rühellte ezt a részét az üzletnek, ráadásul a zsaruk mostanában egyre többet keringtek a  környéken, tudták, valaki itt a szerbeknek dolgozik. Szóval a figura eltűnt az éjszakában, de biztosítékul odaadta a Porsche kulcsát Lounak. Aki volt olyan bolond, hogy meg se próbálta, illik-e a járgányba. Valószínűleg valami roncstelepen vehette bagórét a magas idegen – mivel másnap hajnalba köszönés nélkül eltűzött a kocsival.

Lou meg csak állt a parkolóban reggel, bámulta a kocsi olajfoltos helyét, és Vladkora gondolt, aki pont ezen a napon, estére jelentkezett be, hogy jönne a pénzért. Az öreg, fekete, őszülő, vézna kis Lou, aki már kétszer leszokott a heroinról, és hat államban ült kisebb-nagyobb dolgokért, de soha nem erőszakos tettek miatt, ez a szerencsétlen kis Lou még jobban összement a félelemtől, ha Vladkora gondolt és arra, mit fog majd csinálni, mikor megtudja, mikor  meghallja, hogy ellopták az anyag felét.

Nem csoda, hogy aztán felszívta magát, dühös lett, és berontott a lefüggönyzött, nehéz szagú szobába, átkutatni, hátha az idegen hátrahagyott valamit. Szétrántotta a poros, sivatagi naptól kifakult függönyt, és a fény, az éles délelőtti napsugár egyenesen az ágyban heverő, eszméletlenre kiütött lányra zuhant. És megégette.

Lou csak állt ott, hosszú, értékes másodpercekig nézte a kék és bíbor lángokat, hallgatta a lány feltörő, éles, mégis fojtott sikolyait, míg végül elszánta magát, és egy pokrócot dobott a testre, majd felkapta a szerencsétlent, és megengedve a zuhanyt, befeküdt vele a kádba.

Azóta eltelt ki tudja hány óra. Egy ízben kiáltoztak neki, hallotta a főnök hangját a parkolóból, de más nem történt. Úgy vélte, jó itt neki, itt marad a haldokló lánnyal, vizesen, dideregve, hátha Vladko, a világ, a nyomorult élet, a zsarnokoskodó főnök, a piszkos kis motel, a durva, ostoba emberek, a szétvert, összehányt szobák, a mindenféle undorító dologgal eldugított vécék, a parkolóban csillogó injekcióstűk, az egyre fiatalabb és fiatalabb utcasarki kurvák szemében ülő rettegés, vagyis ez az egész keserű vegasi élet eltűnik a fenébe.

Persze nem volt ilyen szerencséje, mert arra riadt, hogy egy ököl dörömböl az ajtón.

– Itt vagy Lou? Valami bajod van, öreg? – A főnök hangja volt.

Lou kikászálódott a kádból, majd óvatosan elfektette a lány odalent. Érezte, hogy a bőre jéghideg, és a nem a víztől. A nyakához nyúlt, ahol a feketeség alatt a verőereket sejtette – de nem nem volt már semmi lüktetés ujjbegyei alatt. Lou kiegyenesedett, majd megcsóválta fejét: – Isten veled, drágám. Nemsokára találkozunk.

Mikor a lány öt napja a kiszállt a Porscheból, Lou azonnal látta rajta, hogy a vesztesek közé tartozik. A szegénységből, délről vagy valami eldugott, isten háta mögötti helyről érkezett. Valahol összefutott a porsches fickóval, aki bizonyára megígért neki mindent, csak hogy megfektesse. És a csaj hinni akart benne, abban, hogy valaki majd a gondját viseli, valaki segíti, hogy megtalálj a helyét a világban, hogy megvalósítsa gyerekkori álmait. Jó ötletnek tűnt mindezt Vegasban kezdeni – elvégre minden buta kis vidéki lány ide jön szerencsét próbálni, hátha egy gazdag játékos szeme megakad rajta, hátha felfedezik tánctehetségét, szépségét, fiatalságának báját.

Persze Vegas olyan, mint egy húsevő növény. Magába csábítja ezeket a kis pillangókat, aztán elnyeli őket. Lou minden héten hall kukában vagy a városszéli szeméttelepen vagy odakinn, a sivatagban megtalált testekről, fiatal, összetört és elárvult húsról, amelyeket a vágy és remény hajtott a pusztulásba.

Kinyitotta a szobaajtót, és megállt a küszöbön. A nap vörös korongja egyenesen a szemébe tűzött, ahogy a látóhatár peremén lefelé imbolygott, bele a sötétségbe.

– Itt vagyok főnök – mondta, mire a másik hátrébb lépett a döbbenettől.

– Mi történt veled, ember? – kérdezte riadtan.

– Zuhanyoztam – mosolyodott el Lou, de már a parkolóba beforduló fekete Mercedest figyelte.

– Ruhában? – faggatta őt a főnök. – És csupa korom az overallod. Mondtam, hogy vigyázz rá, mert másodikat nem kapsz már idén…

– Jó van főnök, rendben van, de most húzz el – kérte őt csendben Lou. Vladko ekkorra kiszállt a kocsiból, és megindult feléjük. Léptei alatt döngött a meleg beton. A főnök megfordult, észrevette a közeledőt, és még hátrébb lépett, el Loutól, mintha az fertőző lenne. – Mibe keveredtél, te szerencsétlen? – sziszegte, de a takarító nem válaszolt, csak a szerbet nézte. Erre a főnök otthagyta őt, egyenesen az irodájába ment, becsapta az ajtót, és még a függönyt is elhúzta az ablakon. Lou, körbenézet az U alakban húzódó szállodai szobákon. Csak egyben villódzott tévéfény, az összes többi némán üresen figyelte, mi történik most.

Ekkorra Vladko odaért hozzá. A meleg ellenére bőrkabátot viselt, és nagy, éles orrú westerncsizmát. Lou elképzelte, ahogy a csizma hegye az arcába csapódik, és megborzongott.

– Hello, Lou. Egész nap hívogattalak a telefonodon. Talán eláztattad? – kérdezte Valdko vigyorogva.

– Sajnálom, Vladko – vont vállat Lou. – Nem értem rá.

– Nem értél rá? – Vladko hajlamos volt mindenre visszakérdezni. Lou azt gondolta, nem azért csinálja, mintha ennyire rossz lett volna az angolja, hanem mert ezt látta a Sebhelyes arcúban és a Keresztapában. – Jó van, jó van – biccentett a szerb. – Most itt vagyok. Elautóztam ide a pénzért.

– Ezt is sajnálom. Nincs meg a pénzed. És az anyagod is eltűnt. Ellopták tőlem.

A szerb csak várt, kiismerhetetlen tekintettel bámult az öreg takarítóra, majd mélyen beszívta a levegőt. – Ellopták? – kérdezte gondosan ejtve a szót.

– Igen. Egy fickó elvitte a nagy részét, és nem fizetett ki, miután eladta.

– Te most viccelsz velem, ugye, Lou? – kérdezte Vladko szelíden, már-már mosolyogva. Mögötte végre lebukott a nap – itt volt a vége.

– Nem – Az öreg fekete végtelenül fáradtan megcsóválta fejét, és próbált a hasizmaira összpontosítani, próbált felkészülni az ütésre. – Nem, nem viccelek. De nem is érdekel a dolog, mivel ma valahogy, nem tudom milyen módon, de megöltem egy szerencsétlen lányt. Úgyhogy csinálhatsz, amit akarsz, engem már nem érdekel az se, ha…

Nem a gyomrát, az arcát ütötte meg. Számított rá, de mégis meglepődött a gyorsaságon és a fájdalmon. Bár sokat verték már meg, Lou még mindig nem szokta meg az elejét, ahogy kezdődik, amikor a fájdalom és a brutalitás együtt megrohanja. Most is, csak hátratántorodott értetlenül, neki az ajtónak, aztán megbotlott a szőnyegben vagy küszöbben, és a szobába esett, a padlóra. Felnyúlt, az ágy szélébe próbált kapaszkodni, de ekkor a csizma orra elérte az arcát, pont, ahogy korábban elképzelte.

Miközben reccsenve tört valami csont, érthetetlenül megelégedéssel töltötte el, hogy a jóslata bevált, aztán jött a feketeség.

A tévére eszmélt. Egy bűnügyi riport ment, a bemondó épp összegezte a helyszíni anyagot. – Úgy tűnik, a tegnap éjjeli mészárlás az egyik legrejtélyesebb bűncselekmény Las Vegas utóbbi éveiben. A zártkörű party, melynek szervezőit még nem sikerült azonosítani, máris a „Vámpírok bálja”-ként híresült el a médiában. Állítólag mind a hat fiatal lányt előbb heroinnal elkábították, majd valamiféle módon az összes vérüket eltávolították testükből. A lányok azt sem tudták, mi történik velük. A nyomozók valamiféle különleges szerv- illetve jelen esetben vérkereskedelemre gyanakodnak. Egyesek szerit egy középkori hiedelem, a vérben fürdés fiatalító hatása áll a háttérben. Mindenesetre…

Valaki lekapcsolta a hangot. A kép tovább villódzott Lou szemébe. Erőt vett magán, és felült.

– Ő csinálta – mondta egy hang az ágy felől. A takarító iszonyatos akaraterővel arra fordult.

Két test hevert a széttúrt ágyon. Egy fiatal, vékony, fehér valaki és Vladko. A szerb feje körül fekete volt a lepedő.

– Elkábította a lányokat, és kiszedte a vérüket. Velem is ezt akarta tenni, de talán megfeledkezett rólam. Vagy menekülnie kellett, mivel a zsaruk a nyomában voltak – folytatta az ismeretlen.

Lou felnyúlt arcához. Szeme alatt a rúgástól hatalmas duzzanat keletkezett, mely elnyomta látását is.

– Lehet, megvakultam a fél szememre – motyogta, majd térdre tápászkodott. – Ki vagy te?

– Én vagyok a lány, aki hinni akart abban, hogy valaki majd a gondját viseli, valaki segíti, hogy megtalálja a helyét a világban, hogy megvalósítsa gyerekkori álmait. Jó ötletnek tűnt mindezt Vegasban kezdeni, minden buta kis vidéki lány ide jön szerencsét próbálni, hátha egy gazdag játékos szeme megakad rajta, hátha felfedezik tánctehetségét, szépségét, fiatalságának báját – jött a válasz.

– Honnan tudod te ezt? – nyögte Lou, és megszédült, ezért az ágyra kellett támaszkodnia. Szeme előtt magasodott Vladko csizmájának talpa. – Ezek az én…gondolataim. Hogyan…?

Az árny kikapcsolta a tévét, majd előrelendült, felguggolt az ágyon, így belekerült a hold fényébe.

A halott lány volt a fürdőkádból – épen és sértetlenül.

– Hogy lehet ez? – bámult rá a fekete férfi elkerekedett szemmel. A másik félreértette:

– Mindent hallottam, amit gondolsz, mindent megtudtam a gondolataidról, miután meghaltam – jelentette ki, és elmosolyodott.

És Lou hitt neki. Ez a csaj már nem az volt, akit látott a Porscheból kiszállni öt napja. Arca éles és elszánt lett, teste, mely visszanyerte egészséges színét, és a korom már csak csíkokban jelezte rajta a korábbi állapotot, inasnak és veszélyesnek tűnt. A szemében pedig mérlegelő friss tudás meg valami más csillogott.

– Hogy lehet ez? – ismételte inkább csak magának a takarító.

– Nem tudom – vont vállat a lány, és közben izmait próbálgatta felkarján. – Valószínűleg szex közben történt. Egyszer nem használtunk gumit, pedig erre mindig ügyelt. De tegnapelőtt éjjel nagyon beállt a kokótól, amit eladtál neki. És akkor elfelejtette…akkor történhetett.

– Mi? – kérdezte Lou teljesen feleslegesen, mert már tudta a választ.

 – Megfertőzött – mosolyodott el a lány, így a takarító megértette, a másik, a férfi, a tolvaj miért volt mindig olyan szenvtelen. A mosolytól előtűntek volna szemfogai.

Lou erőt vett magán, felállt, Valdko elé tántorgott. Lenézett rá, az iszonyatos nyaksebre, és a merev, értetlen buta tekintetre.

– Kellett a vére, hogy jobban legyek. Meg gondoltam, tartozom neked – jegyezte meg a lány csöndesen. – A koszos kis porfészek óta, ahonnan jövök, te vagy az első, aki segíteni próbált rajtam.

– És most mi lesz? – kérdezte a takarító. Nagyon szédült, ezért belezuttyant a kényelmetlen székbe, mely az ablak előtt állt. Alakja eltorlaszolta a hold ezüstjét, így a szoba nagy része homályba került.

A másik a hátára feküdt az ágyon, és elnyújtózott, mint egy macska. Fehér, megpörkölődött ingje recsegve engedett mozdulatainak. – Ezt itt kivisszük a sivatagba – intett Vladko felé. Eltűnődött, majd így folyatta. – És aztán talán beszállhatnék az üzletbe. Jó itt, ez a város éjszaka él. Láttad, milyen rosszul érint a nap fénye. – Kivárt, de mivel a férfi csak bámult maga elé, így folytatta: – Ha gondolod, társulhatsz, neked van némi tapasztalatod a bizniszben.

Lou sokáig mérlegelte az elhangzottakat, közben próbált nem törődni az arcát hasogató fájdalommal. – És mi lesz a szerbekkel? – kérdezte aztán.

A lány felkönyökölt, felé fordult, és gyorsan kimondta, amit mindketten sejtettek, igazolva a tételt, hogy ezerből egy csajnak azért sikerül, és meg tudja csinálni a szerencséjét Vegasban: – Megölöm mindet.

2. Kávé elvitelre

Jack leült a bokszba két társa mellé, köszönt, intett Marynak, hogy a szokásosat, de aztán nem szólt, csak bámulta vaskos kezeit. Sam és John, a két járőr úgy tettek, mint akik nem vesznek észre semmit, folytatták a beszélgetést valami sikkasztóról, ki a Seherzádéban dolgozott évekig, és akit mindketten ismertek, még gyerekkorukból, aztán eltelt annyi idő, hogy Mary kihozta Jack szokásos tejhabos kávéját. A férfi belenézett a fekete folyadékkör csillogó felszínébe, végül, mint aki álomból ébred, összerázkódott, és Samre emelte pillantását.

Régi barátok voltak, együtt kezdték a szolgálatot, de aztán Jack átült motorra, Samet pedig újoncok betanításával bízták meg.

– Láttam ma éjjel valami nagyon furcsát, ember – mondta halkan Jack. John, az újonc épp szólni akart, de most elnyelte a mondatot. – Hallottuk, hogy találtál egy testet – bökte ki aztán mégis. A másik kettő ránézett, nagy, súlyos pillantással, mire ő hozzátette: – A rádióban mondták…

– Ennél többről volt szó – mondta komoran Jack. – Sokkal többről, hidd el.

Megint elhallgatott, és csak figyelte érintetlen kávéscsészéjét, mint akit kikapcsoltak.

– Mi történt? – kérdezte fél perc után szelíden Sam.

– Még valamit az uraknak? – csendült hirtelen felettük egy hang, mire mind összerezzentek. Mary volt az, kezében gőzölgő kávéskannával.

– Húzz el! – csattan fel Jack, mire a nő ijedten hátralépett.– Húzz el légy szíves, kérlek, mindenre, ami szent…– A férfi hangja lassan emelkedett, míg ezt mondta, a végén már szinte kiabált. Sam kinyúlt, megfogta karját, de Jack csak a dermedt pincérnőt bámulta. Annak arcán vörösség kezdett terjengeni, aztán tekintete Samre rebbent, aki mutatta neki, hogy nagy baj lehet, mire az asszony sarkon fordult, és otthagyta őket.

Jack ekkor már nem őt nézte – mivel az újonc vele szemben ült, rajta akadt meg tekintete.

– Jól figyelj – kezdte feltűnően nyugodtan –, mert most valami fontos dolgot mondok neked. Soha ne hidd azt, hogy mindent tudsz. Készülj fel bármire. A lehetetlenre. A hihetetlenre. Az észvesztőre. A mi munkánkban minden elbizakodottság luxus. A berögzült tudás életveszélyes. A...– kereste a szavakat aztán legyintett.

Sam mély levegőt vett, aztán ismét rákérdezett, immár kissé erőszakosabban: – Mi történt, Jack?

A férfi feléje fordult, oldalt a székén, és úgy nézte, mint aki csak most vette észre. – Sam. Hogy van az asszony?

– Jól. Megvan – vont vállat Sam.

– Gyönyörű felesége van ennek a szörnyetegnek – bökött Samre és nézett az újoncra a rendőr. – Pár éve ő volt Miss Arizona.

Senki nem szólt semmit erre a kijelentésre. Jack ismét összerázkódott és meggörnyedt, leengedte vállait – mintha jó nyolc centivel hirtelen összement volna.

– Fent voltam a tizenhetediknél – kezdte hirtelen lendülettel. – Hetek óta keringek civilben azon a környéken, a Westend, a Sárga Bohóc és a többi, lepukkant kaszinó és szálloda körül – A másik kettő közelebb hajolt hozzá. – A szerbek kisinasát figyeltem, Frank Turnert, a Késest, aki ezeken a sarkokon dolgozik.

– A kisinas a fő osztó – magyarázta csöndesen az újoncnak társa. – Ő adja el az anyagot a sima utcai árusoknak.

– Ja – hagyta jóvá Jack, majd folytatta. – A terv az, hogy Frank – amikor megy az utánpótlásért – elvezet minket a raktárhoz vagy egészen a főhadiszállásig, a szerbekig. De idáig ez nem jött össze. Annyi emberre találkozik, hogy lehetetlen mindet végigkövetni, és közülük sok a motoros, valószínűleg ők az összekötők. Na szóval, ma este is, ott ülök az egyik sarki kajáldában, és nézem a szemközti placcot, ahol ez a Frank fiú fel szokott tűnni kapásidényben. Vagyis tíz után, mikor a partszervezők, a szállodai dílerek meg a kurvák elkezdenek dolgozni. De járnak hozzá munkába menet krupiék is meg osztók, ezek már szerintem végig se tudnának csinálni egy éjszakát anyag nélkül. Szóval vártam szépen, iszogattam egy kólát, és beszélgettem a pincérnővel, akivel nagyon régen, évekkel ezelőtt randiztam egyszer – aztán egyszerre csak ott volt, felbukkant ez a jómadár, teljes életnagyságban.

Jack felvette a fém kanalat és megkavarta kávéját. Aztán kinézett a parkolóba, majd azon túl az útra, és mintha tekintetével keresett volna valamit. Lassan aztán folytatni kezdte a történetet: – Ő volt az, Franki fiú, Franki, a Késes, a meleg ellenérre most is rajta volt az az idióta irhabunda. Azt mondják, annak a béléseibe varrva tartja a késeit, amelyekkel, ha kell, egy-két mozdulattal bárkinek kiontja a beleit. Azt híreszteli magáról, hogy a mexikóiaktól tanulta el ezeket a fogásokat, évekig dolgozott velük odalenn, a határ környékén. Szerintem csak a szája járt.

Kivette a kanalt a pohárból, és szépen elfektette a csésze peremén.

– Lehet még itt dohányozni? – kérdezte reménykedő arckifejezéssel. Az újonc körbenézett, szeme megakadt valamin.

– Nem – válaszolt.– Sajnálom.

– A francba – mordult fel Jack. – Pedig most elszívtam volna egy szálat.

– Nem is cigizel – vetette ellen józanul Sam, aki percek óta figyelmesen vizslatta egykori társa minden rezdülését.

– Nem baj – vont vállat Jack. – Most akkor is elszívtam volna egy sálat.

Csönd telepedett rájuk, csak az étterem kettővel arrébb lévő bokszából hallatszódott ki egy mély férfihang. Az illető valami viccet mesélt.

– Szóval – folytatta Jack színtelen hangon –, a fickó megjelent a szemközti járdán, és várta a vevőket. Azok pedig jöttek is szépen, megálltak mellette autóval, fizettek, majd továbbmentek az átadóhelyre, ahol felvették az anyagot. Úgy számítottam, éjfélre kifogy az emberünk és elindul a raktár felé, de aztán jött az értesítés. Gondolom, ti is megkaptátok…

– A hat lány miatt van – jegyezte meg Sam. – A főnök bekeményít.

Jack ránézett, majd bólintott:– Igen, ez várható volt. Kivéreztetnek hat bekábszerezett lányt, mint valami disznót… – legyintett, majd megpaskolta az asztal lapját. – Na, mindegy. Szóval jött az üzent, hogy minden dílert, utcai árust vigyünk be azonnal. Sejtettem, hogy ez lesz, és ezzel ugrik a dolog. Ráadásul utcai ruhában, motorral voltam – nem is tudom, hogy képzelték, hogy mit tudok csinálni...Beszóltam a központba, hogy van egy osztóm megfigyelés alatt, itt van előttem,  ha kell, vigyék be. Ekkor érkezett meg a csaj.

– Milyen csaj? – kottyintott köbe az újonc. Jack már épp emelte fel a csészéjét, keze megakadt félúton. – Most akarom mondani – válaszolt halkan. A csésze enyhén remegett, a kávé apró fodrokat vetett benne. Jack végül visszaengedte a poharat az asztalra. – Kiszállt egy böhöm nagy Mercedesből, amit egy fekete vezetett, és egyenesen odasétált a Késeshez. Egyből kiszúrtam, hogy a csajjal van valami gubanc. Nem tudom, honnan jön, de ez az a megérzés, amit az ember megszerez tíz év utcai munka után. Ahogy ment, nem is, inkább siklott a betonon. Szóval Késes is, a maga két méterével, a nagy, zsíros rasztahajával, meg azokkal a maori tetoválásaival – szóval ő is elég ijesztő látvány elsőre, de ez a csaj valahogy, egyszerűen csak rossz érzést keltett. Pedig semmi különös nem volt benne – húszéves csinos kis pofi farmerben, fekete pólóban. 

Jack ismét eltűnődött: – Egy vékony csinos kislány…– motyogta maga elé, majd arcához nyúlt, megdörzsölte ujjaival szemeit, aztán pislogva bámult az újoncra. – Hallgass a megérzéseire. Mindig.

Mivel nem folytatta, az újonc volt az, aki rákérdezett: – És mi történt aztán?

Jack válaszul csak intett, hogy türelem, de folytatta is: – Bementek egy sikátorba, ott, a túloldalon. Két bár közt valami kis utcácska. Először azt hittem, a lány természetben fizet, vagy nagyobb tételről tárgyalnak, vagy ő egy beszállító, és anyagot hozott, kóstolónak. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy a csaj egy beépített ügynök, és valami komoly akció van készülőben, amiről a mieink nem tudnak. Ám ekkor hirtelen visszajött a lány, de Frank nem. A kiscsaj beszállt a kocsiba, és eltűztek. – Jack felsóhajtott, és várt egy kicsit, majd így folytatta: – Tíz perc múlva átmentem, megnézni mi a helyzet. Számítottam valamire, mióta ez a nő feltűnt. Igazam is lett.

– Mit találtál? – kérdezte izgatottan az újonc, de Jack mintha meg se hallotta volna a közbeszólást.

– Ott feküdt két kuka mögött. Először azt hittem, hogy rosszul van, mert még abba a fényben is láttam, hogy sápadt, és az ajkai elkékültek. De ahogy lehajoltam hozzá és megérintettem, azonnal megértettem, hogy többről van szó. És akkor megláttam a harapást is.

– Harapás – ezt most John kérdezte, kissé túl hangosan. Hátrafordult, körbenézett, majd ismét Jackhez hajolt: – A lányokat is megharapták azon a partin.

–  A Vámpírok bálján – kottyantott közbe az újonc. De Jack csak a fejét rázta: – Nem. Az más lehetett. Láttam a fotóikat. Apró kis hegyes szúrások a nyakon, mintha árral csinálták volna. Ám ezt…– ismét a szeméhez nyúlt, de most csak megtámasztotta fejét, és elrejtette tekintetét a másik kettő elől. – Szétmarcangolták a nyakát. Mintha egy puma vagy jaguár csinálta volna. Össze-vissza volt tépdesve a bőr és a hús. És a legfurcsább, hogy vér sehol. Még egy csepp se, pedig egy ilyen sebből spriccelnie kellett volna mindenfelé.

Csöndben ültek egy kicsit, majd Jack felállt, megigazította övét: – A csaj csinálta – kinézett a parkolóba, ahova épp bekanyarodott egy autó. – Ő tette. Kiszívta az összes vérét, aztán odébbállt. – Felnevetett, röviden, keserűen. – Persze, a helyszínelőknek ezt nem mondtam. Akkor már a pszichológussal dumálnék odabenn. Na, megyek, brunyálok egyet.

Elindult a vécé felé, aztán a bejáratnál oldalt lesett, kintre, az épp parkoló kocsira, és megdermedt. Lépett még egyet, majd hátrafordult John és az újonc felé. Azok feszülten tárgyaltak valamit. Jack elnézte őket, végül benyúlt farmerkabátja alá, és kilépett az bár ajtaján. Automatikusan számolta, hogy tizenkét lépéssel elérte a Mercedest, amelynek még járt a motorja.

– Csak egy kávé? Semmi más? – hallatszott a kocsiból, majd az utasoldali ajtón kiszállt belőle a lány.

Jack előrántotta kabátjába bújtatott kezét – most már egy pisztoly feketéllett benne.

– Állj, fel a kezekkel – nem kiabált, szinte halkan, a motorzajnál alig hangosabban beszélt.  A lány nem moccant, csak állt ott az autó mellett, elkerekedő szemmel bámulva a férfira.

– Nem hallottad? – ismételte Jack fojtott hangon. – Tedd fel a kezed, különben szétdurrantom a fejed!

A lány lassan közelebb lépdelt hozzá, megkerülte az autót. Jack hátrált, vissza, a bár fénye felé.

– Állj meg ott, ahol vagy – szinte kérte a másikat, aki engedelmeskedett. – Be kell, hogy vigyelek. Tudom, mit tettél.

A lány bólintott: – Tudom, hogy tudod. Azt is tudom, hogy nem igazán sajnálod azt az embert. És még egy csomó mindent tudok rólad.

– Honnan? Ki vagy te? – kérdezte Jack ijedten. Kezében megremegett a pisztoly. – És ki ez a fószer a kocsiban?

– Ez mellékes – vont vállat a lány. – Hogy mi kik vagyunk. – Jackre mutatott, határozottan, vádlón. – Az a lényeg, hogy te ki vagy, és miket csináltál. – A bár felé intett.– Például John feleségével, az egykori szépségkirálynővel. Vagy azzal a kurvával, fent, Palmsfriedben. Vagy a kínaiakkal, akiktől minden hónapban beszeded…

– Elég! – Jack leengedte a pisztolyt, és hátrább lépett. – Honnan tudod te ezeket? –kérdezte hitetlenkedve. – Honnan a francból tudsz ilyeneket?

A lány felsóhajtott, láthatólag keresgélte a szavakat: – Tőled. A fejedből – magyarázta. – Ha félsz vagy szomorú vagy, vagy dühös – ki tudok bármit olvasni belőled. És amit megtudtam, azt el is mondom mindenkinek, ha beviszel.

– A Késes. – bólintott Jack.– Belőle mit olvastál ki?

A lány figyelmesen végigmérte őt, mintha tanulmányozná a másikat, majd bólintott: – Neked a raktár kell. Rendben. Megmondom a címét, ha elengedsz. És ha…

A bár felé intett: – Ha hozol egy kávét az öreg barátomnak itt az autóban. Egy sima kávét.

Jack hátrafordult. Takarásban voltak, társai egy furgon miatt nem láthatták se őt, se a lányt. – Jól van – biccentett.

– A Harlequin kaszinó raktára mögött van egy üres telek. A vízművek egy használaton kívüli szivattyúállomása van rajta. Ott, a csövekbe van elrejtve legalább nyolc kiló – sorolta a lány.

Jack forgatta magában az elhangzottakat, aztán elrakta a fegyvert, és sarkon fordult. Igyekezett határozottan lépdelni, de érezte, térdei rogyadoznak. Ahogy beért a bárba, egyenesen Maryhez ment, aki a pult mögött tett-vett.

– Mary, kérlek – szólította meg, mire a nő hozzáfordult, majd hideg pillantással végigmérte. – Minden okod megvan, hogy haragudj az előbbi viselkedésemért – súgta neki a férfi, mire a másik akaratlanul is közelebb hajolt, akár egy összeesküvő. – De most mindenre, ami szent, kérlek, hogy bocsáss meg és segíts nekem – monda neki halkan a rendőr.

– Hát persze, hogy segítek, Jack. Mindenkinek lehet rémes napja – sóhajtotta az asszony. – Mit csináljak?

– Először is: adnál egy kávét elvitelre? – kérdezte a férfi. A nő félmosollyal bólintott, és kitöltötte a kávét. – És most?

Jack megfogta, és a pultra tette a forró poharat. – És most a lényeg: van hátsó kijárat?

– Igen – válaszolt Mary tétován.

– Nagyszerű. Odamennél Johnékhoz, és szólnál nekik, hogy a hátsó kijáraton át menjenek ki a parkolóba a fekete Mercedes mögé? Mondd meg még azt is nekik, hogy egy öt tizenhetes folyamatban. Megtennéd ezt most nekem Mary? 

A pincérnő ismét bólintott, majd kinyúlt, és megsimogatta Jack kezét: – Vigyázzatok magatokra – kérte, aztán odasietett a másik kettőhöz. Jack csak a szeme sarkából leste, hogy azok rövid szóváltás után követik a nőt, a pult mögé, hátra, majd eltűnnek egy ajtó mögött. Ekkor Jack megfordult, és rendkívül lassan a bár ajtajához ment. Kinyitotta, vigyázva, hogy a kávé ki ne loccsanjon, majd kioldalazott a pohárral, lement a három lépcsőfokon, végül a parkol betonján állva felmérte a terepet.

A fekete furgon még mindig ugyanott állt, kitakarva a Mercedest. Előreindult, határozott, kemény léptekkel. Aztán oldalt tért, mert már észrevette a két árnyat, kik balról és hátulról futva közeledtek, kezükben fém csillogott. Jack érezte, hogy a vér mind gyorsabban lüktet testében, és hogy szeme már csak egyetlen dologra, a furgon mögül kibontakozó Mercedesre fókuszál.

Amikor két lépés után végre teljes egészébe láthatta a parkoló sárga lámpáiban csillogó autót, eldobta a kávét, és ismét kihúzta tokjából pisztolyát. Ugyanebben a pillanatban a hiábavalóság érzése ömlött el rajta. Az autó motorja járt, de az utastér üres volt.

John sietett felé, pisztolyát a földre szegezve, ide-oda tekintgetve.

– Mi van?– kérdezte feszülten.

Jack nézte, ahogy az újonc felnyitja a csomagtartót, majd hátrahőköl. Valami szörnyű lehetett benne, de ez már nem érdekelte őt, mert végre megbizonyosodott: – Tudta – mondta Johnnak. – A csaj tudta, hogy mire készülök – öntötte szavakba rémítő felismerését.– Valóban olvasott a gondolatimban.

– Hogyan? – kérdezte társa értetlenül, de már ő is a feléjük botladozó újoncra figyelte.

– Úgy, hogy kurvára féltem tőle – jelentette ki Jack.

3. Földalatti harc

 – Szörnyű jóslatot hoztunk, szörnyű hírt, melyet jobb, ha komolyan vesztek – mondta Lou a terem közepén állva. Aztán körbefordult, megnézte a nagyon távoli liftajtót, a ládák halmait, a fegyverek csillogását a neonfényben, végül visszanézett a bőrkanapéra, és a rajta terpeszkedő napszemüveges, szakállas férfire.

– És mi ez az üzenet? – kérdezet az kissé gúnyosan.

– Hogy ma este átvesszük az üzletet Las Vegasban – válaszolt Lou csöndes, remegő hangon. Az egyik fegyveres tőle jobbra megmoccant, és egy másik, a háta mögött felhorkant. Lou oldalt nézett, a lányra, aki erre nagyon gyorsa hátranyúlt, és a farmerja és a pólója alól kihúzott valamit, majd a dívány elé dobta, a durva betonpadlóra. A kés csöröge, pengve ért földet, pördült egyet, aztán megállapodott a szakállas csillogó lakkcipőjénél.

– Ez a Késesé – mondta valaki a fegyveresek közül döbbenten és halkan. Fojtott csend állt be, csak a fejük felett dübörgő zene dumdumja adott némi jelt a felső világban zajló éjszakáról.

Végül a díványon ülő szakállas mélyet sóhajtott, lehajolt a késért, felvette, és letette maga mellé, aztán nyögve felállt, és a sarokba lévő apró kis hűtőszekrényhez ment. Kinyitotta, kivett belőle egy üveget, kihúzta dugóját, majd ivott belőle. Hosszan, nagy kortyokba nyelt a színtelen folyadékból, majd elvonta vastag, duzzadt ajakitól az palackot, és megtörölte kézfejével a száját. Lábával berúgta a hűtőajtót, és az üveggel a kezében visszasétált a díványhoz.

– Drágáim, tudják ti, miért vagytok még egyáltalán életben? – kérdezte azzal a nehézkes, selypítő kiejtésével, ami annyira jellemzi a kelet-európaiakat.

Lou csak a fejét rázta, és mintha a félelemtől még jobban összegörnyedt volna, behúzta nyakát, mint aki ütést vár. A lány meg se moccant.

– Az emberi kíváncsiság miatt – bólogatott elégedetten a szakállas, majd büfögött egyet.  – Elnézést – intett nagyvonalúan. – A hazai vodka mindig jót tesz a gyomromnak. – Elnyomott egy ásítást, majd órájára nézett. – Szóval, idejöttök, a raktáram titkos bejáratához – felfelé intett. – Senki sem tudja rajtam és az embereimen kívül, hogy a klub alatt mi van. Erre ti simán lekéredzkedtek, mondván, a Késestől hoztok üzenete. Majd itt, a saját raktáramban, köröttünk ezzel a sok finomsággal, melyet látnotok sem volna szabad – megfenyegettek. Engem. – Hangja hitetlenkedve felívelt a mondat végére, karját tehetetlenül széttárta. Lou körbenézett. A nem túl nagy helyiségben mindenféle doboz és csomag volt lazán elszórva. Oldalt, a bal sarokban egy pókerasztal zöldellt. Hátul, a lift ajtajánál pedig egy bárpult csillogott. Ahogy beleszívott a levegőbe, megsejtette, hogy a bal oldali kartondobozban fű lehet, jobbra és hátul pedig abban a műanyag ládában talán hasist rejtegetnek. Ennyi volt a raktárban, plusz az öt fegyveres, akik lazán körülvették őket meg persze a főnök, a Szerb.

– Szóval, mondjatok csak egy okot, hogy miért ne nyúzzunk meg titeket, mielőtt golyót kaptok a buta fejetekbe? – kérdezte hirtelen a főnök, a szakállas, kövér kis emberke, ki kócos haja, pirospozsgás arca illetve összegyűrődött, szűkre szabott fehér öltönye miatt úgy nézett ki, mint egy züllött festő.

– Nem lesz rá időtök – jegyezte meg hidegen a lány. Előrelépett, Lou elé, közelebb a főnökhöz, mire a fegyveresek mind megmoccantak. A szakállas hárítóan felemelte a kezét: – Hó!

– Tudni akarod, hogy mi történt a Késessel – bólintott a lány. – És tudni akarod, mi a végzeted.

– Ezt mindenki tudni szeretné – bólogatott vigyorogva a másik.

– Nos, a tiéd itt telik be, idelenn, és ma éjjel – mondta a lány csöndesen.

– Talán – vont válaszolt a férfi ugyanolyan halkan. Aztán erőt vett magán és így folytatta: – De haladjunk szép sorjában, kezdjük az elején. Mi történt a Késessel?

– Megöltem.

– És mi a végzetem?

– Meg foglak ölni téged is.

A férfi felnyúlt, levette napszemüvegét. Barna, csillogó tekintete zavartan fürkészte a lányt, arca immár komorrá vált, miközben szigorúan morogta maga elé. – Valóban? És hogyan?

A lány nem mondta el, de tudta. Látta az egészet maga előtt, akár egy filmet, végigélte minden impulzusával, kapcsolódó lehetőségével és információjával együtt.

A mellette álló férfi, akit Alannak hívtak, de a felesége kivételével mindenki csak Nagy Alnek szólította, bizonytalan volt, mivel nem olyan régen szívott valamit, talán cracket. Most azon tűnődött, hogy milyen gyorsan tud majd célra tartani és tüzelni a kezében lévő Smith and Wessonnal. Hátul, a bal lapockája viszketett, és a cipőjében az egész napos ajtónállástól bedagadó lába már nagyon idegesítette. Ő fog először hibázni. A lány előrelöki Lout, ugyanakkor lent, bokánál, egy rúgással elkaszálja az öreg amúgy is rogyadozó lábat. Lou hátraesik, mint egy zsák, talán beveri a fejét a betonba, de legalább élni fog, mert elkerüli Nagy Al lövedékeit. Azok pedig, a sietve elküldött ólomtüskék, átszállnak felette, míg átellenben, vele szemben el nem érik az Indiánt.

Az Indián egy lefűrészelt csövű vadászpuskát tartott maga elé. Az anyja igazából egy fehér nő volt, az apja pedig egy rezervátumbeli kaszinó osztója. A lány érezte, hogy a férfi retteg a kígyóktól, talán ezért, igen, azért, mert apai nagyapját halál marta egy a Sziklás-hegységben. Az Indián egyébként nem sokat törődött a világgal, olyan volt a lelke, mint egy üres gödör, amibe a környékbeliek szemetet hordanak. Harag, rosszindulat, előítéletek és mérhetetlen büszkeség töltötte fel őt, és mindez összevegyülve ott csillogott sötét, gyanakvó tekintetében. A golyó majd a mellkasán éri, hátralöki, a fegyver a kezében megemelkedik, ujjai ráfeszülnek a ravaszra. Sörétes lövedékek robbannak a mennyezet felé, hogy a másodperc töredéke múlva széttörjenek két-három neoncsövet. Az egyik forró szilánkja egyenesen Trevor nyakába hullik.

Ő a lánytól jobbra és hátrafelé állt. Egy Glock volt nála, amelyet Loura irányított. Színesbőrű volt ő is, talán ezért nem bízott meg a másik feketében. A lány érezte, hogy Trevor nem ért semmit a szituációból, mióta leérkeztek a lifttel, és ő a lift melletti asztaltól felállva, lassan elővéve fegyverét a főnökig kísérte őket – Trevort a bizonytalanság kínozza. És emiatt nem fog rálőni a földre zuhanó Loura, ehelyett talán a lányt próbálná majd eltalálni, de ő akkor már ott lesz mellette, és megüti majd torkát az ádámcsutkája alatt. A lány csuklójának éle el fogja törni Trevor légcsövét, aki percekig fog tekergődzeni és fuldokolni a padlón – míg meg nem hal.

Közvetlenül Trevor mellett, a lány hátában állt Rob, a nagydarab majd kétméteres testőr, a Szerb közvetlen árnyéka. Ő volt az, aki a jövevények elé ment, lekísérte őket ide, a föld alá. Egyik kezében egy felújított, antik Colt csillogott, a főnöktől kapta hosszú munkakapcsolatuk okán ajándékba. Robnak volt egy szörnyű félelme, most is azzal foglalkozik. A lány és Lou egyáltalán nem érdekli őt, élnek-vagy halnak, neki oly mindegy. Ha el kell ásni őket valahol – az csak pluszmunka, kellemetlenség, mert reggel később ér haza. De ő már szíve szerint most otthon lenne. Barátnője, Emily két napja hozzáköltözött, és Rob fél, hogy ráakad a titkos kis rekeszre a ruhásszekrény aljában. A szekrény egyik ajtajába nagy, embermagasságú tükör van építve, abban szokta illegetni és nézegetni magát Rob. Előtte persze kiszedi és magára húzza a titkos rekeszben lévő cuccokat: a finom, francia harisnyát, a Gucci szoknyát vagy azt az elegáns Chanel kiskosztümöt. Ha van ideje, ki is sminkeli magát, hosszú, zsíros haját kontyba a tarkójára igazítja.

Rob imádja ezt, de még jobban fél a lebukástól. A jobb lábán szárán izzadtsággyöngyöket szül egy, a lábszárára szíjazott vadásztőr bőr hüvelye. Ez a másik dolog, amire koncentrál, ezért tartja lazán a pisztolyt, nem egyenesen a lány hátába céloz vele, inkább a padló és Mike felé. A lány Trevort elhagyva a férfi jobb lábánál köt ki, felrántja nadrágját, kihúzza a kést tokjából, megfordítja, és felfelé szúr vele, erősen, míg a penge az ágyék csontjába nem ütközik. Rob heréinek és hólyagjának tartalma a kezére folyik, és ő egyetlen laza mozdulattal Mike szemébe csapja a bűzös, csípős nedvességet, miközben kihúzza a pengét az elomló testből.

Nagy Al ekkorra magához tér a döbbentből olyannyira, hogy ismét a lányra célozná – de a kés pengéje markolatig merül selyemingjének fodrai közé.   

Mike az utolsó, a lánytól jobbra és hátrafelé álló alak, az egyetlen, aki alig érez félelmet a készülődő események miatt – inkább a lányt tanulmányozza, miközben az övcsatját húzogatja. Mike egyszerűen csak tompa és nehézkes, mindig kétszer kell mindent elmondani neki. Egy emeleti szobácskában lakik, ablakába minduntalan bevillog a piramis fénye, éjszaka néha gyereksírásra ébred. Ilyenkor körbeszaglászik az egész szinten – egy csődbe ment biztonsági cég kiürített irodáiról van szó – de sehol nem talál senkit. Miután visszafekszik ágyába, arra gondol, hogy hajléktalanok, egy fiatal, felcsinált csaj és a gyereke csövezik valamelyik szellőzőjáratban. De szíve mélyén más sejt. Azt hiszi, hogy a gyerek az a baba, akit véletlenül agyonlőtt még nyolcvannégyben a mexikói határon, mikor…

Mike-nál nincs fegyver, de erre csak Nagy Al halálakor kezd ráébredni. Hátrál. Tudja, hogy a lift melletti bárpultnak támasztva ott vár rá egy Kalasnyikov. Azt is tudja, hogy a fegyver elkaszálná ezt az őrült ribancot, csak el kellene érnie odáig. Megfordul és fut. Másfél méter fog hiányozni, mikor a lány hátulról a nyakába ugrik, és egyetlen kutyaszerű mozdulattal megmarja. A legjobb helyen, mert Mike verőere a plafonra löveli majd a vért, mint egy épp feltárt olajkút. A lány hagyja lerogyni őt, leszáll róla, mint egy megfáradt paripáról lovasa. Visszanéz – szemközt vele ott szűköl a Szerb.

– Most te jössz – szól a támadó, és indulna, de ekkor a háta mögött halk szisszenéssel és kis harangszóval nyílik a lift.

Megfordul, és Őt pillantja meg, a férfit, aki megharapta, egy évszázaddal ezelőtt. Napszemüveg van rajta, és a szokásos fekete cucc. Mielőtt a lány bármit tehetne, a másik nekiugrik, és a földre viszi. Olyan lendülettel cselekszik, hogy szinte elmosódik alakja mozgás közben.

– Maradj nyugton – kéri az alatt fekvőt szelíden.

– Épp időben tértél vissza – kiabál a terem végéből a Szerb, és valamit csinál, lépdel, valamit felvesz. – Hagy mutassam be egy régi, kedves ismerősömet. Afféle Takarító, aki besegít nekünk idelenn, a sivatagban.

– Már ismerjük egymást – néz fel rá a férfi.

Lou is feltápászkodik, a fekvők felé indulna. – Ez az a kurafi, aki – kezdi, de észbe kap, és inkább lehajol Nagy Al pisztolyáért, de a Szerb hátulról lelövi a Glockkal, amit Trevor ujjai közül csavart ki.

– Ne! – kiáltja a lány, és próbálna szabadulni, emelkedne, ám fogvatartója egészen a mellkasára ül.

– Itt a vége – súgja a férfi unottan, majd hirtelen megüti az alatt lévőt úgy, hogy az egész, a mozdulatlan testek, a pince, a vér és a halál – az összes fájdalom a föld alatt sötétségbe borul.

4. Leszámolás a sivatagban

A lány a hangra és a vér szagára riadt fel. A vörös csík, mely hol erre, hol arra vette az irányt, egészen hosszan kinyúlt a fekete tömegből, mely a lánytól alig másfél méterre feküdt.  A hang a feje felül szólt. Oldalt, tőle jobbra egy sárga, apró lámpa sugárzott fényt.

– Évszázadokon át tűnődtem, mi lenne a jobb: megölni magam, vagy tovább viselni ezt az örökséget – magyarázta a hang szelíden. Egy rácsozott nyílásból eredt. – Aztán később, mikor belenyugodtam az elviselhetetlenbe, jött a félelem, hogy felfedeznek, és kiszögelnek valami kapufélfára, akár egy veszet kutyát. Megváltoztattam a nevem, de időről időre visszatértem hozzá, talán hogy megőrizzem az identitásom maradékát. Jonathan Harker – ma már semmit nem jelent számomra.

A lány lassan megértette, hogy egy furgon belsejében fekszik. A szagából rájött, hogy a sötét alak vele szemben, a meglőtt Lou. A furgon sebesen száguldott valahova, elöl haragosan morogtak a hengerek. A lány felnyúlt arcához, kitapogatta az ütés nyomát a halántékán, aztán sorban kipróbálta izmait, fentről lefelé haladva. Egyedül a bal lábával volt valami – mintha görcs állt volna bele.

– A legfontosabb – folyatta a hang fentről – hogy az eltelt iszonyatos idő alatt megtanultam rejtőzködni. Beolvadni. Folyton mozgásban voltam. Mielőtt feltűnővé vált volna a dolog, továbbvittem nem öregedő testemet egy másik helyre. Új érdekes identitásokat találtam magamnak. Voltam orvos, cirkuszi akrobata, pincér, matróz és felfedező. Később a polgári foglalkozások vonzottak. Bankárnak álltam, vállalkozónak, de játszottam a jóindulatú földesúrt és belekóstoltam az ügyvédi pályába is.

A lány a furgon fém falának támaszkodva lassan talpra küzdötte magát. Szédült, és émelyítően gyengének érezte minden porcikáját, de állt. Előbb a hang forrásához tántorgott.  A rácsos nyíláson át a vezetőfülkére látott, homályosan, oldalt még a sofőr sziluettjét is ki tudta venni. Szemben, és egyébként mindenhol odakinn sík, szürke terep húzódott. A sivatag. Jobbra, ahol az ég és a homok sávja összeért, valami ragyogó rózsás derengés kélt. A napfelkelte.

Ahogy az anyósülésre tekintett, nagy halom, csillogó, ezüstös anyagot vett észre. A halom tetején egy sisak volt, olyan, mint az űrhajósoké.

– Soha nem kerestem a hozzám hasonlókat. Pedig sejtettem, hogy léteznek. Bújva, rejtőzködve – de átszövik az emberi társadalmat, ahogy az erek a testet. Azt is tudtam, hogy mindenfajta érintkezés, társulás, viszony velük, többiekkel – csak növelné a kockázatát, hogy felfedeznek. Elkülönülve, magányban kell élnünk, mint a beteg embereknek. Mert ez egy betegség, egy kór, egy átok, melyet szégyellni és titkolni kell, még akkor is, ha az örök élet szentségével ajándékoz meg bennünket – folytatta az árnyék a volán mögött. A lány már az első szavából felismerte, hogy Ő az. A férfi, aki megfertőzte. Még egy pillantást vetett az erősödő keleti ragyogásra, majd ellökte magát a rácstól, és Louhoz botladozott.

– Egyszer történt csak, hogy megszegtem ezt a szabályt. Akkor épp ügyvédként dolgoztam az egyik legősibb és legnevesebb angol társaságnál. A kezembe került egy anyag, egy régi, megbecsült kelet-európai kliensünk, egy földesúr ügye – folytatta a hang a vezetőfülkéből. – Londoni ingalant akart vásárolni. Először csak egy megérzés volt. Vagy talán a cikornyás aláírása árulta el. Nem tudom. De miután végeztem egy kis kutatást, a bizonyosság megérett bennem. Elutaztam hozzá, oda, a messzi, barbár földre. Ő nem tudta ki vagyok, de ahogy a szemébe néztem, és ahogy belénéztem a lelkébe, és nem láttam benne félelmet – tudtam, igazam van. Valamiért nem ismerte fel, hogy a fajtájához tartozom. Aláírtuk a papírokat, majd visszatértem Londonba. Vártam, és vártam, és aztán megérkezett. Tudtam, hogy azért vesz lakást, hogy új életet kezdjen, hogy Londonba költözzön. Talán a parasztok már nagyon gyanakodtak rá szülőföldjén. Igazam lett. Áttelepült, és miután megérkezett, egy éjjel meglátogattam, és levágtam a fejét.

Lou teste merev volt és majdnem hideg.  A lány óvatosan a hátára fordította. A golyó nem fúrta át testét, megakadt valahol a lapockája és a bal tüdejének csúcsa tájékán. Az öreg zihálva, gyorsan lélegzett, lehunyt szemhéja meg-megrebbent.

– Lou – súgta neki a lány.

A férfi nagyon lassan és óvatosan felnézett rá, keze a nyakához rebbent.

– Nem kapok levegőt – nyögte, majd köhögött, kettőt, hármat, végül egyre többet. A lány ösztönösen az oldalára görgette az ösztövér testet, és hagyta, hogy kifolyjon szája sarkán a vér.

– Haldokolsz – mondta csöndesen.

– Tudom – válaszolt a férfi. Felnyúlt, megszorította a lány vállát. – Hol vagyunk?

– Egy furgonban. A sivatagban – mondta a lány, és körbenézett. A kocsi belsejében nem volt semmi más, csak ők ketten. – És hajnalodik – tette hozzá.

– Egy ostoba írócska meg a magyar barátja olvasták az újságban, hogy a grófot lefejezték a saját pincéjében. A testet egy faládában találták meg. Ez a kettő pedig összerakta a dolgot – folytatta a sofőr komoran. – Vagy legalábbis beletrafáltak. Ott voltak a legendák Vladról, a vérszomjas erdélyi vajdáról, és ott volt ez a gyilkosság – ezek pedig elkezdtek kombinálni, aztán az ír kiadta a könyvét – a férfi felmordult, majd megköszörülte a torkát. – Mennyi romantikus és nyálas, csöpögő részlet…megérdemelte volna, hogy megöljem, de inkább hagytam a francba az egészet, és továbbálltam, visszamentem Kelet-Európába, és elfoglaltam a gróf kastélyát.

– Meg tudlak menteni – szólalt meg hirtelen a lány, majd addig helyezkedett, míg Lou feje az ölébe nem került. Lenyúlt, megcirógatta a férfi halántékát. Az ismét lehunyta szemét, a fájdalomra összpontosított. – Tévedsz – szűrte fogai közt a szót.

– Ugyan miért? – A lány sértettnek tűnt.

– Szerinted mit tervez velünk? – kérdezte a sebesült. A lány nem válaszolt, de tudta. – Szerintem meg fog majd állni, úgy, hogy az ajtó – a férfi a furgon ajtaja felé intett. – pont keletre nézzen. Aztán kinyitja.

– Igen – ismerte el a lány csöndesen. – Van egy spéci ruhája és sisakja. gondolom, abban ő simán ki tud menni a napfénybe.

– Meghalunk mind a ketten – vonta le a következtetést Lou. – Hacsak…

– Hacsak? – kérdezte a lány feltámadó érdeklődéssel.

– A vérem nagyon jó alvadású – bólintott Lou, és felsandított a lányra. – Ezt még a kórházban mondták, miután nyolcvanegyben meglőttek.

– Nem értem – rázta meg a fejét a másik.

Lou csak bámulta őt, majd így szólt: – Most látom csak, milyen gyönyörű nő vagy. Egy csodaszép, vékony, apró kis hölgy.

A lány értetlenül nézett le rá, mire Lou intett, hogy jöjjön közelebb, majd a fülébe súgott. A lány figyelmesen hallgatta, végül borzadva elhőkölt.

– Nem – jelentette ki határozottan.

– De – bólintott Lou fáradtan. – Nincs más esélyed.

Jó negyedóra múlva a férfi megállította az autót. Ahogy lekapcsolta a gyújtást, pár pillanatig még hallgatta a pattogó motor neszeit, majd akaratlanul is a visszapillantó tükörbe nézett, és megborzongott. Közeledett a fény.

Előbb a kezeslábast vette fel. Még kiszállhatott volna a hűvös és napfénytelen homokba, de óvatosságból inkább a volán mögött gyűrte maga alá a zizegő ruhát, majd beletaposott a csizmarészbe, és kihúzogatta az ujjakat, hogy karjait és kezeit is belegyömöszölhesse. Amikor végzett, lihegve várt és fülelt egy kicsit. Hátulról nem jött semmi nesz. Feltérdelt az ülésen, és a kémlelőnyíláson át a raktérbe lesett – a lány leütötte a jelzőlámpát, így koromsötét volt odabenn.

– Na, várjatok csak – morogta maga elé a férfi. – Lesz itt világosság nemsokára. – Felemelte és óvatosan fejére helyezte a sisakot, majd alul, a nyakrésznél apró kis kapcsokkal rögzítette a ruhához. Még a kesztyű volt hátra, mely a ruhához hasonló anyagból készült, csak a tenyérrésze volt lágy gumival bevonva.

– Nincs ebben semmi személyes – magyarázta félig hátrafordulva a férfi. – Nehogy azt higgyétek, hogy az ilyesmi nekem annyira örömet vagy kielégülést okozna. Az hiszem, az eltelt időben sikeresen próbáltam eltávolítani magamtól az érzelmeket.

Hallgatott egy sort, majd kinyitott az autó ajtaját.

– Használom a testeteket, ahogy mindenki használja a sajátját. A lélek pedig, ami benne van – járulékos veszteség.

A furgon vezetőfülkéjéből lehuppant a sivatag porába. Lába apró felhőt kavart.

– Kis lépés nekem, nagy nap nektek – mondta nevetve inkább magának, majd becsapta az ajtót, és megfordult. – Hú – sóhajtott az eléje táruló látványra.

Jobbra és balra komor, szürke hegyvonulat szegélyezte a képet. A sziklák mint éles fogak meredeztek elő a földből, és csipkés tetejük szinte beleolvadt az acélosan derengő csillagos égboltba. Közükben viszont, egy tenyérnyi sávon, ahonnan az út is kiszakadt a messziségből, nyílt tér, a völgy vagy fennsík kijárata vezetett Las Vegas felé. A távolban mintha még a város örök fényei is belecsillogtak volna a sivatagba, de az egyre erősödő világosságban ezt már nem lehetett biztosra venni. Mert a sivatag ívének peremén, ott, ahol a talaj és az ég egymásnak feszült, mint lüktető, izzó seb, rózsás, vörös rémületként kapaszkodott elő a nap. Szinte szemmel láthatóan ívesedett ki korongja, és tapogatódzó csápjaiból hamar diadalmasan vágtató fényhullámmá nőtt ereje. A sárga derengés végignyalta a homokot, mind kiterjedtebb sávban borítva be a férfi világát, míg el nem ért egészen a csizmás lábáig. A fehér ruhás alak megfeszült egy pillanatra, majd hagyta, hogy a fény előbb térdéig, aztán övéig, végül egészen nyakáig kússzon fel testén. Mikor elérte a sisak alját, a férfi nekitámaszkodott a furgon oldalának. A sisak felső részén csak egy vékony, fekete üvegsáv jelezte, hol lehet tekintete. Most ez a rész is bearanyozódott, és a nap immár tetőtől talpig elborította őt. A férfi megütögette a furgon oldalát.

– Itt van – kiabálta, majd nehézkesen, mint aki víz alatt mozog, a hátsó ajtóhoz ment. A ragyogás azt is elborította, egészen a kocsi tetejéig. A férfi megfordult, és még egy pillantást vetett a napra. Annak korongja már a homokból félig kiemelkedve izzott a távolban, szuggerálva mérhetetlen hatalmát.

– Rendben – szót a férfi, és az ajtóra ütött. – Akkor most kinyitom az ajtót. A lány számára gyorsan vége lesz…– elgondolkodott, majd bizonytalanul így folytatta: – Nem tudom öreg, hogy élsz-e még, de ígérem, kíméletes leszek veled. Talán még el is temetlek utána – megvonta vállát, majd elfordította a kilincset.

Előbb az egyik ajtószárnyat nyitotta ki, aztán kihajtotta a másikat is.

Emögött állt a lány.

A férfi először nem értette, hogy mi van vele. Azt gondolta valami festék vagy szurokszerű anyag ömlött rá – de ő a furgonban ilyet nem tartott. Aztán az jutott eszébe, hogy a lány áttörte az autó padlózatát, és olajt szerzett a kocsi vezetékrendszeréből – bár akkor már akár el is szökhetett volna. És a testét egyébként sem olaj borította – jött rá a férfi, ahogy s ruha szűrőin át bejutott hozzá a kinti levegő aromája.

Mindez egy másodperc alatt futott át rajta, de a látvány, mely eléje tárult, még két pillanattöredékig mozdulatlanságra kárhoztatta. Ezt használta ki a másik. Nekiugrott, és onnan, a kocsi platójáról elég lendületet tudott venni ahhoz, hogy feldöntse, és a földre vigye a férfit.

– Mi a... – kezdett volna az méltatlankodva, de nem jutott ideje befejezni a mondatot. A fölé magasodó alak meztelen volt – kivéve a testét borító vöröses-fektés kulimászt. Mindene, az arca, a mellei, a lábai, a kezei és még a hasa is be volt kenve vérrel. És a fény, melyben alakja fürdött lassan, de biztosan beszivárgott a kérgesedő, szilárduló páncélja alá. Füstölgött és gőzölgött mindenhol bőre, és csak azért nem sikoltozott a fájdalomtól, mert az, hogy mi legyen az alatta heverő férfival, lefoglalta minden gondolatát.

Elütötte erőtlenül védekező kezeit, majd könyökével betörte a sisak fekete üvegét. Aztán gyorsan ki is kaparta a szilánkokat, míg másik kezével felemelte, és a fénybe tartotta a fekvő fejét.

– Nézd meg jól – sziszegte, aztán két ujját a nyílása döfte. A férfi felüvöltött, és a fájdalomtól végre összeszedte magát: lelökte magáról a lányt, majd előbb négykézlábra, aztán két lába állt. Dülöngélve ment pár lépést előre, szembe a nappal, talán azért, hogy a fény kiégesse sebét. Aztán alkarjával eltakarta a szemét, és tapogatódzva körbefordult. A lány elbűvölten nézte agóniáját, de nem tudott tovább várni. Teste már minden pórusából füstölt, és ahol a vér nem elég vastagon fedte, vörösre pirult és felhólyagosodott. Felpattant, és a vezetőfüléhez sietett. Beült, elfordította a slusszkulcsot. Ahogy a motor felmordult, reccsenve egyesbe tette a sebváltót. A kocsi lassan elindult előre. A lány úgy kormányozta, hogy a nap hátulról érje  ajárművet, majd felváltott, gázt adott. 

– Itt fogsz bolyongani örök időkig – kiabálta ki a lehúzott ablakon, miközben a visszapillntóban a férfi egyre kisebb és kisebb alakját nézte.

A férfi közben megindult a motorzaj irányába, de pár lépés után elbotlott.

– Ribanc – átkozódott, és a homokba csapott, majd nagyjából a lassan távolodó autó felé bámult. Szemei helyén csupán feketére pörkölődött üres kráterek maradtak. – Még találkozunk.

Az autó belsejében a lány nyögve összegömbölyödött, és szabad kezével vacogva átkarolta magát. Húsz perc vezetés után megállt, és hátrafutott, beszállt, sietve behúzta maga mögött az ajtót. Félhomály lett – ekkor végre fellélegzett. Vele szemben, a sarokban ott feküdt Lou kivérzett teste. Körötte, a padlón, és a nyakán ejtett harapás körül még illatozott valamennyi vér.

A lány elég sokáig ellenállt, de aztán később előrehajolt, négykézláb ereszkedett, majd a padlóig nyomta fejét, és belenyalt az első ragacsos foltba.

Míg evett, a sivatagot körötte fényével megtisztított a nap ereje.

2011