A padló alatt

Korai, nagyon rövid és egyszerű karácsonyi történet minimalista stílusban.

Majdnem alkonyodott, mikor megtalálták. Ez jó lesz, azt hiszem. Mondta a nő. A férfi bólintott, és emelte a fejszét. Gyantás lett végül a keze. A nő ment elől, ő követte, mögötte a fa. A hó csikorgott, kutya ugatott lent a telefüstölt völgyben. Keserű, szúrós szagú lett minden. Alig szóltak, míg hazaértek. A ház sötét volt, a jégcsapok tüskeként meredeztek a bejárati ajtó felett, az eresz alatt. Bent a házban csönd és szarszag fogadta őket. A szoba közepén rácsos csapóajtó sötétlett a padlóban. A férfi megállt előtte, felette – mutatta a fát. Meghoztuk. Mondta. A rácsok közt valami mozdult. Szórhatnál le szalmát. Mondta a nő, miközben a konyhába ment. Kivette a húst a kamra nyitott ablakából. Forgatta, majd bárdot húzott elő. Legalább ma megsüthetnéd. Szólt a férfi az ajtóból. Ott állt, és nézte őt. A frászt hozod rám. Mordult a nő. Letette a bárdot, és leült az asztalhoz. Meggyújtott egy mécsest, töltött két pohárba, majd az egyiket a férfinak nyújtotta. Boldog ünnepeket. Mondta. Ittak. A nő köhögött. A boltban kifizettem a tartozást. Mondta nagy sokára. Megint kérdezték, kit várunk. Hogy kinek kell ez a sok hús. A férfi bólintott. És mit mondtál. Kérdezte. A szokásost. Mondta a nő. Rokonok jönnek, de nem maradnak csak egy estére. Ismét töltött, de nem itta meg. Jövőre megint veszünk tyúkot. Vagy nyulat. Azok szaporodnak. Lassan felállt, kisétált a másik szobába. Sötét volt kint, nem szűrődött be semmi fény. Pontosan a csapóajtó előtt állt meg. Ahhoz ketrec is kell. Szólt ki a férfi a konyhából. Hát majd összeütsz egyet. Válaszolt a nő. Van fa elég a kert végében. A pohár tartalmát beöntötte a rácsok közé. Boldog ünnepet, kedveskéim. Mondta. Ismét mozgás támadt odalenn. Tudod, mindig arra gondolok, hogy ez nem véletlen. Szólt ki a konyhába a nő. Micsoda. Kérdezte a férfi a mécses lángjába nézve. Hogy ez velünk esett meg. A nő leguggolt, a rácsra rakta a tenyerét. Az utcán végigment egy autó. A fénye végigsöpört az arcán. Ha mással történik ilyen, az biztos mást tesz. Megöli őket, vagy elengedi. Ujjait végighúzta a rácsokon. De mi tudtuk, hogy mit kell tenni. Nézd meg, milyen jól csináltuk. Amint kimondta az utolsó szót, kopogtak. Ki lehet az. Állt fel a nő. Az ablakhoz óvakodott, félrehúzta a függönyt. Mögötte kilépett a férfi a konyhából. Kezében a mécses. Alacsony alak állt az ajtó előtt. Szakállán dér. A szomszéd. Mondta a nő. Mit akarhat. Megfordult, meglátta a férfit. Oltsd el. Szólt, majd legyintett. Most már mindegy. Az ajtóhoz lépett. Biztos meglátta. Kezével intett a férfinek. Aztán kinyitotta a zárat. Teste takarta a lakás belsejét. Jó estét. Mondta a szomszéd. Vidám szemű ember volt. Mindig előre, hangosan köszönt, mint most is. Egy fenyőfa volt mögötte, elfektetve a járdán. Két fa jutott. Mutatott hátra. Gondoltam, az egyiket áthozom. Ha még nem szereztek. Beleszagolt a levegőbe. Odabent a nő férje egy nagy falapot fektetett a rácsra. Aztán a sarokból a lapra tette az asztalt. Van már fánk. Válaszolt a nő. Pont ma hoztuk. A szomszéd megvonta vállát. Befelé nézegetett a házba. Akkor jó. Megyek tovább, hátha máshol még kell. Odabent a férfi meggyújtott még két mécsest. Jó napot. Szólt ki. Nem jön beljebb. Mondta. Igyon egy pohárkával. Mondta a nő is. A szomszéd arca felderült. Ilyen hidegben jólesik. Mondta, és bement a nő után. Az visszafordult és gondosan becsukta az ajtót. De sötét van maguknál. Mondta a szomszéd. Kikapcsolták az áramot. Válaszolta a férfi. Kezet fogtak, és leültek. A szakállas kézbe vette az elé tolt poharat. Egészségünkre. Mondta. És boldog ünnepeket. Tette hozzá. Ittak. Ha gondolják, hó végégig tudok kölcsönözni. Mondta aztán a szomszéd krákogva. Már megszoktuk. Szabadkozott a nő. De köszönjük. Talán jobb is így. Tette hozzá a férje. Az ember legalább nem bámulja naphosszat a tévét. A szakállas bólintott. A gyerekeimet nem lehet kirobbantani a szobából. Mondta. Bezzeg amikor mi gyerekek voltunk. Ha már leesett a hó, egész sötétedésig kint maradtunk. Sóhajtozott. A férfi újratöltötte a poharát. Tényleg is. Mikor jönnek meg a maguk gyerekei. A másik kettő összenézett. A nő szólalt meg Most nem jönnek haza. Majd később. Zavart csend állt be. Kakas kukorékolt valahol. A szomszéd felkapta a fejét. Hallották ezt. Kérdezte. Igen. Kakasok. Válaszolta férfi. Nem, nem. Inkább emberi szó. Mondta szomszéd fülelve. Mintha valaki segítségért kiáltana. Hallgattak mind, de csönd volt. Szóval. Kezdte újra a férfi. Úgy gondolták a fiaink, hogy elég lesz újévkor megnézni az öregeket. A vonatjegy is drága. Mi meg most mit mondhatnánk erre. Megvonta vállát. Felhajtotta az italt. Kér még. Kérdezte a szomszédtól. Meg se várva a választ újratöltötte a poharakat. Összerezzent, amikor a szakállas ismét megszólalt. A pálinka az asztalra csöppent. Megint hallom. Mondta a szakállas. Azt kiáltják, itt vagyunk. A nő felállt. Az ablakhoz lépett. Kinézett. A szomszéd az. Kinn áll a ház előtt. Mondta. A szakállas ingatta fejét. Furcsa. Tisztára olyan, mintha a szobából szólna. Erősködött. Körülnézett a sötét sarkok felé. Visszhangzik ez az egész ház. Kivettem, a vízvezetékeket, azért. Jelentette ki a házigazda. Már csupa rozsda volt. Elrothadt. Vizet se fogyasztunk legalább annyit. A nő visszatért az asztalhoz. De le nem ülhetett. Most meg, kiáltott fel a szomszéd. Felállt székéről. Azt kiáltják, az asztal alatt vagyunk. Lenézett. Meglátta a deszkalapot lába előtt. Ez hova vezet. Kérdezte. A nő hátrálni kezdett. Ez. Kérdezett vissza. Ez lejárat a pincébe. Krumplit, káposztát tartunk odalenn. De nagyon vizes. Azért kell letakarni. Nincs ott semmi más. A házigazda is felállt. Én nem hallok semmit. Mondta. De megnézheti, ha akarja. Megragadta az asztal szélét. A szomszéd csak a fejét rázta. Hagyja csak. Biztos az utcáról visszhangzik. A nő mögötte bement a konyhába. A szomszéd letette poharát az asztalra. Megyek is. Mondta. Túl kell adnom a fán. A másik tartóztatóan intett. Maradjon még. Kérte. A szomszéd azonban már az ajtónál volt. No, minden jót. Nézett vissza. A nő állt mögötte. Homlokon ütötte a bárddal. Ahogy a szomszéd összecsuklott, mindketten hozzáugrottak. Nem ájult el. Szeme vérbe borulva forgott. Elmentek az erdőbe. A tavaszi szünetben. Magyarázta neki a nő. Nem hinné el. Úgy jöttek vissza, mint a farkasok. Mit tehettünk volna. Gondoltuk, ellesznek velünk. A férfi megragadta a hóna alatt a szakállast, és húzni kezdte. A nő közben eltolta asz asztalt, és leemelte a rácsról a falapot. Nem lehetett bírni velük. Folytatta a nő. Nadrágja zsebében keresgélt. Olyan vadak voltak. Mi megtettünk mindent. Mikor megtalálta a kulcsot, leguggolt, kinyitotta a zárat. Be kellett zárni őket. A szomszéd nyöszörgött. A nő felemelte a rácsot. A férje a nyílás szélére görgette a magatehetetlen testet. Megharaptak minket. Felfaltak volna. Ha hagyjuk. A szomszéd felemelte fejét. Embereket hallottam. Mondta a nőnek motyogva. A nő lábával lelökte a sötétbe. Már nem emberek. Mondta még. De még mindig a mi gyerekeink. Rámegy a gatyánk, de akkor is kitartunk mellettük. A férfi lecsapta a rácsot. A nő rákattintotta a lakatot. Aztán csak hallgatóztak, a mécsesek lángaj lobogott köröttük. A szomszéd odalenn a könyökére támaszkodott. A pince nagy volt. Sötét. Valami mozgott benne.

2001