Egy észak-magyarországi kísértettörténet

alkonyAzelőtt, hogy ezt írtam, újranéztem a The Witch: A New-England folktale című horrort. 2015-ös, annak idején körülrajongott mozi, ami szépen öregszik, mai szemmel is nagyon hatásos ahogy a természetfeletti és a korabeli, nyers és tradicionális világ keveredik benne. Milyen jól meg lehetne ezt csinálni a mi történelmünk kapcsán is: a török hódoltság utáni újratelepítés idejére datálva például, amikor a bécsiek zavart értetlenséggel olvassák a délvidékről érkező, vámpírtámadásokról szóló jelentéseket...Persze a film kapcsán is saját Nógrád-mitológiám jutott eszembe. Hogy a családunk egy része valóban hitt a boszorkányokban, hogy mennyire féltem gyerekként a házuk mögötti erdőtől, és hogy legfontosabb rémálmomban egy patás férfi állt a kertünkben. 

Úgy érzem, a legtöbb hatásos mű titka az egyszerűségében rejlik, és szerintem ez igaz a horror esetében is: nem azért működik, mert primitív és primer vágyakat elégít ki, hanem azért, mert a szörnyű dolgok mindig nagyon egyszerűen mennek végbe a való életben is. A lenti történeten sokat tűnődtem, és számos módosítással jutottam el a végleges formáig, főképp kihúzások árán. A lényeg ugyanis az elbeszélői pozíció lett (nem a "mit mond?", hanem a "ki mondja?"), minden érdekessége ebből fakad - ám időbe telt, míg erre rájöttem. 

(Kiegészítés: a hamarosan megjelenő Palóc mitológia kötetben is olvaható lesz, több, a honlapon nem publikált írásssal együtt.) 

 

 

 

A kórház után – ahol zavaros, és némiképp homályos, de a gyomorban és a fejben és az orrban felgyűlő emlékek és nyomok alapján mindenképp visszataszító eseményeknek voltam szemtanúja – beugrottam az S. nyugati szegletében lévő Penny Marketbe, szinte magam se tudom miért, talán valami meleget és puhát, valami élettel telit akartam venni. Jó hosszú ideig ácsorogtam tanácstalanul a fagyasztott áruk tárolója mellett, a homályosra karcolódott műanyag mögül rózsaszín dolog csillogott elő, amikor is megszólított egy hang. Szervusz, te vagy az, kérdezte az idegen, és amikor megfordultam, már bennem volt a félelem, hogy nem fogom tudni, ki ő, múltam mely követe ért elém, milyen elfeledett gyerekkori barát szólít meg, de a maszk ellenére is megismertem azonnal, hogy ez László, a középiskolából. Négy éven át előttem ült azokban a kréta és hipószagú termekben, melyekben annyit vándoroltunk, órára órára, nem is sejtve, hogy saját elfuserált felnőttségünk felé haladunk elszántan.

Elmondtam neki, hogy csak átutazóban vagyok, tulajdonképp szinte már félig elhagytam a várost, mire ő megértően bólogatott, közbe folyamatosan elnézett mellettem. Mi van veled, böktem végre ki, mert éreztem, ezt várja, mert el akar mondani valami fontos dolgot, egy számára rendkívüli dolgot, amiről már előre tudtam, mennyire érdektelen lesz nekem. Tévedtem.

Hát, nem sok jó, mondta válaszul, és most a padlóra szögezte tekintetét, úgy motyogta, van egy kísértetünk.

A teljes novella teljes terjedelmében a Sirom - Palóc mitológia kötetben olvasható, több, a honlapon nem publikált írással együtt. 

Elérhető a Librinél: 

https://www.libri.hu/konyv/szabo_tamas.sirom.html

a Bookline-on:

https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=sirom

továbbá a Libri boltjaiban.

kísértetek, Sirom

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része nélkülözhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem fogja tudni használni a webhely összes funkcióját.